Tegnap én vállaltam a hős hajtó szerepét egyedül. Imádnak a baromfiék. Én meg őket.
Bébimébi kiosztotta ezt a remek feladatot, amit azért is szeretek, mert egész nap nem látom az állományt. Ennek ellenére mély sóhajokkal sétáltam az udvar felé, tudva, hogy ez most olyan egy órás elfoglaltságot fog jelenteni.
Ahogy megláttak a csirkéklibák, egyből rohantak felém. A kis éhenkórászok. Sára elfoglalta a helyét a multiplexben, és full screanben kezdte figyelni az eseményeket.
Amerre mentem, követtek. Gondoltam bemegyek az ólba. Oda is követtek... Csak ahogy kijöttem, ők is kijöttek, szóval elkezdődött a hangos bebebebebebee parancsszó skandálása. Meglepően hamar végeztem. Persze a libák még mindig lassú csigák, és a csirkéknek még mindig eszük ágában sincsen megvárni őket, de valahogy most nem volt gond. Persze egy csirke megint kint maradt, de meglepő módon annak a befogása senem tartott tovább 2-3 percnél. Fuh de meglepődtem rajta. Nem csak a teljesítményemen, hanem magán a csirkén is. Olyan kis húsos volt, hogy nem tudtam egy kézzel tartani. A mindenit. Remélem finomak lesznek! Egész nap kint kapirgálnak, és még mindig nyomják azt a rövid táv sprintet, amit az elején. :)
Sára szemeiből látszott a csalódás, amikor kimentem a baromfiudvarból, hiszen az egész mozizása nem tartott tovább negyed óránál. Egyéb bizonyíték a hatékonyságomat illetően, hogy állva nézte végig hű kutyám az egészet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése