Már egy ideje beszéltük Mébivel, hogy meg kéne kóstolni a kecskehúst. Eljött az ideje. Tegnap sokat beszélgettünk a vágásról, de arra jutottunk, jobb, ha nem elemezzük tovább. Örülök, hogy nem leszek ott. Mébi mondta is, hogy megingott a dologban picit, aztán kiment megnézni őket, Gizi pedig mint a munkatábor hőse az őrült siránkozásával eloszlatta a kételyét. Haszonállatról van szó, beteljesíti a sorsát.
Boldog élete volt, szerintem keresve sem találhatott volna jobb otthont a miénknél. Nyáron szabadon szökdelt a kertben, külön karámban lakott, még játszóugrálót is építettünk, hogy ha unatkoznának, ne tegyék :D Hozzá teszem, ez az én elvetemült ötletem volt, ki másé is lehetett volna... :) Így télen az ínséges időben meg elmentünk nekik tyúkhúrt is szedni, mert azt nagyon szeretik. Szóval, ha most ezek után a gyomromra gondolok, akkor azt mondom, a boldog élet finom húsával ajándékoz meg bennünket. Másrészt meg ott voltak azok a dilis pillanatai a kertben, amiken annyit nevettünk. Örülök, hogy nem leszek ott. Tegnap még evett egy utolsót, majd belinkelem a vacsora képét.
A fagyasztó ládát előkészítettük, és ahogy kitavaszodik, hatalmas kerti sütéssel tisztelgünk neki. Kössz Gizi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése