Édes Drága Kisfiam, te

Már a pocakomban türelmetlen voltál a világgal. Azóta is annyira, hogy a születésed történetét még csak most hagyod írni.
Hihetetlen forma vagy. A legek formája. A kisfiú, aki a legjobban szeret. A kisfiú aki a legjobban akar. Akinek a legjobban fáj, ha nem értik. Már most hatalmas az öntudatod. Nehéz ajándék tud ez lenni egyszerre, de igyekszünk tanítani.
A világra is mielőbb akartál jönni. Visszaemlékezve az első visszatartott megindulásod óta érzésem szerint folyamatosan. Annyira erős voltál már akkor is, féltem, ha egyszer tényleg megindulsz darabokra szedsz. Aztán sokszor beszélgettem veled erről, és bíztam benned. A sok jönni akarásod miatt kértelek, hogy csak a 36.hét végét várd ki, hogy utána már tényleg együtt lehetünk.... És megtetted. Vicces, azóta szerintem 3óránál többet még soha nem voltál nélkülem. Értsd: a karjaim nélkül. Azt is kértem, hogy ha jössz, félreérthetetlenül jelezd, mert ismerve hevességed,semmi kedvem nem volt az autopályán találkozni veled... Erre még az orvosom és a szülésznőm is külön figyelmeztetett... És jött a36.heti utolsó vizsgálat. Hogy a doki azt mondta bármikor. Hogy az Icu is... Hogy a Freshnapfbol visszahívtam Icut, hogy mi lesz a strepto teszttel, mert te a hétfőt már nem várod meg... Hogy egész nap apucival veszekedtem. Hogy sokat sírtam. Hogy annyira nehéz volt a hasam. Hogy még együtt a diplomámat elhozhattuk. Hogy mikor hazaértünk, elmentem aludni, mert tudtam, éjjel megszületsz. Hogy mondtam apucinak pihenjen, mert tuti, mennünk kell. Hogy azt hittem elfogyik a magzatvíz,és leterítettem a vízhatlan lepedőt az új matracra este,mikor lepihentünk... Aztán jött a vihar. Talán Muci is átjött hozzánk. És éreztem, annyira határozottan, erősen, hogy te is jönni fogsz a viharral együtt. Vártam,kértelek, hogy még egyszer légyszi, hogy tudjam, nem viccelsz, és megint... majd20percenként újból. Icu éjjel kettő körül tudta miért hívom. Már délután azt hitte... Apucit felkeltettem, letusoltam, kivasaltam a hajamat, mamáék átjöttek. Szépen lassan elindulunk. Emlékszem, tombolt előttünk a vihar, brutális villámok cikáztak, olyanok,amelyek beragyogták az éjszakát. És mi, hárman, mentünk egyenesen a viharba. 15perces fájások,és drukkoltam,meg ne futamodj, vagy hogy le ne rohanj. Csak érjünk a kórházba. Valami vicceset mondott apuci, mikor a hídon átmentünk Pestre. Hogy látod Jucimuci, megmutatom milyen éjjel a város, vagy valami ilyesmi. Izgultam mikor kiszálltunk, remegtem. Csengetek,hogy szülni jöttem, milyen vicces ez,nem is látszik rajtam,ki hiszi ezt el... nem is akarták, a doki le is szúrta a nővért,pedig mért a fájásmérö is. Nagyon szigorú volt. "Kérdezem, miért?Akkor? Még mindig nem értem. Mi a volt a kérdés?" Én meg csak ültem a székben, az éjszaka hűs viharának a csendjében, és vártalak a neonban. Micsoda éjszaka volt... Még a pesti utca is csendben volt. A doktornő is halkan beszélt. Az gyakornoki papucsok puhán sziszegtek, a jegyzetek hangosan gyűrődtek. A doktornőnek meg fájt a feje.
Ugyan azt a szobát kaptam, mint Mucival. Annyira jó hangulatú volt. Bejött apuci is, és mondták, hogy még nagyon fent vagy, úgy kell utánad kaparászgatni. És megjött Icu, megdicsért minket, hogy nem is keltettük fel, mindig ilyenkor ébred... És jöttek szépen sorban a fájások, és apuci örült, meg fényképezett, és szépen lassan délelött lett. És jött a burokrepesztés amit nem akartam, de azt mondta apa adjam meg magam, nem most kell harcoljak... Hát megtettem. Vigyáztak rád nagyon. Aztán lettél egyre hevesebb, és bejött a dokim és mondta, amit és ahogyan akarok mindegy, majd elkapnak. Aztán nevettünk apával, mikor sírtak fel a babák, hogy milyen jó, hogy itt nem ordítanak az asszonyok... Aztán nevetett Icu is, és mondta, hogy igen, mert ők mind császárosok. Aztán remegtem, mert fáztam meg mert mindjárt szülök... Aztán mondta az Ica, hogy szülünk, apuci meg nem ment ki, én meg addig nem akartam, és vele veszekedtem, hogy de menj már ki!!  Elsőre nem ment.. Majd másodjára talán, majd egyre inkább igen és megjött a dokim is és nagyon örült nekem. És mondták, hogy fogadjak szót, meg hogy már ne nyomjak, és azt hittem nem nyomok de nem tudtam abbahagyni úgy akartalak és úgy akartál és az orvos a lágy hangján azt mondta "Csuti Csuti nyissa ki a szemét,nézzen rám" és akkor már szót fogadtuk. És utána még egy, és megvoltál, és annyira dicsértek Téged, hogy ügyes voltál, és jött be apa, és téged meg adtak a karomba, és én meg mondtam, hogy "tudtam, hogy ilyen leszel, tudtam hogy igy fogsz kinézni" és simogattam a hajadat és Te már nem is sírtál, és csak mondtam és jajj,micsoda boldogság volt.... És azóta is mindig simogatom a hajadat, és a karomban vagy.. Legalább három óránként.... Hát, ezért nem írtam még neked erről.. És már ezt is úgy fejezem be,hogy itt szuszogsz szopizva, te kis te,te!

Nem mondtam, hogy kalandra fel... <3

https://youtu.be/MusfiYP1rPA

Feleselget

A héten már nem engedett az ágyába. Öt éves. És nem fér el! Hát mi ez? Nem simogathatom elalvásnál, mert zavarja. Ha szerencsém van, a székből lábam hozzáérhet a lábához... És feleselget. Vitatkozik. Meg hogy ő azt máshogy gondolta, és jobban tudja... És hagyjuk már, és hagyjam már. És csibész. Csak azért is, hiába mondtam már el százszor... Túlszigurúvagyok. Sokszormondoknemet. Sokszornemengedek. Deistenigyermek. Nemlehetmegismételni. Megőrülsz.  Mindjárttini. Mindjártfelnő! De a szívem akkor is össze van mosva az övével.

https://www.youtube.com/watch?v=PcPmokVbz3A

Jeles napok

2016. 07. 14. a nap, amikor második születtem, a Király világra jött Isten áldásával, Apuci segedelmével.
2016. 08. 27. a nap, amikor két gyermekes anyaként a Csecsemő és Gyermekosztályt hívom annak okán, hogy a Király széklete nemolyanamilyentegnapvolt, és tényleg komolyan gondoltam h aggódok.
2016. 08. 02. a nap, amikor ismét utol ér az érzés, hogy a Király is épp olyan hamar megnő, és felveszi a telefonomat, ha csörög, egyébiránt kockaveszély fenyegetettségi dühében kijelenti, hogy nem vagyok a barátja, ha, és keres magának másik anyukát, pont mint Muci, no szóval a nap, amikor a Király egyedül elalszik a kiságyában...
2016. 09. 05. lesz a nap, amikor Királyi kísérettel érkezünk meg idén először az oviba - ezúton ígérem Muci, időben! én már a hajnali szopi után felveszem a ruhámat, és úgy kummantok, amíg magadhoz nem térsz szépálmodból Drágakisfiam, a Királynak meg mindegy, mert álruhában is érkezhet.
2016. 09. 05. lesz a nap, amikor csecsemővel megyek intim gyantára.
2016. 09. 05. Apuci támadok! Vagy alszom...

Sokat tartogat a hétfő... Nemtudtamhogyaszüzességetháromszoriselveszik. Anyamiértnemmondtad?

Kinek mi

Annak a gyermeknek, akinek az első szava a cici, nos.... A punci hát még szép, hogy szerepel a repertoárjában.

N.G. kacér cukisággal feküdt a pelenkázón, és miközben én, mint az anyja tettem a dolgomat, és tisztába raktam, az éppen bekukkanó Csanira nézett vidáman, majd azt mondta: Punci. Csani, aki a megtestesült konzervativizmus ebben az undorító világban, és kincs, halványan piruló arccal visszakérdezett, mert nem értette kristály tisztán, mit is hallott, de sejtette. Az anny ekkor kitört, és őrült kacarászás közepette erősítette meg A fiút, hogy:

- Igen Gabika, a Csaninak is puncija van.

- Kuki.

- Igen, apának meg kukija van.

Csak H

Elvesztem a dolgok sűrűjében, aminek legfőbb oka, h imádatosananyavagyok jeeee. Annyira, hogy a hogyot sem írom ki, egyszerűen csak H.

H, mert az gyorsabb, és így több idő marad másra. Totál ráállt az agyam erre. Emehez, mármint a blogom vezetéséhez pediglen, lassúság kell. Így nincs.

Mébikém imádatos apucika, szinte nem is hívom másként, cs úgy, h apucikánk. Muciruci meg, hát... Megőrülsz, annyira imádod... Hatttalmas forma. Már beszél, pedig cs 16 hónapos. Itt jegyzem meg, h nevelési apalevem egyik komoly pillére az, miszerint beszélgetni kell a gyermekkel, legyen akár 1 napos, kérlek, tökéletesen gyümölcsözni látszik. Merthogy, amikor tökifej cs rúgkapált a pléden mellettem, amíg én mosogattam, és 3 perce nem szóltam egy mukkot sem, mert a koszos edények felett elgondolkodtam, hangosan jegyeztem meg, h: "Jajj kicsikém, már mióta hozzád sem szóltam, ne haragudj kérlek. Mi újság van?" és löktem a rizsát, nyomattam ezerrel egész nap. Tök jól elvoltunk:) A nyelvészprofesszorom remélem ezen soraimat cs erős, már a vérében oldódott nyugtatóval szemében olvassa, mert a löketem és nyomatom totális mélysége a magyar nyelvnek. És igen. No. Szóval az én kis szószátyárom a bizonyítéka az egész napos csevegéseknek.

Egyébiránt, aki olvassa blogom, jegyzem meg neki, hogy munkát keresek. A dolog mélyen érint. Köszi!

Inkább hálát adok

Másfél éve vagyok itthon, és másfél éve több-kevesebb kivétellel minden nap ugyan azon az úton járok, ugyan oda megyek, ugyan akkor. Átlagban 1 emberrel találkozom a családon kívül, a boltos Varga bácsival, akitől mindig 10 db zsemlét, meg néha tejet veszek. 
Éppen a kitörés szélén álltam, ami egyébként azért volt felettébb kínos a számomra, és ezért mégszélebbre sodort, mert Mucit a világért sem bíznám más karjaiban, csókjaira, a gondolat meg, hogy 2 évesen bölcsődébe kényszerülök adni, és csak a 8 órás munka után látom éppencsakpicit, mert vége a napnak, egyenesen kikészít már most, nos ekkor, pont ekkor, jutottam arra az elhatározásra, hogy az óraműhöz hasonló pontosságú napirendünket, ami Muci kiegyensúlyozottságának és nyugodtságának egyik alappillére, ideje picit felrúgni, hiszen ha én frusztrált vagyok tőle, akkor bizonyára ő is az lesz... Szóval úgy ítéletem meg a harmónia nevében, hogy elég nagy már ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül ide-oda mozoghassunk mindenféle segítség nélkül az ébren töltött óráiban, és biztos helyen parkoljunk a nyugodt ebéd, és délutáni szundihoz. Így ma kirúgtunk a hámból, és az atomfésű  - értsd brutálprecíznevelő - anya BUSSZAL óriástúrát szervezett a városba. A napirendet persze totál betartva, pontban, mint itthon ebéd, majd egy kellemes szundi után indultunk haza. A részleteiben is csak pár órás városi őrület után újra a buszon ültünk a tömegben, és minden előjel nélkül hirtelen elkapott az a nyomasztó érzés, hogy milyen lenne, ha holnap reggel és aztán és aztán is, 5 napon át minden reggel ezt kéne tennem. A gondolat annyira letargiába sodort, hogy még imádott kisfiammal is elfelejtettem beszélgetni, aki egyébként ezt egyáltalán nem nehezményezte, mivel éppen biokekszet majszolva nézte az ablakon a morajt, mégis, bennem ez a hanyagság komoly bűntudatot ébresztett. 
Ezek után úgy döntöttem, hogy inkább mégsem akarok megőrülni az itthonléttől, hanem mondjuk hálát adok érte, hogy vidéken élek, több-kevesebb kivétellel minden nap ugyan azon az úton járok, ugyan oda megyek, ugyan akkor, átlagban 1 emberrel találkozom a családon kívül, a boltos Varga bácsival, akitől mindig 10 db zsemlét, meg néha tejet veszek.

-          

-