Nincsen semmi különös. A nagy hajtásban magam sem tudom, hogy fiú vagyok é, vagy lány, de a gyermekem valószínűleg tudja, hogy fiú. Én már kevésbé, mert azóta se láttam a kukkerját. Egyébként kezdek megint egy leeresztett matrachoz hasonlítani, pedig igazából semmi különös nem történik. Én nem is hajtok. De tessék. Már ásítozom is.
Én, a hős, még úgy egy hónapig dolgozom. Jobb napjaimon eszembe jut, hogy azt a két hetet októberben még igazán lehúzhatnám, persze szimplán anyagi megfontoltság okán, aztán amikor reggel hatkor megvirradok az ébresztőre, rájövök, hogy nem vagyok sem normális, sem beszámítható azokon a jobb napokon.
Egyébiránt a doktor uram tökéletesen elégedett az állapotommal, aminek hejj'be örültem. A pesti kiruccanásom egyébként felettébb örömteli volt már azon a ponton, amikor épp hogy csak felszálltam a metróra, és hopp, máris egy kedves hölgy mosolyogva átadta a helyét. A hangulatomat az meg már csak tetézte, amikor a doktorbácsi ámult-bámult a csudajó eredményeimen, hát arról meg ne is beszéljünk, amikor még mielőtt kiléptem volna az ajtaján, megjegyezte, hogy úgy mellesleg, nagyon tetszik neki a pocakom. Khöm, köszönöm szépen, nekem is :) Aztán meg a parkban ültem úgy egy órát, és annyira lekötött a nagy zsongás, hogy egyszerűen nem tudtam olvasni a könyvemet. Mondtam is Mébinek a telefonban, hogy annyi minden történik itt, hogy nem tudok nem erre figyelni. Jó volt. De jobb vidéken.
Apropó, vidékem. A buja hangulat abszolút a végét járja, dehát vége is a nyárnak. Node majd tavasztól! Hát, mondjuk úgy, majd mindenki megláthassa, hogy jövőre igenis mennyit fogok tenni-venni a kertben. Igenis! Majd tényleg kapálok, meg locsolok, meg virágot ültetek, meg összeszedem a gyümölcsöt, és majd még a létrára is felmászom. Vidékgyermekemmel a hátamon rendezem majd a veteményest, és odaadóan gondozom majd, hogy nyáron a sok zöldség-gyümölcs mehessen bele a pocakjába. Isten engem úgy segéljen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése