Mióta falusi lány vagyok, meglepő módon kijövök minden jószággal. Ott, falun.
Múltkor az irodában kihúztam az asztalom fiókját, és egy csótány csücsült teljes nyugalomban az oldalán, persze egészen addig, mert akkor látszott rajta, hogy nagyon megijedt. Összerezzent, és iszkiri a másik irányba. Undorító volt. Még sikítottam is. Aztán persze, amikor előadtam a kollégáknak, hogy mi történt, megsajnáltam szegény jószágot, hiszen halálra rémítettem. Ennek ellenére lelkiismeret-furdalás nélkül kértem egy férfi munkaerő segítségét tisztelettel húzza el az asztalt, és erőteljesen permetezze be valamely gyilkos szerrel.
Ehhez képest, ha otthon látok akármilyen jószágot, elvarázsol. Még a kaszás póktól sem undorodom annyira, mint korábban, pedig azok a hatalmas lábak tényleg nagyon kiábrándítóak, az egerekért meg egyenesen rajongok. Meg van egy bogár, amit kifejezetten imádok. Minden este látom :) Fekete, hosszú légies teste van, és nagyon szép, kunkorodó csápjai. Repül. Valahol fél úton lehet a fejlődésen a cincér és a lepke között. Erről jut eszembe. Vivvel egyszer a sok közül ültünk a Duna part partfalainál a zöldben. Minden erőnket összeszedtük, hogy akkor most elindulunk azon a száz lépcsőn végre felfelé, amikor felkiáltottam, hogy Úr Isten Viv, de gyönyörű volt. Hogy mi? Egy hasonló bogár szállt be a képbe, mint ami nálunk lakik. Abba a képbe, aminek alján a buja zöld fű, szélén a fák, hátterében meg a ragyogó nyári égkék bolt volt. Kiborult: egy bogár?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése