Hajnal, hajnalka drága

Titkon reméltem, hogy az éjjeli etetéseknek lesz egy olyan bája, amit csak nekem ad a hajnal. A hajnalka, drága!
Ugyan egy idő után picit már unalmas volt azon a felfedező élményen túl az, hogy a polgárőrség éjjeli őrjárata pontban 4 órakor robog el a házunk előtt. Mikor már odáig is eljutottam sokadik éjszakán túl, hogy ezek tényleg mindig ekkor járnak erre, és már azon is elgondolkodtam, hogy én ennyi éjszaka alatt kiismertem őket, pedig nem is készülök betörésre, és megfigyelést sem tudatosan végzek, már kezdett unalmas lenni a dolog, mikor aztán újra kinéztem az ablakon, és a hajnal, nomeg az a drága bája tátva tartotta a számat. Sosem láttam még holdnyugtát. Főleg nem szántás felett, egy olyan csillagos égbolton, amit a mi lámpáink fényei alig, nem, nem is zavarnak. Annyira különleges volt, hogy alig tudok rá emlékezni.

Hellovidék!

Hello, hellooo... Nem nagyon volt időm rád, hát most hello!
Az a helyzet, hogy az ősz jött aztán ment, ahogyan a libák és a kacsák is jó anyósom kezei közé szépen sorjában. Lesz is liba karácsonykor az ünnepi asztalin, hogy ugye a kacsamelles hétköznapokról  ne is beszéljek. Mindezért a baromfiudvart most már csak a 7 tyúk és a kakas az ő uruk bitorolja. Mébi minden nap kiengedi őket a kertbe kapirgálni, és nagy örömünkre tojnak is 3-4 tojást naponta. Hogy tegnap behavazódtunk, az őket egyáltalán nem zavarja, minket meg aztán pláne, hogy nem, hiszen olyan mókásan lépdelnek benne, hogy nagyon. Sára kutyánk meg őrül hóimádó, és amikor tegnap Borsóval a télikabátom alatt sétáltunk - merthogy hordozókendőben is nyomjuk -, no meg persze kísérőnkkel, Otíliával, hűkutyánk nagyokat ugrált, és a jégen csak úgy csusszant a kis firgány a fékezések alatt :) Megzabáltam. Egyébként sajnos itt kell megjegyezzem, Tigrincsnek nem volt 9 élete, csak egy, és az örökös úttesten lebzselésnek, amit minduntalan próbáltunk kinevelni belőle, de hiába, meg lett az eredménye... RIP.

Borsós hétköznapok

Úgy telnek, hogy gyorsan.

Borsó, aki már elmúlt egy hónapos, komoly kis legény. Hazaérkezése óta, illetve nem is, már azóta, hogy a pocakomban lakott, Bartók rádiót hallgat, és a kályhában pattogó tűz melegét élvezi a nappaliban, amit a brutális röpdénkben lakó madaraink - kell képet felraknom róla, mert hihetelenülkirály! - énekei egészíti ki, nomeg a kakukkos óránk félóránkénti kakukkolása :) Bírom a nappalinkat. Gondolom ő is, és biztosan szépeket álmodik, mert legtöbbször nagyokat mosolyog. Egyébként meg csak összeráncolja a szemöldökét, és az ő drága jó anyja - és akit egyébként összetéveszthetetlenül egyértelműen a kajával azonosít, ami azon látszik, hogy kitágult pupillákkal szájtátva örül a jelenlétemnek - , már ott is terem, és kiszolgálja. Úgy van az, ahogy mondtam, hogy lesz. Zabagép. Büdös kéjenc. Ránk ütött :)

Anyai feladataimat jelentem maximálisan ellátom, a háziasszonyit khm, már kevésbé, de törekszem. Az állatok esti ellátása pl. megmaradt az én feladatomnak, így ha többet nem is, ennyit azért látok a hachiendából. Bár most már, hogy Borsót hozzá szoktattam a levegőzéshez, sétálunk is, így a vidéket is apránként birtokba vesszük. Sára egyébként nagyon jó kutyája kisgazdájának, aki ha éppen torka szakadtából üvölt, mert hihetttetlen, hogy mennyire megéhezett az alatt a 2 óra alatt, amit alvással töltött, és ha azon nyomban nem kap enni, jajjjjistenem, biztosan éhen hal, no szóval ilyenkor hű kutyánk a kosarából riadt szemekkel mered rám a kályha mellől, hogy hát nem hallod, hogy gondja van, legyél már gyorsabb, mert éhen hal! :) 

Borsó fürdeni már szeret, hülye szakkönyv, eddig semmi nem jött be amit írt, csak az anyai ösztön a jó, nomeg a nagymama bölcs tanácsa, hogy hideg a víz, merthogy a kis firgány fenekének az előírt 35 fok körüli hőfok jajjjistenem jéghideg, de a 40-41 fokos vízben nagyon is vígan ellubickol a kis hordó pocakjával. Fürdés után aztán uccu neki, mindenki a franciaágyon landol, amit Sára a kosarából gondosan figyel és biztonságban tart :) 

Elő a szótárt!

A szótárba abszolúte és törülhetetlenül bekerült a Borsó.
Ficeriborsó: a szó létrejöttének hátterében a magzati korból adódó sűrű mozgolódás, ficergés áll. Jelentése: G betűs férfi, aki hős katonája az ő drága jó anyjának - mert mikor a bokáját szurkodták alig sírt - , bátor és ügyes kisfiú. Jelentése még: szerelem, szerelmünk gyümölcse, szépség és imádat.

Mert ami a csecsemós osztályon történik...

az ott is marad. Na.

Lassan 4 hete adós vagyok ezzel a bejegyzéssel. Borsóval 3 napot voltunk kórházban, egy cuki kis 4 ágyas szobát kaptunk. Közvetlen ágyszomszédunk Zsófi és az ő tündéri anyukája volt. Egyébként olyan ez a csecsemős osztály, mint valami elvarázsolt hely. A nagypapa azt mondta rá, babagyár. 

Pizsamás anyukák mellükön vagy karjukon mászkálnak egy pólyás csomaggal, a szobákban félmezítelen asszonyok hol masszírozzák, hol fejik, hol borogatják mellüket. A nővérkék, ó, azok a drága nővérkék, mindenkit Anyának hívnak, mint egy bűbájos keresztnevet, úgy használják. Az éjszakai ordítás megszokott, senki se idegeskedik miatta. Az én Hős katonám aki leginkább nem, mert ő olyan békességben aludt még akkor is, amikor az összes síró-pityogó kisleány szobatársa torkaszakadtából ordított, hogy csak na. Mondta is a nővérke az egyik csajszinak, hogy hát ez aztán már mindennek a teteje, tudom én, hogy ebben a szobában mindenki skorpió, de ez azért már túlzás kisasszony! Aztán meg ott vannak a depressziós nők, akik előre pánikolnak mindentől, és mindig sírnak, meg azok a lassan elkeseredtek, akiknek a babájuk annyira türelmetlen, hogy az istennek nem akarja megvárni, amíg azt a "kősziklát" - ahogy a holleanyótündér nővérke nevezte -  sikerül a szájába vennie. Kiborulások, káromkodások, tehetetlenség, majd öröm, boldogság és nevetés, ha össze jön. 

Furcsa egy hely, a tengeren nincs ennyi hullámzás. De Borsó meg én egy öbölben lehettünk, mert ezeknek a viharoknak még a szelét sem éreztük meg.

Felháborító, abszurd, nonszensz ésatöbbi miegymás...

... hogy a blogomban annyi segítő szándék nincsen, hogy tekintettel anyai feladatomra magától megírja és feltölti azt, amit én a 3 órás éjjeli etetések alatt kigondolok. A macska rúgja meg!

Függönykarnistól a Hős katonáig

Mondtam én, hogy a Gilice már itt lépdel velünk szemben. Szerdán meg is nézte magának a kéményünket. :)

Történt ugyanis, hogy az imádott online várandós naptáram azt mondta, abszolúte őrült fészekrakó vagyok, hogy még mindig csak pakolok. Ezt tudomásul véve úgy döntöttem, a belső határidőnket ugye kitolva, - merthát mire való a határidő- , hogy kedden aztán már minden össze van pakolva, kimosva ésatöbbi maradék a mikrós fertőtlenítőben várakozik arra, hogy eltegyem. Mivelhogy kedden az én drága és imádott doktorom azt merészelte mondani az uh-t követően, hogy a gyermekem készen van, nem vizsgál csókolom nehogy gondot okozzon, a frenetikus szülésznőm meg csak annyit kérdezett, amikor találkoztunk, hogy akkor szülünk-e vagy mi lesz? :) így aztán Bpről hazafelé tartva Mébivel azon tanakodtunk, hogy akár este már jöhetünk is vissza, ha az a firgány kis ficeriborsó is jónak ítéli meg az időpontot.

Szerdán aztán mivel éjjel nem történt semmi, valamilyen nagyon okos megfontolásból Mébi inkább nem engedett be egyedül a városba intézni azt a hülye adminisztrációt ésatöbbit a munkahelyemen, ráadásul én meg mindenhova benéztem, a kollégámnak még mondtam is, hogy péntekig van a papírom, szal még ne adjátok le, mire ő meglepetten kijelentette, hogy csak nem szülök meg addig, hiszen szerda van :) Otthon aztán ment a fúrás-faragás, függönyfelrakás itt is meg ott is, és mivel az én drága jó anyám, aki minden függönyünket csudaszépre varrta itt volt, hogy feltehesse, én inkább titokban tartottam Mébi előtt is az érzést, hogy nem normális, hogy egész nap atomkemény a hasam, és csendesen feküdtem. Este meg már a fúrástól felajzott jóurammal vitáztunk, hogy karnis ide meg karnis oda, és egyáltalán az a tipli miért nem megy bele a falba,és akkor jól van, hagyjál, amikor felkiáltottam a fürdőből, hogy: G. GGGGG! N. G.!!!!!, amire csak egy szimpla  Tessék érkezett olyan függönykarnisosan felpaprikázott hangulatban, node azon már, hogy Megyünk szülni! minden macerás stressz elszállt, és az ajtóban termett.

Szülésznővel kontakt, forró tus és halál nyugalom, Mébi meg akcióra készen sürget, tankol, autópálya matricát vesz, táskát cipzároz, és mire vissza ér, Te még nem vagy felöltözve?! kiakadás után a tv-t nézve kiábrándultan veszi tudomásul, hogy még egy szendót bedobok indulás előtt, a magyarázkodásomra, miszerint: Kell az energia, és ott már nem ehetek, már abszolúte csalódottan legyint, és tudja, feleslegesen megyünk Pestre.

Az autóban Petőfi rádiót hallgattunk, volt egy jó szám, amit énekeltem, persze ezzel sem arattam osztatlan sikert, mert hát Biztos, hogy feleslegesen megyünk fel. Ez nem így szokott kinézni. - mondta az én Mébim teljes elkeseredettséggel a hangjában. Közben az én frenetikus szülésznőm dobott egy kontrollt, mi újság felénk, a helyzetjelentésem után meg kijelentette, hogy jól van, akkor mondja a férjének, hogy ne álljon be a garázsba. 22 óra körül volt. Bp-re érve aztán már mosolyogva vettem tudomásul én, hypnobirthing-es, hogy 8 percenként jönnek azok a hullámok, de a mosolyom nem hatott kellő meggyőzően Mébire.

Amikor megérkeztünk a kórházba izgatottan nyitottam a csapóajtó, merthát annyiszor elképzeltem már, amikor oda mentem, hogy vajon milyen lesz majd ez a pillanat. Hát. Csudajó volt :) A szülőszobára nemsokára találkozom a fiammal mosollyal a számon csöngettem, hogy csókolom, szülni jöttem, és így már utólag értem én azokat a furcsa pillantásokat... Merthát melyik az a nő, aki szülni jön, és mosolyog?! Hát a hypnobirthing-es.

Oktató kórház, rezidens vizsgál, rezidens megint vizsgál, majd a doki is, de minden rendben, felvesznek, szólnak a szülésznőmnek. Szép kis szobát kapok, Mébi is elő kerül, és együtt várjuk, hogy a szülésznő megérkezzen. Közben Mébi elsajátította a fájásmérő és a ficeriborsó szívhangját mérő készülékek működését, és lelkesen drukkolt meg jelzett, mikor merre halad a dolog, és hogy mennyi van még vissza. Hősapuka! Mikor imádottszülésznő is megjött már, szépen álltunk, a szünetekben nevetgéltünk, beszélgettünk, aztán meg elhallgattam és csináltam amit tanultunk: 20 lassanbefelfújomahéliumoslufitlégzés, közben meg Mébi folyton dicsért, hogy milyen szép vagyok, és ügyes. Kérdeztem a szülésznőmet, durvább lesz-e még, amire ő csak annyit mondott, nem tudja mit érzek, mert az arcomon nem lát semmit, a gép meg maxot mér folyton egymás után, szóval nem tud válaszolni. Hősjuci :) És mivel az voltam, Mébi végig mellettem tudott lenni, semmi vörös fej, semmi kiabálás, semmi izzadásos erőlködés. Csak 20 másodperces lufifújás, nomeg Mébi kézszorítás. Ami megjegyzem, hihetetlen mennyit segített. Az meg külön pochén volt, hogy amikor véletlenül megláttam imádott szülésznőm gumikesztyűét, én hánytam el magam, és Mébi volt az, akit egyáltalán nem zavart. A hősMébim! Majd megjött az imádott doktorom, aki csak annyit mondott: Csuti. Nagyon szép. Én meg rámosolyogtam, és: Doktor úr, gondolta volna tegnap, hogy ilyen hamar találkozunk? és nevetett. Aztán meg mikor azon panaszkodtam, hogy nekem nagyon melegem van, csak mosolygott, és a péklapát kezeivel hűtött ott, ahol tudott. Mébi ekkor már ajtón kívül volt, de aztán amikor hallotta, hogy 05:30 perces doktor felkiáltással megszületett a fia, és az imádott orvosom éppen érte indult sietve, majd fellökte az ajtóban :) A Hős katonánk 3060 grammal és 54 cm-rel látta meg a világot. Hát hellosziaszevassz!

Gilice - Terhesblog

Asszondjahogy mennek a napok mintazállat, és a hello 35. hétről megint lecsúsztam. A gólyagilicét már látni velünk szemben a szántáson és lassan a Kerekerdő déli végére ér, mégis az én drága és imádott doktorom azt merte mondani, hogy van még pár hetünk jupijáó!

Amúgyképpenmeg minden rendben van, tegnap már a babakocsit és a hozzá tartozó hiperszuper űrtechnológiás autósülést is letakarítottam, és a kiságy mögött parkolva várják, hogy az a kis firgány ficeriborsó belefészkelje magát. Ami az űrtechnológiát illeti, egy egész délután eltartott, amíg a babakocsi összerakását és használatának lehetséges verzióit módszeresen áttanulmányoztam és elsajátítottam. Telefonos segítséggel ugyan, de sikerült, a tudás már a kezemben van, így a hatalom is felette! Voltam hiperfelkészítőn is, ahol aztán úgy aggódnak értem, hogy nagyon. Nem tudom, biztos a fejemmel van valami, lehet Mébi egyik éjjel titokban a homlokomra írta, hogy gyogyi, így mindenki külön figyelmet szentel a Jucinak, hogy Juci, de tényleg, ezt meg ezt még beszéld meg, és tényleg, ne felejtsd el megkérdezni, és Judit, ne gondold, hogy a fogadott szülésznőd végig ott lesz, és erre meg arra aztán tényleg ne számíts. Kedvesek nagyon, hogy így aggódnak értem, de hol marad a pozitív hozzá állás? Hát itt bennem. Hehe. Egyébként kedden mindent letisztáztam, és már a szülésznőm is imádottá lépett elő, nomeg maga a szülőszoba is. Az a rész különösen vicces volt, amikor a gátvédelemről faggattam a dokit, aki komoly nyomatékkal magyarázta, hogy jajj igen, a nők, dehogy az az izom csókolom túlnyúlik, és akkor aztán hogy őt idézzem "tántongó lyuk" és "tudja mint az uszodában, észrevétlenül jön-megy a medencében minden". Érdekes volt a hasonlat, de valóban, jobban talán nem is fogalmazhatott volna. Ezt az infót azért magamban tartom a tanfolyamon, mert megint a körön kívül fogok rekedni, ha így folytatom. Eleve kiverte múlt héten a biztosítékot, hogy szülésznőm és orvosom is van, és hogy pénzről nem esett szó.

Az éjszakákról annyit, hogy arra ébredtem rá, része a felkészítő tréningnek a 3-4 óránkénti automatikus felébredés, ami most még csak hólyagürítés okán merül fel, de el kell mondjam, nem visel meg, azóta meg, hogy ezt ilyen jól kitaláltam, még élvezem is, én stréber :) És a papucsomat minden alkalommal pont úgy találom meg, ahogy Jack Nickolson a Lesz ez még így sében ezen link 7:34-dik percében, csak én bénaságból.

Arról a firgány kutyáról meg annyit, hogy imádom, és igazán jól mutatna Sára mellett az a griffon formája.

34 - Terhesblog

Hellohelloo! Visszatért minden erőm. Annyira nagyon, hogy azon veszem magam észre, hogy a mosogatáshoz nem kell széket használnom, és még a boltba is el tudok sétálni. Ejj'be jól esnek ezek a séták. 

Még több mint egy hetünk van a belső határidőnket illetően, ami abban merül ki, hogy 13-ára minden gyermekkel, és annak érkezésével kapcsolatos dolog a helyén legyen. Jézus, mindjárt itt a vége. Brutálul kevés van már abból a centiből ott a szélen... De no para. 

Jut eszembe, a jógacsoportba sikerült teljesen visszailleszkednem, bár gondolom ezen az is segített, hogy már igazából csak ketten maradtunk, mivel mindenki megszült :) Apukával természetesen. Gratula nekik. És itt kell megemlítenem, hogy részt veszek egy titkos tanfolyamon, ami asszondja hipno birthing, és én irányítom, és nem fog fájni. Jó volt az első óra, nem sokban különbözött a jógától, relaxáltunk, meg vizualizáltunk meg lélegeztünk, meg testműködést ismertünk, meg videóztunk. Ugye, kötelező volt hozni segítőt, node mivel én különc bakancsos vagyok, nekem olyanom nem volt, de mondtam is Mébinek, hogy szegény férfiakon látszódott, hogy a terhes nő haragjától való félelem volt az, ami arra a belátásra bírta őket, hogy részt vegyenek a négy, mondom 4 órás szombat délelőtti programon. Amikor aztán néztük a videókat, már sajnáltam is őket. Főleg azt az első gyermekes aggastyánt, akinek szerintem a szombati ebédnél otthon már valahogy nem volt étvágya, és magában biztosan átgondolta, hogy nem biztos magában, persze azért magában, mert tart a terhes asszonya haragjától. Annyira örültem, hogy nem volt ott Mébi, hogy nagyon. A gátmasszírozásról szóló kritikus rész sem lett volna neki való, különösen az a verzió nem, amikor a harmadik gyermekét váró büszke apuka elmesélte, hogy amit a második gyermeknél csinált a szülésznő, no az aztán izomból történt - amit sokatmondó mozdulatokkal prezentált, merthogy nézte - és nem is ilyen kedvesen kéne hívni ezt a műveletet. Persze, hogy az élményt feldolgozhassam Mébivel meg kellett osztanom, de már a beszámolótól fordult le a székről. És még szexelnek. Brutál. 

No, szóval készülünk a gyermekünk érkezésére, és minden jajjommál, ami azért szökken ki belőlem, mert csonton rúgott az a kis firgány, Mébi komoly tekintettel kérdezi, hogy Minden okés Jucika? :) Nagy kaland lesz. Azt mondta az én hősöm, hogy ha hóakadály lesz is, valamelyik kórházba akár hogy is, de eljuttat, de a helyibe még akár ölbe is :) Nagy, erős hősapuka! Egyébként a fejét fogja, hogyan nőhet egy ekkora testre, mint az enyém, egy akkora has, mint az enyém, és asszondja hogy egy komplett Michelin babára hasonlítok, amikor megjelenek előtte a kertben teljes téli felszerelésben, mivelhogy minden ruhadarab pár számmal nagyobb rajtam, hogy a pocakom is beleférjen :) Annyit kacagunk, hogy néha már sajnálom a kisfiamat, és ha nem bírja már sokáig odabent, azt tuti azért lesz, mert megunta a rázkódást, és asszondja megnézi már magának kívülről ezt a diló családot.

Hello Vincellér

Sikerült annyira beilleszkedni a faluba, hogy a boltos nem hagyja, hogy a tegnapi kenyeret vigyem el, hanem azt mondja, félre teszi nekem a holnapi frisset :) Merthogy Bébimébi egyre gyakrabban unja az én házi sütésű teljeskiörlésűmet, így ilyenkor mindig befogadunk egy Vincellért :) Így másnap reggel Sárimárival vidáman, kihúzott mellel büszkén ballagtunk a kenyerünkért. Tigrincs otthon maradt :)

Hogy mindjárt 34 - Terhesblog

Minek írjak a 33. hétről, amikor annyira elcsúsztam, hogy mindjárt itt a 34.? Hát... Bűntudatból.

Vidékgyermek remélem csudajól fejlődik odabent, és minden a legnagyobb rendben van. A doktorbácsi csak 2 hét múlva fog velünk találkozni, és persze lépten-nyomon mindenki azzal jön, amikor én azt mondom valamelyik babakelengyére, hogy jól van, majd a jövő héten elhozom, hogy te tudod, de nehogy kicsússz az időből. Ezektől a mondatoktól teljes parában át is költöztünk az új hálóba, és ezzel együtt a gyerekszoba is berendezésre került. Legalábbis ami a bútorokat illeti.

Kisgabesz az első éjszakánkat nem viselte valami jól, biztos megzavarta a tájolás vagy valami, de minden alakommal, amikor másik oldalra fordultam, úgy ficergett, hogy nagyon. Fel is keltem éjjel egy kis sajtos-tojásos szendvicset enni, hátha megnyugszik, és hát a mi gyermekünk, így hát jóhogy máris nyugovóra tért. Tegnap megírtuk a forgatókönyvet is arra az esetre, ha a riogatás valóra válik. Dehát miért válna? Még tök sok időnk van, és különben is, vele is megbeszéltem, azért ha nem esik nehezére, várja meg, amíg mindent elrendezünk, és november közepénél előbb ne nagyon akarjon onnan kijönni, kivéve akkor, ha nagyon nem jó már ott neki. Egyébként ezt a parát ezzel sikeresen el is hessegettük, egészen máig.

Meglátogatott a védőnő, és ő is ezzel jött, hogy hát azért ilyenkor már össze kéne pakolnom... Mondtam neki jó, majd ha a doktorbácsi megnézett, összepakolok. Nézett szívhangot is, haha, de a Kisgabesz úgy megviccelte, hogy még én is kacarásztam köztem. Csak úgy suhangatott össze meg vissza, aminek aztán tényleg suhanó hangja volt, és a védőnő nem győzte követni a ketyerével, hogy végre egy kicsit csak legalább megszámolhassa a szívverését :) Azért össze jött a dolog.

A két vadász

Pár héttel ezelőtt anyukámék kutyája vakációzott nálunk. 

Rezihegyi Víg Dömper Alexandra egy  basset hound, tesómék kutyája volt, de allergia miatt anyukámékhoz került. Imádatos egy jószág, persze teljesen ellentéte Sárának. Akaratos egy dögevék, ha az orra a földet éri, megsüketül, még az autót sem veszi észre, hát még ha hívják... De ha megvan vele a közös hang, amit egyébként egyszerű megtalálni, nagyon nagy szerelem bontakozik ki. 

Mivel a kis dömpert pontosan a süketsége miatt nem lehet póráz nélkül sétáltatni, Sárával úgy döntöttünk bezúzunk a szántásba, és hát ott csak nem megy el világnak, van helyben elég szag, és az autók is messze járnak. Élvezte a dolgot, én meg aztán pláne, amikor Sára csak úgy viharzott mellettem, hátra-hátra nézve Alexa után, aki persze egyáltalán nem bírta a tempót, és meg-megállva nagyon furcsálló tekintettel illette hű kutyámat, aki számára kivitelezhetetlen mozgásformákkal kápráztatta. Szép hétvége volt.

Sára és a szántás macskája

Mivel ahogy említettem, vagy nem, de most megteszem, hogy annyitól kifáradok, hogy elmosogatok, Sárával való sétáink, hogy úgy mondjam minimálisra csökkentek. De mivel az ebet le kell fárasztani, kidolgoztam egy olyan stratégiát, ami neki és nekünk is tökéletes, ehhez persze kellett az, hogy a kukoricát learassák. De mivel learatták, csak annyi a dolgunk, hogy kinyitom a kaput, besétálunk a szántásba, ami telis-tele van mindenféle szaggal, nomeg feltehetőleg egérrel, ezért aztán remek kaland neki minden nap ott kajtatni. Így tettünk tegnap reggel is.

Sárimári imádja a szántást, minden verziójában. Igazi vadászként rohangál benne, nekem csak annyi a dolgom, hogy úgy középig besétálok vele, és ott megállok. Minden alakalommal szét nevetem magam rajta, ahogy ugrál a kukoricaszáras rakásokon, és figyeli, hogy mikor moccan meg ott valami, vagy éppen látni, hogy szagot fogott, és csak úgy rohan az egyszer volt sorok között. De tegnap hű kutyám egy macskára lett figyelmes, feltehetőleg ő is egerészni jött oda. No a hős, persze, hogy nagy hévvel közelített felé, aztán amikor ott termett, és a macska feldomborodott, majd hevesen fújtatott, egy lépéssel hátrébb ment, és inkább úgy döntött, csak megfigyeli. Majd nagy mellénnyel rohant vissza hozzám, majd újra a macskához. A jószág nem volt szívbajos, 4-5 alkalommal minden zokszó nélkül eltűrte a dolgot. Közben Tigrincs is megérkezett a lábom közé, és onnan figyelte az eseményeket. Igen, merthogy családunk macska tagjai is rendszeresen jönnek velünk sétálni, amin egyébként az egész falu röhög, no mi meg aggódunk, hogy egy őrült városi kiránduló mikor fogja őket elütni. Ezért külön szertartás előzi meg a sétákat, ami abban merül ki, hogy a macskát meg kell etetni, mielőtt bárhova is elindulnánk. 

Ezt az a tény erősítette meg bennem, amikor is még nyár végén egyik reggel a Tigrincs eljött velünk az utca végén lévő boltba, de én már csak a bolt előtt vettem észre, hogy követ minket, és önző módon bálna testemmel nem fordultam vissza, hogy haza vigyem, és újra elinduljak a boltba. A baj csak abban volt, hogy mikor a boltból visszafele indultunk, elfelejtettem, hogy velünk van a macska is, így elhagytam. Délután jutott eszembe, hogy khm:

- Mébi, nem láttad véletlenül ma a Tigrincset?

Hát persze, hogy nem látta, vacsorára se jött haza, így este 10kor papucsban és pizsamában Sárával felkerekedtünk, hogy megkeressük, engedve annak a nyomásnak, amit Mébi gyakorolt rám, miszerint gyermekünk lesz, én meg még egy kismacskát is képes vagyok elhagyni, és megfeledkezni erről a tényről egész nap.... Ezt meg az a véleményem sem volt képes felülbírálni, hogy egy macskáról van szó, aki egy nyíl egyenes úton nem gondolom, hogy nem tud egyedül vissza találni, merthát ugye 10-re kiderült, nem, nem képes erre. Így hát elindultunk, és hát persze Tigrincs ott várt minket, ahol utoljára láttuk. Szerintem elaludt egy bokorban, és várta, hogy érte menjünk. Rohant ám, amikor hívtam, huhuuu de boldog volt :) 

No szóval gondoltam én tegnap is, hogy az egyik macskánk közelített meg, mert hallottam valami zörgést mögöttem, de látni nem láttam semmit, így hát igen csak meg voltam lepődve, hogy az a firgány kis szőrgombóc a bokáim között csücsült. Így figyeltük az eseményeket, haha, most én ültem a multiplexben :) A macskának lassan elfogyott a türelme, és az újabb roham alkalmával nekitámadt Sárának, akinek egyébként volt annyi esze hogy a fenekét tolja oda és nem a fejét, félte szeme világát, de hogy az a hiszti, amit levágott a támadás során még a másik faluban is hallatszott, az tuti. Hatalmas parában rohant oda hozzám, persze egy karcolás sem volt rajta, és amikor látta rajtam, hogy a hisztit nem kultiválom, egyből elővette a hős vadászfigurát, és egészen a házakig kergette a jószágot. Nagy forma volt az biztos, Tigrinccsel csak úgy kacagtunk az alakításán. (A macskát egyébként nem érte utol.) Mébinek persze első dolgom volt elmesélni a nagy élményt, így ő amikor a teraszon összetalálkozott az ebbel, édes megértőn csak annyit mondott neki: Nah mi van, te kis beszari :)

Hello 32. hét - Terhesblog

Van egy oldal, ami tökéletesen rátapint a lényegre: ez az

Az mondja, hogy ..."van valami szürreális abban, ahogy egy kis talpacska vándorol a köldököd körül (és valami borzasztó az éjszakai könyöklésben). Most, hogy a kisbabád szép és nagy és mozgékony, valószínúleg a legváratlanabb helyzetekben és helyekre tud egy-egy rúgást elhelyezni. Úúúú. Ez most borda volt.

Ha hirtelen rázkódást érzel a baád valószínőleg csuklik - vagy csak tánclépéseket gyakorol, de ennek kicsi a valószínűsége. Ha pozíciót váltasz, teszel egy sétát vagy hideg vizet esetleg dzsúzt iszol a legaktívabb gyerek is jó eséllyel abbahagyja egy kis időre a mocrogást. Az is megoldás, ha közlöd vele, hogy ha még egyszer megrúg, akkor bemész és kiállítod 2 percre. Ok, ettől nem fogja abbahagyni, de téged mentálisan megnyugtat, hogy maradt némi kontrollod felette. Egy pár hónap múlva úgyis egy izgő-mozgó Karate Kölyök fog rohangálni körülötted a teljes atlétikai skálát kipróbálva, persze megállíthatatlanul. És persze örülj neki, hogy nincs bent elég hely egy komolyan kivitelezett forgórúgáshoz a bordáid közé...".

Hát, pont így vagyunk mi is.  Múltkor Mébi ráhallgatott a pocakomra, ad-e valami hangot ott az a sok víz bent, mondjuk olyan fürdőkádas pancsoláshoz hasonlót. Hallani valami vizeset hallott, de erről a tényről végképp elterelte a figyelmét az, hogy a gyermeke egyenesen a füléhez nyomta feltehetőleg a popsiját, vagy a hátát, vagy a háta-popsiját :), és amikor én ebben a bizonytalan hitében megerősítettem, akkor aztán teljes volt az öröm, meglepődés, és az úr isten! :) A 62,5 kg bálna testem egyébként csak szerintem nagy, amit Mébitől délutáni alvásból felébresztett bókjai is igazolnak, miszerint a búrám mit sem változott, hű de szép vagyok, és ha nem lenne ott az a hatalmas pocak a takaró alatt, nem is mondaná meg senki, hogy mit rejtegetek én ottan. Kincs az én uram!

1 nap az élet fiúk

Libulék még eddig garázdálkodhatnak, terrorizálhatnak, őrizhetnek, védhetnek. Egy napig. Holnap az anyósom beteljesíti ígéretét.

Nem mondhatják, hogy váratlanul fogja őket érni, ugyanis jó előre közölte velük, hogy itt lesz a vég. Meg úgy egyébként is, szerintem kódolva lehetnek Márton napra. Csórikáim. Azért sajnálom őket. De hogy ezt kiverjem a fejemből, nézek is valami fincsi receptet.
Mébinek egyébként megvan már a tuti, elfogó receptje. Azt mondja, két kesztyű kell hozzá, és mint a krokodilt, habozás nélkül a nyakánál kell megfogni, nehogy hátra tudjon harapni. Mármint a krokodil, a liba meg csípni. Biztos a discovery-n látta :) Mivel már egynél bevált a technika, nem hiszem, hogy új után nézne. A liba szempontjából is a legkevésbé stresszes változat, hiszen anyósom olyankor már rég ott áll lesben...

Egyébként a terrorhoz elég annyi, hogy hű kutyám, a Sára, aki árnyékként követi minden léptemet a kertben, amint kinyitom az udvar ajtaját szabad utat adva a legelészésnek, sikítva menekül a teraszra. Csak a port látom utána. Persze aztán felbátorodik, de már nyoma sincs a nyugodt, relaxáló heverészésnek a libák társaságában. Tigrincs ennyire nem zavartatja magát, bár ahogy látom fele annyi esze sincs annak a drága macskának, mint az én hű kutyámnak. Hiába mondom el minden este neki, hogy a kis házba nem szabad bemenni, ő ennek ellenére minden egyes újabb alakalommal úgy tesz, mintha én erről őt még soha nem tájékoztattam volna. Biztosan ebből a virtusból fakad az is, hogy az a drága gyermek gyanútlanul, felcsapott farokkal rohan utánam a baromfiudvarba, amikor friss vizet adok a jószágnak, aztán persze kétségbeesetten gubbaszt, amikor a libák úgy gondolják, hogy nincs neki ott helye, amit heves fújtatással jeleznek számára. A félelemtől ilyenkor hulla merev gyermek mindig megmentésre szorul. De például azt is mindig elfelejti, hogy a kinti legelészés során sem tanácsos túl közel merészkedni hozzájuk. Felcsapott farokkal jön-megy kénye kedve szerint, aztán amikor minden figyelmeztetés nélkül csak úgy, a fenekébe csípnek, mindig úgy tesz, mintha először történne vele ilyen. Diló egy macska, annyi szent.

Anyósom egyébként meglepetésemre annyit mondott, hogy jövőre csak kettőt veszünk. Kettőt? Gondoltam eleve tiltó listára kerülnek a libák, mind a terrorveszély, mind a hangjuk, mind pedig a hattttalmas testük miatt, amit egy évig tart megpucolni, és két forrázás szükséges hozzá minimum, és akkora lábost, amibe bele fér csak az üzemi konyhán lehet találni. De jól van. Ha kettőt, akkor kettőt.

Libu'lé

Történt ugyanis, hogy én, a kismama, mivel pénteken töltöttem utolsó munkanapomat, a portán pásztorrá léptem elő. Hurrá!

Teljesen jóban vagyok a jószágokkal, különösen azóta, hogy az avargereblyével visszaszereztem a pozíciómat. Ennek örömére vígan legeltettem a hétvégén, tettem-vettem az udvarban, amíg a baromfik csipegettek ezt-azt. Majd drága anyósom megérkezett, és mit sem törődve a libák gágogásával határozottan kijelentette, hogy ő az erősebb. Persze, hogy nem hagyták szó nélkül, és nem telt bele egy perc, kétségbeesetten kiáltott, hogy Juci, hozd mán ide azt a gereblyét, héj Juci gyere mán segíts! Segíts! Miután a nevetéstől megszakadva megmentettem, csak tetézte a kacajomat, amikor mélyen a szemükbe nézve közölte velük azt a tényt, hogy konkrétan a hóhérba kötöttek bele, és le is út, fel is út. 

Aztán másnap Mébi akarta őket meggyőzni az igazáról, miszerint az ő portáján ura és parancsolója mindennek és mindenkinek. A vita odáig fajult az egyik ludassal, hogy a többiek úgy gondolták segítenek neki, Mébiből pedig eztán már csak annyit láttam, hogy rohanva szedi lábait a terasz felé teljes szégyeneben. Én, a pásztor megint jó ízűt nevettem, akkor meg aztán már a májam is, amikor én zavartalanul elmentem mellettük ellenőrizni az Uram testi épségét. Égészen tegnapig kitartott ez a büszke, megkülönböztetett, már suttogót megszégyenítő érzés. Merthogy. Az ól bezárásának kétszer kellett nekiugranom, mivel teljesen kiment a fejükből, hogy én, a suttogójuk vagyok. Aztán ma még lejjebb ment a vigyor az arcomról, amikor reggel kiengedtem őket. Még jó, hogy volt annyi eszem, hogy a boszorkányseprűt biztos ami biztos alapon magammal vittem a kijárat felé, mert nem egy, három liba támadott meg annyira, hogy az ajtót se tudtam rendesen becsukni, mert ha elengedem a seprűt, amivel hárítottam a csípéseket, tuti, hogy a lábam bánja. Ennek örömére a tyúkok és a kacsák már rég kint legelésztek, amit megvallom, nem terveztem reggel hétkor. De a terror napjai meg vannak számlálva. Addig meg tartjuk a vonalainkat!

Több dolog 3.

Nem, ma sincs túl lent a hasam, még akkor sem, ha a tiéd annak idején fent volt. Próbáld elképzelni, hogy te meg én, két külön testben vagyunk, ami nagyban különbözik egymástól, már csak ránézésre is, éppen ezért nem úgy vannak a dolgok az enyémben, mint a tiédben. Tudom, hogy ezt nehéz elfogadnod, és még nehezebb feldolgoznod, de ez az igazság. És annak ellenére, hogy ma is jól aludtam, azt mondom: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

És jöjjön a bűvös hetes:

7. A gyermekünk nem valószínű, hogy teázni fog. Tudom, hogy katasztrófa, és nehéz elfogadni, és még nehezebb az ellenállást feldolgozni, de ha én úgy döntök egyéb szakvélemények tudatában, hogy nem adok neki teát, akkor nem adok. Köszi kössz, hogy meghagyod nekem a döntés jogát.

Padlizsánlila

Ha számvetést kéne készíteni az idei veteményesünk teljesítményéről, akkor khm. Azt mondom, hogy kap egy hármast. Jó indulattal. De csak azért, mert ismerem a gyermeket, és tudom, mire képes, így nagyban befolyásolta a döntést a tavalyi teljesítménye, hozzáállása. Az évzárás előtt ezt hangsúlyoztam is az érintettnek.

Történt ugyanis, hogy tavaly jobb napokon megismerkedtem a kapával, és olykor-olykor benéztünk a sorok közé. Nagyritkán. Ennek ellenére olyan cukkini termésünk volt, hogy a szomszédoknak osztogattuk, mert csordultig voltunk már az ezerféle receptes megoldás ellenére is. Paradicsomból millió üveggel csinált szószt az én anyósom, aki előző életében valami mesterszakács féle lehetett. Nem beszélve a rengeteg cékláról, salátáról, uborkáról, babról stb. Bőség volt rendesen. Idén igaz, nem volt alkalmam kapával megközelíteni a témát, de anyósom azért adott neki. Locsoltam. Locsoltuk. A cukkiniből egy darab, annyi se termett, a paprika lecsóba ment, mert nem lett jó, és a padlizsán, az a drága, akinek egész nyáron ott lett volna a lehetősége teremni, most hozott kettő, azaz kettő darab törpét mutatóba. Imádkozom, hogy legyen ideje megérni. Borsóban, babban azért jók voltunk, a paradicsom is kiszolgált minket, de azért közel sem annyira, mint legutóbb. Hát ez van. Majd jövőre meglássuk, de biztosan bele fog húzni, mert hát a kert is tudja, gyermekemnek fél évesen már szépen lassan jöhet a sok fincsi zöldségpüré meg turmix meg mindenféle jóság. Össze szedi majd magát, tudom én!

Bélyeg, pecsét, könyvelés... Több dolog 2.

Mébivel abszolúte sportemberek és egészséges élet nomeg táplálozás mindenkor típus vagyunk. Ennek megfelelően kiválasztottam azt a mozgásformát, amit nyugodtan űzhetek a várandóságom idején végig, és nekem is, és gyermekemnek is megfelelő fejlődést és felkészülést ad az első találkozáshoz, ezért kismamajógára járok. Én, meg a gyermek. Ennek köszönhetően, ha a kutatók jól kutattak, nyugodt, békés kisbaba lesz a mi gyermekünk. De azt nem gondoltam, hogy egy olyan szektába lépek be, ahol csak és kizárólag a természetes szülés az, ami szent nomeg sérthetetlen, és a mai órán megbélyegeznek, elkönyvelnek, pecsétes pólót kapok, és a bőrömbe égetnek egy jelet, ami soha nem fog elmúlni. 

Történt ugyanis, hogy az én jó uram, a Mébi, nomeg én is, nem feltétlenül gondolunk az apás szülésre. Vérlázító, botrány, és egyébként is, hogyan gondoljuk, hogy nem úgy gondoljuk. Nomármost. Az én uram, parancsolóm, és apja gyermekemnek, olyan típus, hogy régimódi. Én, mint az ő asszonya, anyja gyermekének olyan típus vagyok, akinek bejön az, hogy régimódi, és egyáltalán nem jönne be egy olyan szitu, ahol is a férfi női szerepek nem úgy vannak leosztva, ahogy. Ennél fogva nem tudok olyan képet elképzelni, amint a szülésznőm, az a drága, a lábom között örömmel felkiált, hogy a méhszáj már 7 cm anyuka, Mébi pedig ezen bezsongva megszorítja a kezemet, és együtt lélegzik velem a fájások között, majd mikor belép a doki, és én mint szemérmet nem ismerő asszony ordítva elkezdek nyomni, kamerával a kezében tajtékzik már ő is a lábom között, és azt mondja: Már látom a fejét! Nem. Nem vagyok biztos benne, hogy mi ebbe beleférünk. Amit az én drága szülésznőm abszolúte támogat, Mébi meg külön örül, hogy nem fogják erőszakkal berángatni, de a lehetőség mégis ott van, ha esetleg ott majd úgy gondolja.

Amikor ma, a jógán közöltem, hogy magán a páros szülésfelkészítő tanfolyamon köszönöm szépen a lehetőséget, nem valószínű hogy részt veszek abból az okból, hogy nem lesz párom, fú meg ha, mi volt ott. És hogy egyébként is, meg fogjuk látni, hogy ez nem olyan, és bánni fogjuk, és miaz, hogy nem lesz bent az apuka, és mindenki meg akart győzni arról hogy ez rossz, és ezzel együtt az én Mébim is rossz, hogy ezt nem akarja, és igen is vegyem rá, hogy bent legyen, mert utólag nem fogja sem ő sem én bánni. Khm. Az én uram. A parancsolóm. Az életem párja, gyermekem apja. Rossz? Kizárt. Azt meg már had tudjam én, hogyan és mint akarom, nomeg ő is. Köszi, kössz. Szóval, a listán a 6. pont ez:

6. A gyermekünk nem valószínű, hogy apás szülés során fog megszületni. Nem, mert nem várom el Mébitől, hogy 6 órán keresztül nézze a szenvedésemet. Nem, mert nem szeretném, hogy a lábom közét kamerázza, vagy egyáltalán nézze akkor. Nem, mert ő nem biztos benne, hogy szeretné. Nem, mert ha ő nem ragaszkodik hozzá, akkor én ezt tiszteletben tartom. És egyébként is. Mióta ekkora divat ez? punktumhatszáz!

Több dolog

Vannak, a várandóságommal kapcsolatban olyan dolgok, amiket annyira nem bírok, hogy nagyon! Hogy éppen aktuálisan melyiket nem bírom nagyon, az folyton változik, de a listán mindig mindegyik fent van.

1. A gyermekünket nem a Mikulás hozza. Full elmebeteg elgondolás, hát miért hozná ő, akiben egyébként nem hisz senki, és majd persze, az én gyermekem a hideg Északi sarkról egy puttony mélyéről kerül majd elő, ami már amúgy is tele van egy milliárdnál is több ajándékkal, nomeg a sok kemény dióval és mogyoróval. Nem. Nem a Mikulás hozza. Azért sem, mert nem dec. 6-ra vagyok kiírva, és akár mennyire romantikusan hangzik, hogy Mikulás, az én gyermekem csak azért, mert az közel van dec. 9-hez, még nem fog a romantika kedvéért csak azért is akkor jönni. Egyébként is, ő tudja, mikor akar jönni, és akkor jön amikor azt ő majd úgy akarja, elvégre is én és Mébi gyermeke, tehát megvan a magához való esze és ő is az az acélbetkós bakancs fajta, ha ránk ütött.

2. A gyermekünk nem lesz jó nagy baba. 4 kg körül sem lesz a súlya. Ember, nézz rám, várandósan is csak súrolom a 60 kg-t, igaz már felülről, de miért adná az ég, hogy bennem egy giga bébi fejlődjön, amikor tudja a természet, hogy ekkora gyermek egy ekkora testből nem fér ki egyszerűen.

3. A hasam nincs se túl fent, se túl lent. Főleg e kettő dolog nem változik naponta. Olyan aztán végképp nincsen, hogy nagyon lent van, vagy nagyon fent van. Pont jó helyen van, ezt az orvos is megmondta, méghozzá pont úgy mondta, hogy a pocakom úgy van, ahogy az a Nagy könyvben meg vagyon írva.

4. A gyermekünknek csak azért, mert sok állatunk van, nem kell jobban megküzdenie sem az életben maradásért sem pedig a egészségért.

5. A gyermekünk azt, hogy Mébi bökdösi a pocakomat, nem úgy érzi, mintha vernék. A visszarúgásokból ítélve szerintem abszolút pajtiban van a dologgal, és örül, hogy az apja kapcsolatot teremt vele.

Egyelőre ennyi jut eszembe, de ezek aztán forognak napi rendszerességgel, és minden bizonnyal ezért van az, hogy gyengébb, egész éjszakán át tartó kényelmetlen mindenhogy után legszívesebben bárkinek, aki valamelyikkel jön, olyan igazi kismama hévvel az arcába kiabálnám, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Te liba, te!

Nincsen abba semmi különös, hogy a lúdjaink megtámadják az idegeneket. De abban már van, hogy engem is.

Történt az tegnap előtt, hogy jött a vihar, és elindultam hátra bezárni a baromfikat férjuram kérésének eleget téve. Csak hogy. Az a gőgös gúnár nem engedett be az udvarba. Először azt hittem, hogy csak viccel, ugyanis mindig szokott fújni, mielőtt nekiiramodna, és mivel ez most kimaradt, gondoltam csak oda jött megnézni minket a Sárával magának. Még jó, hogy a buksimba szorult annyi fifika, hogy teszteljem a jószágot. Egyből torokra ment. Sára csak úgy lesett, amikor megszaglászta magának, és a kis piszok oda akart csípni neki. Hehe, de csak akarat, hű kutyám hát persze, hogy nem esett a fejére, és időben elrántotta a nóziját. Hehe. A szemének egyébként ő sem hitt, így még kétszer próbálkozott, de a reakció minduntalan ugyan az volt. Mondtam is Vuclikámnak, hogy hát jól van, akkor szerintem hagyjuk magára a jószágot, férfi ember kell ide. De előtte azért még mélyen a szemébe néztem, és azt mondtam neki: Vigyázz, mit csinálsz, mert te lehetsz az első!

Másnap reggel apró kétellyel indultam az udvar felé. Miközben kinyitottam az ól ajtaját, átfutott az agyamon, hogy most akkor nekem vajon menekülnöm kell majd, vagy hogy is lesz ez? Biztos ami biztos alapon a kis köntösömben picit szaporább léptekkel vettem az irányt a kijárat felé, és megvallom, nem nagyon mertem hátra nézni, mert mi van, ha azt látom, hogy éppen nekem készül rontani? Hát akkor bizony futnom kell, de hát azt meg hogy, nem vagyok én már az a fürge típus... És akkor? Meg fog csípni? Jézusom, meg fog csípni. No hát ahogy ezt végigpörgettem rájöttem, hogy jobb inkább látni, mint váratlanul megtapasztalni, és a szapora lépteimből elfordítottam a nyakam, de már láttam a szemem sarkából, hogy ennyi kellett, már indult is felém, de haha, nem ért utol. Nem hiába vagyok vidéki kismama. Haha. Mindezek tudatában a ma reggeli kiengedéshez választottam egy célszerszámot. Az avargereblyét. Volt vasvilla is, de azt túl erősnek találtam a szituációhoz. :) Fegyverrel a kezemben magabiztosan álltam az ól ajtajánál, és nem futamodtam meg. Hát azért mégis csak. Csak miattam vettünk libákat, mi az, hogy hagyom, hogy megfélemlítsenek?! Mondtam is nekik, hogy na, gyertek! Játsszuk le! Én vagyok itt a kisgazda! Ketten be is próbálkoztak, de mint a legerősebb liba az udvarban, széttártam a szárnyaimat, és mivel ez nem volt elég, az avargereblyét is megemeltem nyomatékul. A kettőből egy sarkon is fordult, de a másik kis harcias azért még nézegetett magának. Álltam ott egy picit még, hogy tudatosítsam mindenkiben, ki is itt a Jani, amit jól is tettem, mert hát persze, hogy még egyszer be akart próbálkozni a kis pimasz. Másodszorra is ugyan az volt a technika, csak szerintem egy picit morcosabban néztem, és még hangot is adhattam. Nem fordult sarkon, de már nem akart bántani. Nyugodtan sétáltam ki az udvarból. A pozíciómat remélem estig megtartom. Minden esetre az avargereblyét az ajtónak támasztva hagytam.

Terhesblog

Asszondja, hogy asszondja. Hellooo, sziaaaa harmadik trimeszter! Mi újság nálatok?

Várandóságom 28. hétének első napján azt mondom, hogy gyermekem köszönöm, hogy olyan nagyon jót aludhattam az éjjel eme jeles nap köszöntése alkalmából. Köszikösssz! Persze ez jelentős előkészületeket kívánt meg tőlem, amit Mébi már egyszerűen nem tudott szó nélkül hagyni, ugyanis mindösszesen fejnél három párna, pocaknál  pedig egy volt segítségemre. Párnákban jók vagyunk, az már biztos. Jupijáó.

Amúgyképpenmeg, itt kell megjegyeznem, hogy gyermekem már érzi a szagokat. Nem tudom, hogyan csinálja, de mindenképpen így lehet, mivelhogy a tegnap esti pizzázásunk alkalmával, ami csak és kizárólag Mébi ötlete volt, és nekem egyáltalán semmi közöm nem volt hozzá, csak annyi, hogy ha már ott volt előttem, egye kukac, megettem, szóval mielőtt elkezdtem volna falni, három párnával a hátamat megtámasztva dőltem a falnak, és a pizzák meg a pocakomon voltak, és igazán fincsin illatozott, és láss csodát, kisGabesz már  ennek örömére rugdosott. Annyira, hogy félre tettem a kaját, és még Mébinek is szóltam, hogy nézze csak meg apuka, a gyermeke még nem is kapott belőle, de már fickándozik örömében. Aztán pedig boldogan csillogó szemekkel konstatáltam, hogy a mi kisfiunk is ugyan olyan kis imádatos zabagép lesz, mint mi, így aztán nem is várattam tovább, beleharaptam a négysajtosba :) Persze kizárólag a camambert mentes részébe.

Úgy van

Úgy van az a mai nappal, hogy álmos. Annyira nagyon, hogy nagyonnagyon.

Gyermekem reggel hétkor kelt velem, de szerintem ő is tudott volna még szundizni egy picit. Egy icipicit.  Ezt reggeli utáni fészkelődése közepette súgta meg nekem.

Tegnap este felé lecsaptam jósógorom kispárnájára, amit szerintem pont az én pocakomhoz méreteztek, ehhez kétség nem fér, tuti, hogy aki gyártotta, nekem szánta. A zsákmánnyal haza térve Mébinek, aki épp a burkolóval beszélgetett a féligmárjárólapos nappalink közepén az apukájával, no szóval én a zsákmánnyal mit sem zavartatva magam Mébinek azt a magasba emelve hangos megszereztem örömkiáltással törtem ki, amint beléptem az ajtón, és a végén még egy sátáni kacajt is elejtettem. Hahahhahaa! Ennek köszönhetően szinte fel sem ébredtem egész éjjel, az a tény is csak egy nagyon picit zavart, hogy az ágyunk az alatt a két hét alatt sem nőtt nagyobbra, mint amikor elhoztuk. Itt említeném meg, hogy igen is okom van most aztán tényleg fáradtnak lenni, mert jógán a szülési pózokat vettük át mindenféle légzéstechnikákkal, no és persze a gátmasszás illusztrált technikáját is megismerhettem. Én szerintem, ahogy Mébinek is prezentáltam este az AHA légzést a falnak támaszkodva, szörnyen nevetve és zavartan, nem biztos, hogy alkalmazni fogom. Full pornó. Aztán amikor Mébinek magyaráztam, hogyan kéne neki masszíroznia a gátamat, szegény majdnem megborult a kádban. Én csak azért nem, mert ültem, és már jógán megborultam tőle. Durvák ezek a dolgok. Aztán ott volt az is, hogy Sárával elmentünk sétálni az erdőbe, de visszafelé én már csak vánszorogni tudtam, ami nagyban hozzá járult ahhoz, hogy a mosogatást ülve végezzem. Mikor lesz már október?
Ez a kérdés igazából azért is nagyon foglalkoztat, mert úgy van, hogy a mai nappal kiderült, nem csak otthon, már a munkahelyemen is képes vagyok váratlanul elböffenteni magam, aminél már csak az a hihetetlenül meglepett és én tényleg nem számítottam rá, hogy ez fog történni arckifejezésem lehet viccesebb. És Mébi is szörnyen hiányzik ma. Október?

Szeptemberi programok a magyar-vidéken

Azért még a fele hátra van a hónapnak, és így is válogathatunk a programok közül.

ittenvanalink

Koncentrálj a magyar-vidékre

Mivel leeresztett gumimatrac vagyok, aminek a párnájában már nem egy kevés, hanem azért jóvalta több levegő maradt, a téma adott volt. Magyar-vidék.hu-n a koncentráció megtartásáról írtam.

ittenvanalink

Magyar-Vidék

Magyar-vidéken van olyan, hogy blogmustra. Juhuuu de örültem, hogy velem indították :)

ittenvanalink

Semmi különös

Nincsen semmi különös. A nagy hajtásban magam sem tudom, hogy fiú vagyok é, vagy lány, de a gyermekem valószínűleg tudja, hogy fiú. Én már kevésbé, mert azóta se láttam a kukkerját. Egyébként kezdek megint egy leeresztett matrachoz hasonlítani, pedig igazából semmi különös nem történik. Én nem is hajtok. De tessék. Már ásítozom is. 

Én, a hős, még úgy egy hónapig dolgozom. Jobb napjaimon eszembe jut, hogy azt a két hetet októberben még igazán lehúzhatnám, persze szimplán anyagi megfontoltság okán, aztán amikor reggel hatkor megvirradok az ébresztőre, rájövök, hogy nem  vagyok sem normális, sem beszámítható azokon a jobb napokon.

Egyébiránt a doktor uram tökéletesen elégedett az állapotommal, aminek hejj'be örültem. A pesti kiruccanásom egyébként felettébb örömteli volt már azon a ponton, amikor épp hogy csak felszálltam a metróra, és hopp, máris egy kedves hölgy mosolyogva átadta a helyét. A hangulatomat az meg már csak tetézte, amikor a doktorbácsi ámult-bámult a csudajó eredményeimen, hát arról meg ne is beszéljünk, amikor még mielőtt kiléptem volna az ajtaján, megjegyezte, hogy úgy mellesleg, nagyon tetszik neki a pocakom. Khöm, köszönöm szépen, nekem is :) Aztán meg a parkban ültem úgy egy órát, és annyira lekötött a nagy zsongás, hogy egyszerűen nem tudtam olvasni a könyvemet. Mondtam is Mébinek a telefonban, hogy annyi minden történik itt, hogy nem tudok nem erre figyelni. Jó volt. De jobb vidéken. 

Apropó, vidékem. A buja hangulat abszolút a végét járja, dehát vége is a nyárnak. Node majd tavasztól! Hát, mondjuk úgy, majd mindenki megláthassa, hogy jövőre igenis mennyit fogok tenni-venni a kertben. Igenis! Majd tényleg kapálok, meg locsolok, meg virágot ültetek, meg összeszedem a gyümölcsöt, és majd még a létrára is felmászom. Vidékgyermekemmel a hátamon rendezem majd a veteményest, és odaadóan gondozom majd, hogy nyáron a sok zöldség-gyümölcs mehessen bele a pocakjába. Isten engem úgy segéljen!

Papucs vagy mamusz

Egyik sem. Abszolúte és kétséget kizáróan úgy van, hogy a férfi ember van, hogy papucs. Mébi szerint pedig van, aki már annyira papucs, hogy ebbe a kategóriába bele se fér, ezért csak nekik létezik egy külön. Az a mamusz. Hogy őt idézzem: Ki--szott mamusz!

Nomármost. Én kifejezetten imádom, és véleményem szerint egyértelműen csak is az lehet férfi, aki egyik sem. Ennek megfelelően az én uram és gyermekem apja egyik kategóriát sem közelíti meg. Hála a jó égnek, mert akkor nem is lehetne azénuram.

Ő, ha már mindenképpen valamilyen lábbelit kell választani, akkor mint úr és parancsolója asszonyának minimum bakancs. Egy acélbetétes. Éppen ezért az asztal, ami kikerült a konyhából, csak azért sem fog semmilyen szülői nyomásra, és egyébként is, akármilyen nyomásra se visszakerülni. És a madarak pedig csak azért is ott lesznek, ahol, nem pedig amott, ahol azt mások mondják, mert rajtam is acélbetkós van, hiszen két bakancs az egy pár. Punktumhatszáz.

Ő az apukád

Nagy rutinnal csináltam a zöldborsófőzeléket, olyan naggyal, hogy drága jó anyámat fel kellett hívnom, hogyan is kell, olyan régen főztem. Itt jegyzem meg, hogy hát persze, hogy a nyár elején termett borsónkból készült, ami a fagyasztóban várta eme jeles napot. Főzés közben kiélveztem az egyedüllétet, nomeg azt, hogy vidékgyermekünk a pocakomban mindent hall, Jézus szegény még azt is, amikor káromkodok, de erről inkább ne is beszéljünk. No szóval, kihasználva ezt a tényt, zenét hallgattunk, mire ő igencsak kedves, és finom mocorgással meg odabújással reagált, pedig tud ő olyan bugikat nyomni odabent, hogy csak úgy kerekedik a szemem, és nem hiszi el, hogy az a has hogyan képes akkora ruganyozással önálló életet élni. Megkérdeztem tőle, hogy tetszik-e neki, de nem válaszolt. A miheztartás végett azért elmondtam neki, hogy ez a mi számunk ám Mébivel, és gyanútlanul kevergettem tovább a főzeléket, majd hirtelen bevillant, hogy egy apró információt elfelejtettem közölni vele. Így hát lenéztem a pocakomra, megsimogattam, és azt mondtam:

- Mébi a te apukád.

Magyar-Vidék

Tuti szendvicstippek az Életérzés magazinban. Én igazából mindegyikből ennék egyet, de mondjuk a kedvencem, az a csirkés tekercs gazdagon, vagy a tonhalas pestós szendvics. Hogy egyem meg!

ittenvanalink

Reszkessetek rovarok!

Támadás! Elkészült a fegyverarzenál, ami a magyar-vidék.hu-n olvasható tőlem a Nyavalya rovatban. Je!

ittenvanalink

Terhesblog

Úton útfélen mindenki kérdezget :) A pékséges csajszi, hogy mikorra várom, és hogy bírom ezt a meleget?Az inviteles csajszi, hogy hova járok, hol fogok szülni, és miért nem a városban, és mikorra várom? A kisfalunk kisboltjának az eladója, hogy mikorra várom, és hogy fiú vagy lány? Aztán a másik bolt tulaja meg mondja, hogy jajj, hát ha tudja, hogy nekem lesz a tojás, akkor előbb hozza, ne keljen várnom. :) Aztán a szomszéd, hogy nekem aztán különösen nehéz lehet ebben a melegben. Aztán a másik szomszéd, hogy tudjuk-e már, hogy fiú-e vagy lány, meg hogy gratulál. Pedig még mindig néha azt hiszem, hogy nem is látszik a pocakom, biztosan nem tűnik fel senkinek. Ettől függetlenül sugárzó arccal sétálgatok, és jajj, mennyire jó érzés, amikor mégis, hejj, az utcán szépen néznek :) A héten eddig minden napra jutott valami idegen kedvesség. :)

Mébi szerint egyébként akkora a pocakom, mint egy túlérett dinnye, vagy egy túlfújt pufi, ami bármelyik pillanatban szétrobbanhat. Aztán persze hozzá teszi, hogy még szerencse, hogy ez nem történhet meg :) Szemből már nem nagyon tud megölelni, a hirtelen fuhdebírlak összeborulásokkor mindig visszapattanok róla, és mondom is neki, hogy héjj, a pocakom! A gyerekszoba kék lesz. Persze ehhez a chealsea-nek semmi köze. :)

Forgatag

Jó pár hónapja jártam utoljára piacon. Annak ellenére, hogy a veteményesünkben idén csalódnunk kellett, azért napi szinten el-ellát bennünket egy kis uborkával, paradicsommal, és ha nagyon jó napunk van még paprikával is. De, mivel az egyik szilvafánk már leérett, a barack, jajj az a szörnyen beteg barackfa, aminek frenetikusan gyönyörű, lédús, illatos, és igazán a legzamatosabb termése volt idén, de aztán annyira, hogy mosásnál meg is jegyeztem Mébinek, hogy szerintem nincs is ennél szebb gyümölcs a világon, merthogy olyan kis puha, pihés, dundus piros szerelmetes gömböc, hogy csak na, no szóval már ej'be régen nincsen a fán, mert mind a pocakunkban landolt, így reggel a piac felé vettem az irányt.

Ha ne lenne se gyümölcs se zöldség otthon, én minden reggel piacra járnék. Roskadoztak az asztalok a szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb zöldségek és gyümölcsök. Legszívesebben pótkocsival érkeztem volna, és vettem volna abból az illatos görög dinnyéből, hátha kifogom az idei első, mézédes, ropogós verziót, amihez eddig még nem volt szerencsém. Tiszta bőség volt, már csak nézni is félorgazmus Szóval mivel nem volt pótkocsim, csak egy kistáska, és tudatos vásárló Csuti, csak azt vettem, amiért mentem... Azóta mindenhol dinnyéket látok, de ez már más kérdés. Szóval landolt pár nem olyan szép, és biztosan nem olyan finom barack, mint amilyen a miénk volt, nomeg mézédes csemege kukorica Mébinek a szatyorba,n és nagy sóhajok közepette hagytam ott a forgatagot.

Tudatos vásárló Csutiról jut eszembe, héj! Nyílt egy bolt a munkahelyem alatt, szerintem a hungarian provance és az otthon, édes blogkeverék kisboltja. Jézus meg isten, mekkora jó hely! Abszolúte vidéki stílusú boltocska, tele régiséggel, kézzel készült dolgokkal. Nagyon jó hely, és nem is drága. Levendulás párnácskákat akartam venni, mert a molyok, azok a dögök, nem tudom honnan és hogy, de egyre nagyobb számban bukkannak fel a lakásban, és ugyan van olyan vegyi gömböcünk, amit egyébként csak azért vettem meg, mert fegyvert tartottak a fejemhez, azzal az indokkal, hogy a környéken egyszerűen nem találtam olyan boltot, ahol levendulát tudtam volna venni, és kényszerítettek. No. Ebben a csudahelyen levendula aztán mindenféle formában megtalálható volt. Volt szárított, friss, csomagolt, kispárnás, nagypárnás, szappanban és minden másban is. De mindegyik francia volt... Kivéve a szappant, dehát mint tudjuk, azt hiába tenném a szekrénybe. Nem is értettem. Balatonon ott vannak azok a csudaszép levendulamezők, a bánatért kell Franciaországból hozni, ráadásul pont onnan, merthogy aztán ott minden boltban francia dolgot árulnak, szó sincs ott termék importról, úgy mint nálunk eh, bár micsoda téves képzelgés ez, mikor itthon is úgy kell kutakodnom a magyar termékért, hát hogyan is lenne a sok itten franciáért cserébe ott magyar, és hát megőrülök, és tuti, hogy nem veszek francia levendulát egy boltban sem! No szóval a tulaj elmondta, és hej, mennyire büszke voltam rá, hogy 2-3 héten belül lesz magyar levendulás hasonló felszerelés, és a párnácskákat és tartókat helyi kézművesekkel fogja majd csináltatni. Gondolatban megveregettem a vállát, és mondtam neki, hogy derék ember vagy barátom, hangosan meg hozzá tettem, hogy akkor 2-3 hét múlva benézek. Jó kis bolt lesz ez.

Hogy is maradhatott ki?!

Bírom között abszolúte ott a helye. Mébivel sokszor sokat ültünk borozgatva a nyárestés teraszon, hejj, mikor még csak jártunk, és egész albumok mentek le tőle. Be'csillogottaszemünk. De ott voltak azok a téli szünetek is, amikor a konyhában roptuk rá. Sokat hallgattuk. Ezt a számot már évek óta kerestem. Néha, éjjelbe nyúló tanulás után a TCM-en elkaptam, de vele, ott náluk talált rám igazán. A legnagyobbkirály! Because I love you too much Baby!

És most,  amikor titkon könnyezik a szemem attól, hogy Úr meg Isten, család leszünk, pedig azanap, amikor már nemtom milyen órát hallgattunk Csanival, és mondtam, hogy nekem mennem kell és katapultáltam egyenesen hozzá a suliból, és azóta mindig mindenhonnan elkések, ami csak és kizárólag Mébi hibája, mert elvette az eszem, olyan élesen él bennem, mintha a múlt héten lett volna, pedig nem, szóval most, édesdrága vidékgyermekével a pocakomban riszálva vetem be az ágyunkat Elvis-el.

Azt a róka mindenit!

Drága szomszédunk, akitől egyébként jajj, mennyire várjuk már, hogy elköltözzön, rókát kiáltott!

Nem mintha nem szeretnénk a szomszédokat, de mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor nem túl ékes szavakkal illeti a kerítés másik végén levőt, különösen azért, mert azt a satupadot pont a mi falunk mellé kellett felállítani, és hogy hajnali öt órakor, hétköznap kalapálásra kell ébredni, mert az a drága jó ember még hét óráig sem tud türelmesen, csendben ülni a valagán, mert a szemetét az utcán égeti el, amivel nem csak az a célja, hogy az alumíniumról leolvassza a műanyagot, és utána a satupadon megmunkálva eladja azt, hanem az is, hogy konkrét ágygarnitúrát és törött műanyag széket semmisítsen meg, az meg már csak nüansznyi említést érdemel, hogy nem viteti el a szennyvizét, és a füvet már nem nyírja a háza előtt, mert ő úgyis mindjárt költözik. Egy szó, mint száz, várjuk már az új szomszédot, aki reményeink szerint szippant maga után, megcsinálja a kerítést, nyírja a füvet, de legalább nem éget szemet az út szélén!

Node a mostani szomszédnak is megvan a pozitív oldala, mint mindennek, de neki inkább csak különösen a hajnali ébredésének,  mivelhogy ennek köszönhetően konstatálta a rókát az utcánkban. A kutyák feltehetőleg ezért tobzódtak egész éjjel, és én, a bátor hős, aki azzal a céllal ment ki a házból, hogy elemezze az éjjeli helyzetet, jeleztem is Mébinek, hogy valami biztosan van a kukoricásban, mert Sárát, amikor kiengedtem a kapunk, hogy körbeszimatolást követően megnyugodjon és hagyja aludni drága jó gazdáit, merthogy ez általában be szokott válni, no ő nyíl egyenesen a kukoricásba futott, és ugyan azzal a lendülettel már kint is volt belőle behúzott farokkal. Mikor már ezt háromszor egymás után játszotta el, no akkor már én is kezdtem félni, és mivel nem vagyok vadász, és nem  élünk hála a jó égnek Amerikában, így nem volt nálam sem puska, sem pedig veszettség elleni szérum, ha esetleg valami jószág nekünk rontana hirtelen a sötétben, így inkább szégyen szemre visszavonultunk.

Ettől az ominózus hírtől kezdve azonban minden éjjel kikukkantunk az odunkból, amikor ugat a Sára, merthogy Sára egyébként csak akkor ugat, ha valami van. Így történt ez ma éjjel is, ami már sorozatban a harmadik  őrsétánk volt. Hazudok, mert tegnap Mébi volt szolgálatban, de ma már ketten mentünk ki. Arra halványan emlékszem, hogy az ágyba zuhanva értetlenül álltunk a cselekedetünk előtt, és azt kérdeztük egymástól, hogy dehát miért is megyünk ki, ha róka, akkor úgyis vissza jön... Szerintem ezzel pontot is tettünk a portyáink végére.

Irodai kacsa

Az milyen, hogy vidéklelkem annyira erősen él bennem, hogy az irodában kacsahápogásnak hallok valamilyen neszt? Hosszú volt a hétvége... De nem eléggé :)

17

Ennyi van hátra. 17 hét. A legjobb esetben.
Semmi ez a kilenc hónap... Nem leszek terhességmániás kismama, ezt leszögeztem már akkor mielőtt, de... De már most hiányzik a pocakom...

Tigrincs, a Kerekerdő déli végének uralkodója

Négy kiscica született. Otília eddig nem volt sikeres utódnemzésben, de ezt a négy mancsot sikeresen felnevelte. Nem mondom, hogy a legjobb anyuka, mert láthatóan zavarták a picik már egy ideje, és oda-odacsapott nekik, amikor szopni akartak. Tigrincset, a szürke tigriscsíkos csodaszép kandórbandit megtartjuk, már csak egyetlen testvére várja a 12-ét, hogy ő is a gazdájánál lehessen. 

Tigrinccsel Mébi nagyon jól kijön, sokszor látni őket együtt. Jó macska, nem tolakszik, nincs útban, pont annyi szeretgetésre vágyik, ami még nem terhes senki számára. No ez a kis firgány macska tegnap délután az én ölembe fészkelte be magát. A pocakom hegyén összegömböjödött, és egy kis dorombolás után jó fél órát szundított. Vidékgyermekmem szolid rugdalózással és odasimulással jelezte mind az ő, mind pedig az én számomra, hogy semmi képen sincs ellenére a dolog. Sára közben gyengéden be-bebúj a pocakomhoz a fejével, hol pedig oldalt, a kezemnél nem vette zokon, ha bíbelődök vele. :) Szeretem az állatokat.

Körülvettek

Én mindig is tudtam, hogy szeretem az állatokat, de most már mindenki számára egyértelmű, hogy ők is szeretnek engem. 

Drága apósom két csemperagasztás között kukkantott ki a teraszra, amikor meglepetten tapasztalta Csuti, a libapásztor c. kép elétárulását. A téglarakáson ülök a napsütésben, ölemben Tigrincs, Otília édesdrága gyönyörű szürke kölyke, mellettem maga a Sátánanya, Otília, egyik kezemnél pedig Sára élvezi a simogatásomat, és mindezt érdeklődve figyeli a négy tagú libacsapat olyan fél méter távolságból :)Nevet és azt mondja:

- Jucit körülvették az állatok...

59,6

Ez a súlyom. Mébi egyszerűen csak daginak hív. Én meg megnyugtatásként mindig közlöm vele fél szál kolbásszal a kezemben, a vajkrémes kenyérkém és az erőspaprika árénykából teli szájjal hevesen reklamálva, hogy eddig még csak 6 kg-t híztam, és feljegyzések szerint mint egészséges kismama, meg sem állok majd 12-ig. Imádja, amikor eszem :) De nálam jobban senki sem:))

Bírom!

Végre megtaláltam neten az imádomeztaszámot! Reggel fúj a városba menet elejétől elkaptam a rádióban. Zúztam a dupla sávban, üvöltött a zene, én meg nyomtam a fej-vállmozgást, és, hogy a saját hangomat is halljam, ordítottam a szöveget. Biztos nézett egy-két szembejövő, meg előzött figura, hogy hát ezzel mi van?! Mi van? Imádom ezt a számot, és végre vége a 2napos nyűgösségnek, hogy megintnagggyotnőttahasam (amit egyébként imádok), ezért újra meg kell találnom, hogyan kényelmes aludni, így már két napja nem alszom rendesen, hogy a zoknimat alig-alig tudom felvenni, hogy ma reggel mibe préseljem bele magam ,mert bezzeg, ha nyár lenne akkor ez nem lenne gond, egyébként is mi az, hogy még a nap se süt ki!? hangulat elszállt. Megint megszoktam az újabb méretet, és imádom. Azért a nap süthetne, hogy legalább idén először felvehessem a papucsomat... Vagy azt a szoknyát... Mébi szerint igazi cukimuki gömböc vagyok, de azért örül, hogy vége a hisztinek. Én is! :) Tegnap már hihetetlenül idegesített saját magam. 

Szóval éljen a carbonfools, és azt csak remélni tudom, hogy a gyermekem örömmel fogadta anyja fesztiválhangulatát, mert én tényleg nagyon bírom ezt a számot!

Mert megérdemled

És most fogom, elmajszolom a jól megérdemelt körtémet, amit még reggel, pizsamában szedtem a fáról. Éljenavidék!

Régi ember naptárja

Én, vidékélet blog szerzője Csuti, mesélek a régi ember nyári határidő naplójáról magyar-vidék.hu-n.

ittenvanalink

Csuhé és a Magyar Vidék

Hello hello, ha már olyan meleg nincsen, azért a kukorica mégis csak ad egy kis nyári hangulatot. Magyar-vidék.hu tuti receptekkel csábít.

ittenvanalink

Elment a fele - Vidékgyermek

Váradósságom 21. hetében azon tűnődöm, túl gyorsan megy az idő. Minden héten valami fontos, valami új történt, időnk nem volt unatkozni. Legjobb esetben is csak 20 hét van vissza, meg az a három könyv, amit még ki szeretnék olvasni... Álmos vagyok.

Vidékgyermek úgy néz ki, kisfiú lesz. Nagyon felkészülten érkeztünk a 20. heti uh-ra. Megmondta neki az apja, nomeg én is, hogy tessék szépen nagyokat terpeszteni, izegni-mozogni, hogy a doktorbácsi mindent szépen meg tudjon nézni. Drága gyermekem egy órával a vizsgálat előtt már mocorgott. Azon aggódtam, mire sorra kerülünk, elalszik, de annyira benne volt a lábában a bugi, hogy azt hittem a hasam lassan önálló életre fog kelni. Mondtam is magamban, ha ez a gyermek lány, akkor egy megáltalkodott bestiális nőszemély, ha pedig fiú, fuhuhuu, akkor igazi kemény legény! 

Szóval a mi kis firgány csemeténk jól van, egészséges, és köszöni szépen, az anyukája is remek formában van. A doktorbácsi nem győzött minket dicsérni. A gyermek olyan 3-4 óránként jobb napjain hírt ad magáról, de a kánikulát kifejezetten utálja,  olyankor egész nap csendben gubbaszt... Azt hiszem, megszokta, hogy olyan 6-7 kor kelek, mert a hétvégi 8 óráig tartó durmolás során arra lettem figyelmes, hogy ő márpedig tartotta a menetrendhez magát... :)

Remélem minden ilyen szépen halad tovább. Sárával biztosan nem lesz gond, a hétvégén a rokonok nálunk jártak, két megáltalkodott francia kis vadorzó kísértében, akik remekül prezentáltak minden eshetőséget. Márk, aki olyan 4-5 éves forma lehet, leült a szilva fa alá, és azon élvezkedett, hogy hűkutyánkaSára, minden nyalakodás és tolakodás nélkül az ölébe pottyantja a labdáját. Márk pedig hihetetlen kacarászás közepette eldobja neki, és mit ad Isten, Sára újra és újra az ölébe teszi a labdát :) Imádni valóak voltak. Nagyon büszke voltam Sárára! Akkor is, amikor Márk, és a szintén ördög testvére Dávid, éppen Sára türelmét próbálták, amikor megfogták a farkát, vagy éppen "simogatták". Sára zokszó nélkül fordult olyankor oda, inkább én voltam, akit megviselt a dolog, és védelmére kelt. Hű kutyánk egy hős, akit a nap végén ki is tüntettünk.

Azt a tyúk mindenit!

Mai nap meglepetése a baromfiól első tojása :) Jupijáó!

Látszik a jószágokon, hogy lassan megérik a pillanat, mert a kakaskáink kappan hangon már kurjantgatnak, a tyúkok meg riadalomkor hevesen kotkodálnak, node nem volt az megírva, hogy mikorra lepnek meg minket az első tojással. Jupijáó ez a legfrissebb tojás!

Ha már ludak....

Mióta gyermek van a pocakomban, azóta egyre többször jut eszembe minden régi mese, amit imádok, és agyon hallgattam. És mióta lúdjaink vannak, amit a meséből hallottam, minden nap megelevenedik előttem. Mint hogy nincs szebb állat, mint a lúd, nem kell néki gyalog út... És előttem van az is, ahogy Galiba, azokon a sete-suta lábin rohan széttett szárnyakkal, mint a mi ludaink, és mondja: Úgyismegmondalak! Imádom és abszolúte bírom!

Kigondolta

Ki gondolta volna, hogy ha az ember esőért fohászkodik, meg is kapja? Egy hétre előre, vagy akár kettőre.

Nagyon jó, hogy a mi drága babunk már nem ég, hanem éppen rohad. Hogy szegény kukorica részegesen be-bedől a másik sorokba. Hogy a paradicsom, ó, az a drága paradicsom, szétreped. Egyedül a fű az, ami pimaszul kivirult, és nevet az egészen.

Annyi eső esik, hogy az őszben érzem magamat, emlegetem is az én drága Attilám szavait, hogy vaskorláton, nomeg batyuba szedte és hogy ki figyelte meg? A kabátkámban széttárt karokkal kívánom ezeket a hűs, lágy esőcseppes szellőket. És már a napokban egészen át is álltunk, nyolckor a házban vagyunk. Megőrült ez az idő. A drága kacsák hófehérségüket elvesztették, dagonyázásuk lassan disznót szégyenít. A libák, jajj meg hát azokkal a nagy lúd talpukkal annyira viccesen tapicskolnak, szinte arra vár az ember, mikor  csusszannak egyet. 

Rájöttem, hogy éppen annyira, amennyire nem tudom elviselni az élettel járó változásokat, annyira rajongok az új évszakért. Mindért. És most már megfigyeltem, hogy minden ilyen alkalommal megállapítom, ez a várakozásos öröm, ahogy vidéken élünk, egyre jobban eluralkodik rajtam. Persze fázisokkal vagyok lemaradva, most, hogy látom a végét, kezdem felvenni a nyári tempót. A lehullott szilvák összeszedéséhez is akkora kedvvel állok neki, hogy csuda, pedig kezemben a szerszámmal látom, mindjárt leszakad az ég alja. Nem baj, ami még belefér gyorsan megcsinálom, hiszen jajj, ha nem iparkodom, egy évet kell várnom  Hát süss fel még nap, erre a pár hétre, hadd érjen még munka a nyári kézbe!

Vidéken az esőt

Talán soha nem várta még így...
Napok óta, egy csöpp felhőben is a megváltást keresi a vidék,
Hátha áldását adja rá az ég...
Semmi. 
Várja az esőt, mint a keresztények a messiást,
Tini az első csókot, hű kutyám a labdázást.
Hiába.
Mit sem ér az esti, órákon át tartó locsolás.
A föld szomjazik. Reggelre nyoma se látszik.
A bab felég, a jószág az árnyékban piheg.
 Száraz a ruha, egy perc, annyi se kell neki.
Még a legyek is pihennek. Lángol az ég alja, izzik előtte a mező.
Semmi szellő. Kell az eső!

Hova? Magyar vidékre!

Imádom ezeknek a házaknak a hangulatát. Magyar-vidék.hu-n remek ajánlat nem csak borimádóknak.

ittenvanalink

Megérett a meggy

A házi szörpkészítésről írok. Fincsi lett nagyon, már az utolsó flakonnal fogyasztjuk. Klikk, és likeold a magyar-vidék.hu-n!

ittenvanalink

Mert én, elhatároztam magamat!

Már hónapok óta.... :)

Palya Bea

Vidéki körforgás

Mostanában minden reggel azon gondolkodom, ahogy kisautóval gördülök a búza és kukoricaföldek mentén a kora reggeli napfényben, hogy mennyire más is ez a világ... 

Nem laktam én régen sem nagyvárosban, mégis, annyira nem olyan, mint a vidék. Az ember bemegy a boltba, leveszi a polcról amit éppen akar, de itt, nálunk, látom azt, ami a polcra majd még csak jövőre kerül. A birkákat  hajnalban kihajtják legelni a pásztorok, a földeken dolgoznak a traktorok, kombájnok, és a nyári melegtől verejtékezik a gazda a poros szántójában. Imádom ezeket a képeket. Csak ülnék a doboldalban, és figyelném egész álló nap a romantikáját. Mennyi munka van ebben a három hónapban... Aztán meg ahogy az én  drága Attilám mondja, akár hogy is, "Batyuba szedte rongyait a nyár, a pirosító kedvű oda már, oly váratlanul, ahogy érkezett. Ki figyelte meg, hogy míg dolgozik, a gyár körül az ősz ólálkodik, és nyála már a téglákra csorog? Tudtam, hogy ősz lesz, s majd fűteni kell, de nem hittem, hogy itt van ily közel, hogy szemembe néz, s fülembe morog", és minden megváltozik. A szakadó esőben csak éppen a legszükségesebbet végzi el az ember, a télről meg aztán ne is beszéljünk. Drága anyósom mondta, mikor kiköltöztünk egy kora téli napon, hogy ilyenkor kell aztán feltalálnia magát a vidéki embernek, hiszen a szokatlan unalom 4-5 hónapig is eltarthat. Imádom, hogy ezt a körforgást ennyire lehet itt érezni. Nem tudnék már máshol élni.

Reggeli romantika

Van, hogy reggel én engedem ki a jószágot. A dünnyögésem ellenére imádatos tevékenység.
A nap korai sugarai már mosolyt csalnak az arcomra. Ahogy kinyitom a teraszajtót, merthogy már van teraszunk, és van rajta ajtó is, no szóval ahogy kinyitom, Sára köszönt elsőnek. Ma épp én ébresztettem. Biztosan egész éjjel portyázott, úgy riadt meg az apró zajra, még a fejét is beverte a házikójába. Összegyűrt szakállal, félig nyitott szemekkel, nyújtózkodva odacsóválja magát hozzám. Jó reggelt kívánok neked is drágám! Lekísér a lépcsőn, megyünk hátra a baromfiudvarba. A kiscicák egyesével bújnak elő a helyükről. Otília a fűben ülve figyeli a kis családja ébredését. Nagy, macskás nyújtózások, karomkiengedések, és sorban mennek a  táljukhoz reggelizni. Megfogom a kukoricadarával teli vödröt, viszem a baromfiknak. Lassan hallom, ébredeznek ők is. Egyre nagyobb zajt csapnak. Az ajtót, ahogy kinyitom, lóverseny futamokat megszégyenítő módon tódul ki az összes. A libák gágogva megtornáztatják szárnyukat, a csirkék nagy iramban megtámadják a kukoricával teli etetőket. A kacsák egyenesen a vízhez mennek. Mindenki megvan. Szép jó reggelt kívánok nektek is!
A terasz felé már félúton össze szorul a szívem - menni kell... Pénzt keresni, be, a büdös koszos városba, ahol egész nap olyanokkal fogok találkozni, akik sem embert, sem állatot nem tisztelnek. Nagy a forgalom, nem ég a lámpád, te barom, ne nézzél, azért villogok, mert rendes vagyok, és egyébként is, majd meg fogok tudni ott állni? Sebestyén Balázs mondja hogy hát ő, meg hogy na, és egyébként is, mit nannogsz? ne nannogjál! fúj és díjat kapott, bezzeg a Petőfin a Horváth Gergely meg a Csaba napot költői körítéssel tálalja. Van Isten! Van parkoló. Elkéstem. Dehát nehéz ott hagyni azt, amikor tudom, ez lesz egész nap. Paraszt akarok lenni. Gazda. Az a mocskos pénz ne lenne, ejj'be jó lenne.

Éléskamra

A magyar-vidék.hu-ra rendszeresen írok. Illetve mostanában rendszertelenebbül, de behozom a lemaradást. Egyik hétvégi csirkevágás után ezt sütöttük ki. Likeot neki!

ittenvanalink

Júliusban is Magyar-Vidék

Hello július, hello! Mit is kéne csinálni? A magyar-vidék programajánlatából bátran lehet válogatni. Hajrá!
ittenvanalink

Ez a gyermek vidéki

A blogom picit átment terhesblogba, a fene, dehát ennyi belefér a vidéki életbe :)

Itt jegyezném meg, még mielőtt, hogy piros lett a paradicsom, nem sárga!, és érik az uborka, a sárga- és az őszibarack, az alma, a körte, lassan felettünk a dughagymát, de szépen növekszik a paprika, a csillagtök vagy mi is az, és az égig érő paszuly lassan akkora mint én, a kukoricáról nem is beszélve. A meggyet leszedtük a fáról, a zöldborsót beraktuk a fagyasztóba, a salátát meg minden nap legelésszük. Jupijáó! Erről ennyit. :)

Szóval egyre biztosabb vagyok abban, hogy a pocakomban lévő holnap 16 hetes nagyobbmármintegynarancs nyomogatja az oldalamat már egy hete. Csuda jó érzés :) Azért is gondolom, hogy ő az, mert 

1. az anyja vagyok, ki más tudhatná ezt? - Persze az első uh-nál is meg voltam győződve arról, hogy a jobb oldalamon van, aztán az orvos egyenesen balra alulra tette a cuccost, és hát nem beletrafált elsőre? Node egy narancsot már csak megérez az ember. Szóval. Én tudom, hogy ő az!

2. ha nem ő lenne, akkor vagy állandóan ott lenne az a narancsérzés, vagy sosem. Nomármost, a narancsérzés akkor jön-megy, amikor azt ő gondolja, tehát valaki irányítja, vagyis maga a gyermekem a narancs, és amikor úgy érzem, hogy ott van, mindig tutimeglepődéssel az arcomon esik le a legelső pillanatban, hogy hoppá, egy narancs odaköltözött.

Helloszia!

Riadj!

Van, hogy az ember félálomban elindul a mosdóba. Van, hogy oda is talál. Van, hogy bele is. Különösen a nőknél nagy erre az esély. De arra sem én, sem Mébi abszolúte nem számított, hogy hangosan sikítok, és azt mondom:

- Itt egy madár a fürdőben. Mébi! Kirepült egy madár!

Hát igen... Mébi álmosan rekedt hangon, megriadt elméjével azért kételkedőn visszakérdezett:

- Hogy micsoda?

- Jah, nem. Csak a törölköző esett le.

Az a fránya törölköző. Ki tudta, hogy az amikor a szennyestartóra zuhan, ugyan olyan hangot ad, mit amikor egy madár kétségbeesetten verdes? Nah jó. Hasonlót. A nagy riadalomban még meg is ugrottam. Hát nem tudja az a törölköző, hogy engem nem ér ijesztegetni? Szegény kisbaba a pocakomban biztosan lemerevedett, ha éppen ébren volt. Mert azt olvastam, hogy ha megijednek, megmerevednek, és a méhnek a legesleghátsóbb legsötétebb zugába húzódnak. Arról nem is beszélve, hogy akár még sírhatnak is. Mondjuk szerintem leginkább akkor, amikor Mébi nem vágom milyen rock és fájazélet lezúzomgitárral zenét nyom. No. Akkor biztosan. No, mind1, szóval ha éppen nem volt ébren a gyermek, akkor meg erre kelt. Hát ki akar egy ekkora parára ébredni? Nekem muszáj volt.

Aztán ott volt az is, amikor a kiscicák jajj. Merthogy Otília, a hősnő kivételesen nem ette meg az almot, amit leellett, így van négy kiscicánk. Otília egyébként tuti, hogy UFO. Nem az a fajta, amelyik hasonlít rájuk, hanem az, amelyik álcatestben megfigyelést végez a földön. Különösen akkor állapítható meg ez rajta teljes bizonyossággal, amikor felül a konyhaablakba, és meredten bámul befelé azokkal a sárga szemeivel. Ronda egy macska. Node a kölykök csudaszépek,  minden rendben van velük, Sára farkára előszeretettel vadásznak, ha éppen fekszik. Egyik nap azonban a kis vörhenyes icipici mancsát véletlenül odacsuktam a kisház ajtajához. Egy picit. Csak egy icipicit. Nem is csuktam, inkább ráhúztam. Szegény törpe úgy megijedt, hogy még én is ugrottam egyet. Nem volt több az egész egy másodpercnél, de a kis vörös egyenesen visszaiszkolt a helyére... Elő sem akart bújni. Szóval szegény gyermekemre állandóan a szívbajt hozom. Pedig még nem is ismeri az anyját, jézus mit fog akkor szólni, amikor a teljes kiörlésű kenyeremmel kergetem. Mébi a hős megmentő szerepét előre lefoglalta.

Mi merre

Sárával a szombati atomnagyfürdőzéses partink után megállapítottuk hazafelé, hogy Plútó, a gigamagyarvizsla, akivel hullámzó és heves szerelmi viszonyt ápol pontosan ettől a dunaparti rándevú óta, fent lakik a másik dombon, ott, aminek lankáin a kecskék legelnek, tetején meg a lovak csatangolnak télen-nyáron. Sose jártunk még arra.

Nosza rajta, gondoltam ha a Plútóék lejutnak onnan biztonságban minden nap, nekünk sem lesz gond az odakirándulással... Merthogy mióta csak egyszer is bemerészkedtünk egy korábban ismeretlen utcába a környéken, kétszer is meggondoljuk merre vigyen minket az utunk, mivelhogy jézus meg isten, milyen vérmes jószágok voltak ott, és hát a kutya mint a gazdája, épp hogy kapával nem kergettek ki minket onnan... Komolyan, megviselt az eset. Szóval kis parával indultunk az ismeretlenbe, de fuh, milyen jó volt!

Ahogy a kecskékhez értünk, mint várandóságom 14 hetében vadászkutyát megszégyenítő szaglással, ami brutális álandóanennékvalamifinomat érzéssel párosul, megállapítottam, hogy ezeknek a kecskéknek kecskesajt illatuk van, és mindet sajtnak akartam látni. Olyan sajtnak, amibe akár most rögtön beleharapnék. Csukott szemmel, mélyeket lélegezve mentünk el mellettük, és reméltem, hogy valahogy a számban lesz egy darabka, egy icikepicike darabka mondjuk füstölt kecskesajt. Nem lett. 

Lekanyarodtunk a lovak felé. Az utca  végig az ő elkerített részük mentén halad. Akkora terület, hogy én nem is tudtam, hogy erre felé ilyen van, jó láttam már autóból, de gondoltam pár méter az egész. Hát pár kilóméter. Olyan szép volt, hogy csak na! Úgy is hívják, hogy Lovarda út. A ménes messze volt, de azért egy pacival így is megismerkedtünk. Sára világparában volt tőle, a ló pedig kíváncsian kidugta először persze, hogy hozzá a fejét, aztán hozzám. Megállapítottam, hogy ha nem a mi utcánkban laknánk, akkor még esetleg ebben. Lóillat volt mindenhol, a vecskék meg csak úgy csivogtak a fejünk felett. Se vérmes kutya, se vérmes gazdi, csak egy kertészkedő kedves köszönése. Jó kis utca. 

Visszafelé mondtam is Sárának, hogy jövőre a gyermek is velünk tart, jó? Hallgatás beleegyezés. 

Paradicsom

Múlt héten leszedtük és megettük az első idei paradicsomot a veteményesből. A nagy ünnepséget ilyenkompozícióban örökítettem meg:

És közelebbről meg bájosan látszódnak a fifikás bevágások, amik azt szolgálják mondani, hogy hm de vincsi vagyok! Az is volt.

Asszem

Asszem ez a gyermek a pocakomban mozog. Asszem.

Hello 13. hét, hello! Mébi tegnap befelé jövet megjegyezte a kocsiban, amikor újabb kiszámíthatatlan váratlanulmindjártbehány pillanathoz érkezett a napom, hogy zacskót kéne tartsak a táskámban, hátha. Mondtam is neki, hogy milyen jó ötlet apuci, de reggel mégis valahogy otthon maradt.
Gyanútlanul sétáltam a piacon valami gyümölcs után kutatva, nomeg Mébinek málna után, és mennyire bántam, hogy az eszem helyén valami más van, meg a táskámban is, de olyan tuti, hogy zacskó az biztosan nem, hogy csuda. A fene megette, hogy az embereknek ilyen szaguk van. Hát ki gondolta volna? Brutális. Az is, hogy mindez most tör rám, pedig most kéne elmúlnia. Node jól van ez így, az én bébim nem akart engem a titkos első 3 hónapban lebuktatni sem a kollégák, sem senki más előtt. Köszikössz! 

Nomármost, hogy már itt tartunk, elvileg össze meg vissza ficereg odabent, gyakorlatilag én még ezt úgy 1 hónap múlva érezhetem, kivéve ha már van gyerekem, mert akkor már tudom, hogy milyen érzés, és ilyen korán is felismerhető. Kikérem magamnak! A testem a templomváram, és mi az, hogy nem érezhetem akár legelőször is? Majd én az tudom, hogy érezhetem, vagy sem, ne mond meg te nekem szakkönyv, mert semmi közöd hozzá! Ennek örömére figyelek, mint Sára mikor vadászik, vagyis minden gyanús pocakügyletnél lemerevedek. Arra a következtetésre jutottam, hogy korábban sem mozogtak ennyit a beleim, szóval egyértelművé válik lassan, hogy azok a buborékos lepkeszárnnyitogatásos micsodák csakis a kisbabánktól jöhetnek. Asszem. Helloszia!

Elvette az eszemet a vidék

Annyi képünk van a baromfiudvarról, hogy sok, nekem meg nincs annyi eszem, hogy feltöltsem őket ide. No majd. 

Mindenki nagyon sokat nőtt, és mindegyik abszolúte jófej, de talán a libák bírom még mindig a legjobban.

Jó szokásukhoz híven tegnap megint a kertben legeltek. Amíg a veteményesünkből frissen szedett zöldborsó a tűzhelyen rotyogott, még mielőtt főzeléknek nevezték volna, kikukkantottam a pásztorhoz, majd elnézve a libákat hangosan megállapítottam, hogy jó nagyok lesznek már télen, és én a megőrült vidéki asszony, egyből arra gondoltam, hogy karácsonykor úgysem lesz időm többfogásos frenetikusanbonyolult vacsorát készíteni, mert a kisbabánk addigra már ott lesz velünk, így majd csak fogom, bedobok egy libát egészbe a sütőbe. Hm de finom lesz. Felháborító, hogy a húst is látom már bennük, de Mébit nem hiszem, hogy zavarja, mert sokatmondón csak annyit tett hozzá: "Vagy egy kacsát".

Hétköznap

Asszony mód sertepertélek a konyhában. Rakott krumplit főzök, közben a kenyérsütőm dolgozik keményen zajongva. Azon gondolkodom, hogy az a gyermek aki anyjának választott engem, lehet, hogy nem is fog enni bolti kenyeret. Nem. Az túlzás. Néha biztos lesz olyan, hogy az lesz itthon. De nem fogja szeretni. Mondja is majd mindig, hogy fura az íze, és hogy jajj, már megint csak ilyen kenyér van itthon? Mébi kint betont kever, a makacs gép hangja bezúdul az ablakon. Anyósom megérkezik. Éppen csak annyira nyitja ki az ajtót, hogy halljam:

- Forr már a víz?
- Igen, vissza is kellett vegyem.
- Akkor megyek, elvágom a torkát. - mondja éhes gyomorral kéjesen.

UFO-k márpedig léteznek!

Van az, amikor a kispárnás matrac nem ereszt le. Majd csak kilenc hónap múlva. Hellooomi? :)

Nah szóval, lasszóval, ez a nagy helyzet. Kisbaba van a pocakomban jupijáó. Ennek a hírnek az örömére még a kenyérsütő gépem is össze kapta magát, olyannyira, hogy egy nap alatt javult meg 500 ft-ért, így mint jó anyja a gyermekemnek, újra hódolok a teljes kiőrlésű bio kenyérnek. Hállelúja! Amúgyképpen meg, kövezzen meg aki akar, kivéve a pocakomat, de tegnap egy egész mirelit pizzát toltam be az arcba. 

Azt olvastam valahol, hogy ma már nem állja meg magát az az állítás, hogy kerülni kell az allergizáló ételeket a terhesség alatt, mert kutatások azt az eredményt mutatták, hogy semmivel sem kisebb arányban nem lettek ezen ételeket fogyasztó anyukák gyermekei nem allergiásak, és a mai álláspont az, hogy minél többféle étellel érdemes megismertetni a gyermeket már magzati korban.  Ennek örömére imádatosan hódolok az eperszezonnak, no és csak hogy mentséget találjak a tegnapi csupa csupa E-s vacsorámra, mivel amennyire csak lehet E szegényen étkezem, gondoltam eljött az ideje, hogy a három hónapos enyhén ufófej gyermekem, aki egyébként az első találkozásra remélem igencsak kicsinosítja majd a pofiját, ezzel elfeledtetve velem azt a 12. heti 4d-s földönkívüli bemutatkozóját, no szóval eljött az ideje egy újabb találkozásnak, és én igazából csak azért ettem azt a pizzát, hogy bemutatkozhassanak egymásnak E-vel. Nem gondolom, hogy annyira szimpatizáltak, mert a Fábri alatt startra készen vártam, hogy bármikor újabb rekordot dönthessek a háló és a wc közötti távomon már attól, hogy Mébikém egészségesen böffentett. Mébi egyébként ezt imádja, mindig jókat szórakozik rajta, és minden alkalommal megállapítja gonosz nevetéssel, amelyet feltehetőleg apró bűntudata miatt a párnába próbál fojtani, vagy éppen nyíltan felvállalja, hogy sose látott még ilyen gyorsan futni. Se tegnap előtt, se tegnap.

Sárimáriéktól orvosi utasításra meg kéne szabadulni, dehát a toxoplazba a velem szemben ülő kollégámban is meglehet. Hűkutyám marad, én meg nagyon de nagyon vigyázok. Bár Mébi poénból felajánlotta, hogy amíg ki van ásva a víznek az árok, beletemeti ha azt akarom, de nem, egyáltalán nem találtam viccesnek a felajánlását.

Egyébként nagyonbrutáldolgok vannak. Abban akkor lettem biztos, hogy a 9 hónap alatt az összes szemérmességemet elvesztem, amikor a védőnőm az első találkozásunk első öt kérdése között szerepeltette a következőt: "És Csuti, kiemelkedik a mellbimbója?" Azt hiszem erről nem is kell többet mondanom. 

Szóval a kis ufónk (remélem) vígan lubickol odabent. Az apja meg ellátja olyan bölcs és hasznos tanácsokkal,  mint hogy nőjön nagyra, legyen egészséges és majd decemberben jöjjön ki, mert mi nagyon várjuk. Hóakadály ide-oda, bejutunk a kórházba! Persze ha valaki meg akar minket támogatni egy négy kerék meghajtásos terepjáróval a biztos pesti kórházba érkezés érdekében, nem muszáj visszafognia magát, és kp-t is elfogadunk.

SLE

Szisztémás lupus erythematosus. Ez a neve.

Sáráról végérvényesen és visszavonhatatlanul kiderült: beteg. Úgy két héttel ezelőtt kaptam a bpi szuperdoki szuperelemzésének a maradékát, amiért úgy kellett odatelefonálnom, hogy csókolom, ennyi pénzért ugyan nem fejeltettek el valamit? De. 

SLE. Autóimmun betegség. Az orvosunk mondott mindenféle szörnyűséget róla, nomeg arról, hogy volt már ilyen betege, de azt csak a finom utalásokból hámoztam ki, hogy őt speciel el kellett altatni.... Hozzá tette, Sára állapota jelenleg nem vészes, és én egyből  olyan komoly kérdéseket szegeztem neki, miután gyógyíthatatlan betegségről van szó, mint hogy: életminőségében milyen mértékű romlás várható? élettartama mennyivel rövidülhet meg? vannak-e fájdalmai?. A válaszok biztatóak voltak. Szép reményekekel engedett utunkra a doktorbácsi, azzal a végszóval, hogy innentől havonta vár minket szeretettel állapotfelmérésre. Lassan elérezünk a követező találkozóhoz. A gyógyszert beszedtünk, a füle ugyan olyan csúnya, mint volt, de szerencsére nem fájlalja. Egyébként a kisasszony hősszerelmes viszonyt ápol a hátsó szomszéd kiskutyával a kerítésen keresztül,  így valószínűleg a hormonjai sem engedik neki, hogy most a betegségével foglalkozzon. Meggyógyít a szerelem.