Mivel ahogy említettem, vagy nem, de most megteszem, hogy annyitól kifáradok, hogy elmosogatok, Sárával való sétáink, hogy úgy mondjam minimálisra csökkentek. De mivel az ebet le kell fárasztani, kidolgoztam egy olyan stratégiát, ami neki és nekünk is tökéletes, ehhez persze kellett az, hogy a kukoricát learassák. De mivel learatták, csak annyi a dolgunk, hogy kinyitom a kaput, besétálunk a szántásba, ami telis-tele van mindenféle szaggal, nomeg feltehetőleg egérrel, ezért aztán remek kaland neki minden nap ott kajtatni. Így tettünk tegnap reggel is.
Sárimári imádja a szántást, minden verziójában. Igazi vadászként rohangál benne, nekem csak annyi a dolgom, hogy úgy középig besétálok vele, és ott megállok. Minden alakalommal szét nevetem magam rajta, ahogy ugrál a kukoricaszáras rakásokon, és figyeli, hogy mikor moccan meg ott valami, vagy éppen látni, hogy szagot fogott, és csak úgy rohan az egyszer volt sorok között. De tegnap hű kutyám egy macskára lett figyelmes, feltehetőleg ő is egerészni jött oda. No a hős, persze, hogy nagy hévvel közelített felé, aztán amikor ott termett, és a macska feldomborodott, majd hevesen fújtatott, egy lépéssel hátrébb ment, és inkább úgy döntött, csak megfigyeli. Majd nagy mellénnyel rohant vissza hozzám, majd újra a macskához. A jószág nem volt szívbajos, 4-5 alkalommal minden zokszó nélkül eltűrte a dolgot. Közben Tigrincs is megérkezett a lábom közé, és onnan figyelte az eseményeket. Igen, merthogy családunk macska tagjai is rendszeresen jönnek velünk sétálni, amin egyébként az egész falu röhög, no mi meg aggódunk, hogy egy őrült városi kiránduló mikor fogja őket elütni. Ezért külön szertartás előzi meg a sétákat, ami abban merül ki, hogy a macskát meg kell etetni, mielőtt bárhova is elindulnánk.
Ezt az a tény erősítette meg bennem, amikor is még nyár végén egyik reggel a Tigrincs eljött velünk az utca végén lévő boltba, de én már csak a bolt előtt vettem észre, hogy követ minket, és önző módon bálna testemmel nem fordultam vissza, hogy haza vigyem, és újra elinduljak a boltba. A baj csak abban volt, hogy mikor a boltból visszafele indultunk, elfelejtettem, hogy velünk van a macska is, így elhagytam. Délután jutott eszembe, hogy khm:
- Mébi, nem láttad véletlenül ma a Tigrincset?
Hát persze, hogy nem látta, vacsorára se jött haza, így este 10kor papucsban és pizsamában Sárával felkerekedtünk, hogy megkeressük, engedve annak a nyomásnak, amit Mébi gyakorolt rám, miszerint gyermekünk lesz, én meg még egy kismacskát is képes vagyok elhagyni, és megfeledkezni erről a tényről egész nap.... Ezt meg az a véleményem sem volt képes felülbírálni, hogy egy macskáról van szó, aki egy nyíl egyenes úton nem gondolom, hogy nem tud egyedül vissza találni, merthát ugye 10-re kiderült, nem, nem képes erre. Így hát elindultunk, és hát persze Tigrincs ott várt minket, ahol utoljára láttuk. Szerintem elaludt egy bokorban, és várta, hogy érte menjünk. Rohant ám, amikor hívtam, huhuuu de boldog volt :)
No szóval gondoltam én tegnap is, hogy az egyik macskánk közelített meg, mert hallottam valami zörgést mögöttem, de látni nem láttam semmit, így hát igen csak meg voltam lepődve, hogy az a firgány kis szőrgombóc a bokáim között csücsült. Így figyeltük az eseményeket, haha, most én ültem a multiplexben :) A macskának lassan elfogyott a türelme, és az újabb roham alkalmával nekitámadt Sárának, akinek egyébként volt annyi esze hogy a fenekét tolja oda és nem a fejét, félte szeme világát, de hogy az a hiszti, amit levágott a támadás során még a másik faluban is hallatszott, az tuti. Hatalmas parában rohant oda hozzám, persze egy karcolás sem volt rajta, és amikor látta rajtam, hogy a hisztit nem kultiválom, egyből elővette a hős vadászfigurát, és egészen a házakig kergette a jószágot. Nagy forma volt az biztos, Tigrinccsel csak úgy kacagtunk az alakításán. (A macskát egyébként nem érte utol.) Mébinek persze első dolgom volt elmesélni a nagy élményt, így ő amikor a teraszon összetalálkozott az ebbel, édes megértőn csak annyit mondott neki: Nah mi van, te kis beszari :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése