Te liba, te!

Nincsen abba semmi különös, hogy a lúdjaink megtámadják az idegeneket. De abban már van, hogy engem is.

Történt az tegnap előtt, hogy jött a vihar, és elindultam hátra bezárni a baromfikat férjuram kérésének eleget téve. Csak hogy. Az a gőgös gúnár nem engedett be az udvarba. Először azt hittem, hogy csak viccel, ugyanis mindig szokott fújni, mielőtt nekiiramodna, és mivel ez most kimaradt, gondoltam csak oda jött megnézni minket a Sárával magának. Még jó, hogy a buksimba szorult annyi fifika, hogy teszteljem a jószágot. Egyből torokra ment. Sára csak úgy lesett, amikor megszaglászta magának, és a kis piszok oda akart csípni neki. Hehe, de csak akarat, hű kutyám hát persze, hogy nem esett a fejére, és időben elrántotta a nóziját. Hehe. A szemének egyébként ő sem hitt, így még kétszer próbálkozott, de a reakció minduntalan ugyan az volt. Mondtam is Vuclikámnak, hogy hát jól van, akkor szerintem hagyjuk magára a jószágot, férfi ember kell ide. De előtte azért még mélyen a szemébe néztem, és azt mondtam neki: Vigyázz, mit csinálsz, mert te lehetsz az első!

Másnap reggel apró kétellyel indultam az udvar felé. Miközben kinyitottam az ól ajtaját, átfutott az agyamon, hogy most akkor nekem vajon menekülnöm kell majd, vagy hogy is lesz ez? Biztos ami biztos alapon a kis köntösömben picit szaporább léptekkel vettem az irányt a kijárat felé, és megvallom, nem nagyon mertem hátra nézni, mert mi van, ha azt látom, hogy éppen nekem készül rontani? Hát akkor bizony futnom kell, de hát azt meg hogy, nem vagyok én már az a fürge típus... És akkor? Meg fog csípni? Jézusom, meg fog csípni. No hát ahogy ezt végigpörgettem rájöttem, hogy jobb inkább látni, mint váratlanul megtapasztalni, és a szapora lépteimből elfordítottam a nyakam, de már láttam a szemem sarkából, hogy ennyi kellett, már indult is felém, de haha, nem ért utol. Nem hiába vagyok vidéki kismama. Haha. Mindezek tudatában a ma reggeli kiengedéshez választottam egy célszerszámot. Az avargereblyét. Volt vasvilla is, de azt túl erősnek találtam a szituációhoz. :) Fegyverrel a kezemben magabiztosan álltam az ól ajtajánál, és nem futamodtam meg. Hát azért mégis csak. Csak miattam vettünk libákat, mi az, hogy hagyom, hogy megfélemlítsenek?! Mondtam is nekik, hogy na, gyertek! Játsszuk le! Én vagyok itt a kisgazda! Ketten be is próbálkoztak, de mint a legerősebb liba az udvarban, széttártam a szárnyaimat, és mivel ez nem volt elég, az avargereblyét is megemeltem nyomatékul. A kettőből egy sarkon is fordult, de a másik kis harcias azért még nézegetett magának. Álltam ott egy picit még, hogy tudatosítsam mindenkiben, ki is itt a Jani, amit jól is tettem, mert hát persze, hogy még egyszer be akart próbálkozni a kis pimasz. Másodszorra is ugyan az volt a technika, csak szerintem egy picit morcosabban néztem, és még hangot is adhattam. Nem fordult sarkon, de már nem akart bántani. Nyugodtan sétáltam ki az udvarból. A pozíciómat remélem estig megtartom. Minden esetre az avargereblyét az ajtónak támasztva hagytam.

Terhesblog

Asszondja, hogy asszondja. Hellooo, sziaaaa harmadik trimeszter! Mi újság nálatok?

Várandóságom 28. hétének első napján azt mondom, hogy gyermekem köszönöm, hogy olyan nagyon jót aludhattam az éjjel eme jeles nap köszöntése alkalmából. Köszikösssz! Persze ez jelentős előkészületeket kívánt meg tőlem, amit Mébi már egyszerűen nem tudott szó nélkül hagyni, ugyanis mindösszesen fejnél három párna, pocaknál  pedig egy volt segítségemre. Párnákban jók vagyunk, az már biztos. Jupijáó.

Amúgyképpenmeg, itt kell megjegyeznem, hogy gyermekem már érzi a szagokat. Nem tudom, hogyan csinálja, de mindenképpen így lehet, mivelhogy a tegnap esti pizzázásunk alkalmával, ami csak és kizárólag Mébi ötlete volt, és nekem egyáltalán semmi közöm nem volt hozzá, csak annyi, hogy ha már ott volt előttem, egye kukac, megettem, szóval mielőtt elkezdtem volna falni, három párnával a hátamat megtámasztva dőltem a falnak, és a pizzák meg a pocakomon voltak, és igazán fincsin illatozott, és láss csodát, kisGabesz már  ennek örömére rugdosott. Annyira, hogy félre tettem a kaját, és még Mébinek is szóltam, hogy nézze csak meg apuka, a gyermeke még nem is kapott belőle, de már fickándozik örömében. Aztán pedig boldogan csillogó szemekkel konstatáltam, hogy a mi kisfiunk is ugyan olyan kis imádatos zabagép lesz, mint mi, így aztán nem is várattam tovább, beleharaptam a négysajtosba :) Persze kizárólag a camambert mentes részébe.

Úgy van

Úgy van az a mai nappal, hogy álmos. Annyira nagyon, hogy nagyonnagyon.

Gyermekem reggel hétkor kelt velem, de szerintem ő is tudott volna még szundizni egy picit. Egy icipicit.  Ezt reggeli utáni fészkelődése közepette súgta meg nekem.

Tegnap este felé lecsaptam jósógorom kispárnájára, amit szerintem pont az én pocakomhoz méreteztek, ehhez kétség nem fér, tuti, hogy aki gyártotta, nekem szánta. A zsákmánnyal haza térve Mébinek, aki épp a burkolóval beszélgetett a féligmárjárólapos nappalink közepén az apukájával, no szóval én a zsákmánnyal mit sem zavartatva magam Mébinek azt a magasba emelve hangos megszereztem örömkiáltással törtem ki, amint beléptem az ajtón, és a végén még egy sátáni kacajt is elejtettem. Hahahhahaa! Ennek köszönhetően szinte fel sem ébredtem egész éjjel, az a tény is csak egy nagyon picit zavart, hogy az ágyunk az alatt a két hét alatt sem nőtt nagyobbra, mint amikor elhoztuk. Itt említeném meg, hogy igen is okom van most aztán tényleg fáradtnak lenni, mert jógán a szülési pózokat vettük át mindenféle légzéstechnikákkal, no és persze a gátmasszás illusztrált technikáját is megismerhettem. Én szerintem, ahogy Mébinek is prezentáltam este az AHA légzést a falnak támaszkodva, szörnyen nevetve és zavartan, nem biztos, hogy alkalmazni fogom. Full pornó. Aztán amikor Mébinek magyaráztam, hogyan kéne neki masszíroznia a gátamat, szegény majdnem megborult a kádban. Én csak azért nem, mert ültem, és már jógán megborultam tőle. Durvák ezek a dolgok. Aztán ott volt az is, hogy Sárával elmentünk sétálni az erdőbe, de visszafelé én már csak vánszorogni tudtam, ami nagyban hozzá járult ahhoz, hogy a mosogatást ülve végezzem. Mikor lesz már október?
Ez a kérdés igazából azért is nagyon foglalkoztat, mert úgy van, hogy a mai nappal kiderült, nem csak otthon, már a munkahelyemen is képes vagyok váratlanul elböffenteni magam, aminél már csak az a hihetetlenül meglepett és én tényleg nem számítottam rá, hogy ez fog történni arckifejezésem lehet viccesebb. És Mébi is szörnyen hiányzik ma. Október?

Szeptemberi programok a magyar-vidéken

Azért még a fele hátra van a hónapnak, és így is válogathatunk a programok közül.

ittenvanalink

Koncentrálj a magyar-vidékre

Mivel leeresztett gumimatrac vagyok, aminek a párnájában már nem egy kevés, hanem azért jóvalta több levegő maradt, a téma adott volt. Magyar-vidék.hu-n a koncentráció megtartásáról írtam.

ittenvanalink

Magyar-Vidék

Magyar-vidéken van olyan, hogy blogmustra. Juhuuu de örültem, hogy velem indították :)

ittenvanalink

Semmi különös

Nincsen semmi különös. A nagy hajtásban magam sem tudom, hogy fiú vagyok é, vagy lány, de a gyermekem valószínűleg tudja, hogy fiú. Én már kevésbé, mert azóta se láttam a kukkerját. Egyébként kezdek megint egy leeresztett matrachoz hasonlítani, pedig igazából semmi különös nem történik. Én nem is hajtok. De tessék. Már ásítozom is. 

Én, a hős, még úgy egy hónapig dolgozom. Jobb napjaimon eszembe jut, hogy azt a két hetet októberben még igazán lehúzhatnám, persze szimplán anyagi megfontoltság okán, aztán amikor reggel hatkor megvirradok az ébresztőre, rájövök, hogy nem  vagyok sem normális, sem beszámítható azokon a jobb napokon.

Egyébiránt a doktor uram tökéletesen elégedett az állapotommal, aminek hejj'be örültem. A pesti kiruccanásom egyébként felettébb örömteli volt már azon a ponton, amikor épp hogy csak felszálltam a metróra, és hopp, máris egy kedves hölgy mosolyogva átadta a helyét. A hangulatomat az meg már csak tetézte, amikor a doktorbácsi ámult-bámult a csudajó eredményeimen, hát arról meg ne is beszéljünk, amikor még mielőtt kiléptem volna az ajtaján, megjegyezte, hogy úgy mellesleg, nagyon tetszik neki a pocakom. Khöm, köszönöm szépen, nekem is :) Aztán meg a parkban ültem úgy egy órát, és annyira lekötött a nagy zsongás, hogy egyszerűen nem tudtam olvasni a könyvemet. Mondtam is Mébinek a telefonban, hogy annyi minden történik itt, hogy nem tudok nem erre figyelni. Jó volt. De jobb vidéken. 

Apropó, vidékem. A buja hangulat abszolút a végét járja, dehát vége is a nyárnak. Node majd tavasztól! Hát, mondjuk úgy, majd mindenki megláthassa, hogy jövőre igenis mennyit fogok tenni-venni a kertben. Igenis! Majd tényleg kapálok, meg locsolok, meg virágot ültetek, meg összeszedem a gyümölcsöt, és majd még a létrára is felmászom. Vidékgyermekemmel a hátamon rendezem majd a veteményest, és odaadóan gondozom majd, hogy nyáron a sok zöldség-gyümölcs mehessen bele a pocakjába. Isten engem úgy segéljen!

Papucs vagy mamusz

Egyik sem. Abszolúte és kétséget kizáróan úgy van, hogy a férfi ember van, hogy papucs. Mébi szerint pedig van, aki már annyira papucs, hogy ebbe a kategóriába bele se fér, ezért csak nekik létezik egy külön. Az a mamusz. Hogy őt idézzem: Ki--szott mamusz!

Nomármost. Én kifejezetten imádom, és véleményem szerint egyértelműen csak is az lehet férfi, aki egyik sem. Ennek megfelelően az én uram és gyermekem apja egyik kategóriát sem közelíti meg. Hála a jó égnek, mert akkor nem is lehetne azénuram.

Ő, ha már mindenképpen valamilyen lábbelit kell választani, akkor mint úr és parancsolója asszonyának minimum bakancs. Egy acélbetétes. Éppen ezért az asztal, ami kikerült a konyhából, csak azért sem fog semmilyen szülői nyomásra, és egyébként is, akármilyen nyomásra se visszakerülni. És a madarak pedig csak azért is ott lesznek, ahol, nem pedig amott, ahol azt mások mondják, mert rajtam is acélbetkós van, hiszen két bakancs az egy pár. Punktumhatszáz.