Asszondja, hogy asszondja. Hellooo, sziaaaa harmadik trimeszter! Mi újság nálatok?
Várandóságom 28. hétének első napján azt mondom, hogy gyermekem köszönöm, hogy olyan nagyon jót aludhattam az éjjel eme jeles nap köszöntése alkalmából. Köszikösssz! Persze ez jelentős előkészületeket kívánt meg tőlem, amit Mébi már egyszerűen nem tudott szó nélkül hagyni, ugyanis mindösszesen fejnél három párna, pocaknál pedig egy volt segítségemre. Párnákban jók vagyunk, az már biztos. Jupijáó.
Amúgyképpenmeg, itt kell megjegyeznem, hogy gyermekem már érzi a szagokat. Nem tudom, hogyan csinálja, de mindenképpen így lehet, mivelhogy a tegnap esti pizzázásunk alkalmával, ami csak és kizárólag Mébi ötlete volt, és nekem egyáltalán semmi közöm nem volt hozzá, csak annyi, hogy ha már ott volt előttem, egye kukac, megettem, szóval mielőtt elkezdtem volna falni, három párnával a hátamat megtámasztva dőltem a falnak, és a pizzák meg a pocakomon voltak, és igazán fincsin illatozott, és láss csodát, kisGabesz már ennek örömére rugdosott. Annyira, hogy félre tettem a kaját, és még Mébinek is szóltam, hogy nézze csak meg apuka, a gyermeke még nem is kapott belőle, de már fickándozik örömében. Aztán pedig boldogan csillogó szemekkel konstatáltam, hogy a mi kisfiunk is ugyan olyan kis imádatos zabagép lesz, mint mi, így aztán nem is várattam tovább, beleharaptam a négysajtosba :) Persze kizárólag a camambert mentes részébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése