Az én Attilám...

Sok versét ismerem az én imádott Attilámnak. Apukám irkáival barna papíros év végi jutalom köteteit imádtam forgatni. Meg van még mindig, lapulva várják a pincében, hogy méltó helyükre kerülhessenek. Mondjuk Mébi apukájának lázadón bővített orosz szótára mellé... De erre a verse nem emlékszem. Azt mondja, cseveg az olló, és hátulról is látszik, ásít. Imádom.



József Attila: Nyári délután

Cseveg az olló. Néne
      nyesi a pázsitot,
guggol. Hátulról nézve
      is látni, ásitott.
Rádió nyüzsög. Szárnyak
      dongnak az üvegen.
Lágy szellők táncot járnak
      a puha füveken.
Az idő semmit játszik,
      langy tócsa most, megállt.
Hogy elleng, abból látszik,
      hogy remeg a virág.
Én sem tudom már régen,
      alszom? vagy dolgozom?
Megterit feleségem
      szép fehér abroszon.
Az eget is a tájon
      vászonfény lepi el.
Csillog, mert üvegtálon
      ül, a földieper.
Boldog vagyok? A kedves
      mellettem varrogat
s hallgatjuk, amint elmegy
      egy vak tehervonat.

1934 nyara