Mostanában minden reggel azon gondolkodom, ahogy kisautóval gördülök a búza és kukoricaföldek mentén a kora reggeli napfényben, hogy mennyire más is ez a világ...
Nem laktam én régen sem nagyvárosban, mégis, annyira nem olyan, mint a vidék. Az ember bemegy a boltba, leveszi a polcról amit éppen akar, de itt, nálunk, látom azt, ami a polcra majd még csak jövőre kerül. A birkákat hajnalban kihajtják legelni a pásztorok, a földeken dolgoznak a traktorok, kombájnok, és a nyári melegtől verejtékezik a gazda a poros szántójában. Imádom ezeket a képeket. Csak ülnék a doboldalban, és figyelném egész álló nap a romantikáját. Mennyi munka van ebben a három hónapban... Aztán meg ahogy az én drága Attilám mondja, akár hogy is, "Batyuba szedte rongyait a nyár, a pirosító kedvű oda már, oly váratlanul, ahogy érkezett. Ki figyelte meg, hogy míg dolgozik, a gyár körül az ősz ólálkodik, és nyála már a téglákra csorog? Tudtam, hogy ősz lesz, s majd fűteni kell, de nem hittem, hogy itt van ily közel, hogy szemembe néz, s fülembe morog", és minden megváltozik. A szakadó esőben csak éppen a legszükségesebbet végzi el az ember, a télről meg aztán ne is beszéljünk. Drága anyósom mondta, mikor kiköltöztünk egy kora téli napon, hogy ilyenkor kell aztán feltalálnia magát a vidéki embernek, hiszen a szokatlan unalom 4-5 hónapig is eltarthat. Imádom, hogy ezt a körforgást ennyire lehet itt érezni. Nem tudnék már máshol élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése