Sárával napok óta nem voltunk sehol. Nyomtam az ágyat, amikor nem, akkor csirkét vágtam volna, de családi tanácsra az állapotomra való tekintettel inkább csak néztem. Sára abszolúte átvette a hangulatot. Délután mondtam is Mébinek, hogy valami nincs rendben. A ruhákat szedtem be a szárítóról, és ő ott feküdt a lábamnál. Máskor minimum egy tobozzal ugrál körülöttem, és látványosan a lábam elé dobja 10 másodpercenként, hogy ugyan dobjam már el. Baj van.
Hát miután lement a nap, és a baromfiékra rácsuktam az ajtót, ahol is persze a libák még kint totyorásztak, de jójószághoz hűen, ahogy megláttak, tudták, hogy itt az idő a visszavonulásra, és maguktól, noszogatás nélkül befelé vették az irányt, no szóval amikor kattant az ajtajukon a zár, megcsapta egy lágy nyári szellő az arcomat, és Sárával tettünk egy rövid kitérőt a domb aljáig. Imádta, ahogy én is. Cirip, denevérröpködés, virágillat, szellő... Ó, megint jönnek azok a nyári éjszakák... Bírom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése