Egész ünnep alatt dolgoztunk. Jézus, Isten. De hiányzott ez már! Mébikém ásott, kihozta téli rejtekhelyükről a leandereket, a mogyorót vissza vágta, én pedig megtanultam metszeni.
Már maga a metsző olló is olyan jó, imádok vele vagdosni, de most végre arra használom, amire kitalálták :) Megmetszettem a szőlőt, és a rózsákat is. :) Jajj de büszke voltam magamra!
A jó időnek köszönhetően egész hétvégén a szabadban teregettem, micsoda illatosak lettek a ruháink :) Reggel 9-től este 6-ig a kertben voltunk. Tegnap este már enyhe pírral az arcunkon keveredtünk be a házba. Nem akarok máshol élni. Bejön nekem ez a vidék, ez az élet.
A pörköltet tegnap úgy 10 körül tettük oda. Csináltam csokis sütit, ami nem jött fel rendesen, nomeg oda tettem egy kenyeret is, ami nem tudom miért, nem sikerült. De a pörkölt, no az nagyon finom lett! Fél kettőre lett kész. Megállapításaim a kecskehúst illetően: meg nem mondtam volna, hogy nem marhát eszem, ha nem tudom. Bár nekem teljesen mindegy, még a nyulat is megeszem, ott sem nagyon veszem észre a különbséget. No ezért figyeltem nagyon az ízeket! Ha egyszer már tudom, hogy mi is főtt a bográcsban, had állapíthassam már meg a különbséget. Édes. Édes volt a húsa. Jajj jut eszembe, otthon hagytam az uborkát. A fene. Hoztam magamnak belőle ebédre, de uborkát nem csomagoltam. No mind1.
Szóval igazán jól sikerült, meg kell hagyni. Ebéd után elmentünk egy több mint 2 órás nagy sétára az erdőbe. Sára belevetette magát a Dunába, annyit nevettem rajta! Egész végig rohangált. Reggel a kis puclis ki se dugta az orrát, amikor elindultunk otthonról. Pedig mindig felébred rá, álmosan odacsóválja magát, de látszik a fején hogy alig 1 perce még durmolt :) Tiszta kóc a feje, és a szemei is csak éppen hogy nyitva vannak. :) Persze Mébi ha korábban megy, akkor más a helyzet. Vagy ha rossz az idő. Olyankor csak felemeli a fejét, oké rendben menjetek csak, én még alszom egy kicsit tekintettel pedig vissza is ejti. :) Bírom. Nagyon bírom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése