A tücskök annyira hegedültek este, hogy a falak sem szabtak határt a koncertnek.
Mébivel véget ért a téli álmos időszakunk. Ahogy megjött az új időszámítás, a mi szemünk is kipattant. Reggel még hat óra előtt ébred az élősarkunk, élen a törpepapagájok nem mindennapi ébresztőjével, este pedig fél kilencnél előbb nemigen tesszük be a lábunkat a házba. Télen pedig hoho, már hét órakor pizsamában kucorodtunk az ágyba, és még a Barátok közt előtt elaludtunk... Furcsa lesz majd, amikor batyuba szedi rongyait a nyár, és az ősz újra erre ólálkodik.
Mivel a baromfiék már jó ideje nálunk vannak, megtanulták a rendet, és ügyesen sötétedésre egytől egyig a helyükön vannak. Persze libáék csatlakoznak utoljára hozzájuk. Egyébkén ők nagyon szépek, már tollasodnak. Van köztük egy, amelyik nem lesz teljesen szürke, még a csőre is sokkal világosabb a többinél. Már figyelem őket, hogy melyik lesz az a kettő, amelyik egész életében őrzője és védője lesz az udvarnak. Ez a kis tarka, meg egy másik búbos elég jó esélyekkel indul. Ők valahogy mások a többinél, merészebbek, többet mozognak egyedül... De még van idő Márton napig.
No szóval, amikor tegnap olyan fél kilenc magasságában, amikor a kukoricaföld végében lebukni készült már a nap, Sára pedig hű gazdájának hordta rendre a labdáját, hogy csak még egyszer dobja el, megint olyan messzire, mint az előbb, bementem és nekiálltam a vacsora készítésének. Már sötétben, a zárt ablaknál hallottam meg, amikor a koncert elkezdődött. Szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése