.... a hűtőben

Tegnap egy óra alatt változtam városi dolgozó nőből vidéki gazdasszonnyá. Gizit bepakoltuk a hűtőbe.

Úgy dél körül hívott Mébi, hogy végeztek. Simán ment minden. Jött értem munka után, hogy a husit elrendezzük szépen a hűtőbe. Teljes hányingerrel szálltam az autóba. Hátul volt a hús. Mielőtt neki láttunk volna, ültünk még egy ideig. Aztán kinyitotta a ládát, és ott voltak a lábak meg a gerinc és az oldalasok... Mébi hangosan drukkolt, hogy

- Ez az, meg tudod csinálni! Gyerünk, csak egy hús! Küzd le! - tudtam, hogy számíthatok rá.

Egy kis hiszti után megfogtam, kivettem a mellső lábát és annyira meglepődtem a látványtól, hogy csak na! Gyönyörű húsa volt Gizinek! És ez az egész annyira felvillanyozott, hogy miközben mostam, és zacskóztam, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen finom lesz majd, hiszen az életben nem láttam még ilyen szép színű húst! A gerincet két részre vágtuk, illetve khm. Vágtam :) Annyira belejöttem a munkába, hogy még az ilyen férfi munkát sem akartam kiadni a kezemből, és Mébivel hadakoztam a bárdért. Persze nem vagyok egy Herkules, így Mébinek is oda kellett csapnia, node azért én voltam a hentes no! Ezen egyébként teljesen meglepődött, szótlanul nézte, ahogy imádom a combokat. Fennhangon mondtam is, hogy

- Büszke vagy rám, Bébimébi? Ugye milyen ügyesen csinálom? Nem is gondoltad volna mi? Zacskót! Köszi. :)

A szagáról meg ne is beszéljünk. Merthogy nem is volt neki! Láttál már olyan húst, aminek nincsen szaga? Hát én még nem. Nos. Gizié tök semleges volt, kellett úgy fél óra, mire felfogtam, hogy az amit érzek, az a húsé, de az egyáltalán nem volt szagnak nevehető. Még a csirkemellnek is van szaga, node a mi szabadon legelésző Gizimizikénknek nem volt :)

Mébi biztos most is rám szólna, ha itt lenne, hogy 

- De az nem Gizi, az már hús! - Igaz. Dehát a Gizi húsa, és azért olyan szép, mert az övé. Nem lehet összehasonlítani azzal a darab cafattal, amit a pultban kínálnak.

Egyébként egész nap ez volt a téma. Mébit este kikérdeztem, hogy történt az eset. Megnyugtatott, hogy abszolúte humánusan zajlott. A többieknek adott zöldséget, hogy még ne is sejthessék, Gizikét a vesztébe vezeti. Kihozta az udvarukról, szépen simogatta meg minden, a gyilkos meg hátulról támadt hirtelen. Talán egy másodpercet szenvedhetett.  És ahogy ezt az egészet elmesélte, mondtam, hogy ne ne ne hagyd abba, nem akarok többet tudni... Mert elképzeltem, ahogy az az őrült kiront a tilos területre, és most azt hiszi, amit mindig is, hogy ha ügyes vagyok akkor hopp egy kis borostyán, de mire észre veszik addigra meg már a japán akácból csipegetek hehehhe.... Szóval elsírtam magam. Este meg rémeket álmodtam. Gizi zombiként rontott nekem, és a házba kellett menekülnöm előle. A darabjaiból újjá éledt, és bosszút akart állni. Mébitől kérdeztem reggel, hogy 

- Szörnyű álmom volt, elmeséljem?

- Ne! - szerintem tudta, miről szólt...

Kedden bográcsozunk. Remélem finom lesz.