Akármikor, akárhányszor

A laptopom 12 percen belül lemerül. Ezt ment meg attól, hogy ne feledkezzek magamba, és még éjfél előtt ágyba bújak. Oda, be. Mébi mellé. Apa mellé.
Sára álmában horkant egyet a kályha izzása mellől, közben a fiunk békésen szuszog a szobájában. Lassan egy éve... Ma már sírtam.
Autós gyertyát választott a szülinapi tortájára, arra, a kukoricadarás banánosra. Ő. Hihetetlen.
Egy éve lesz... Bármikor újra indítanám onnantól az életem.
Akármikor. Akárhányszor.

Szószátyár

Muci felfedezte, hogy a cicin túl is vannak szavak. Totál lelkes :)

Sétáink alkalmával, no meg úgy egész nap, sok mindenre rámutatok. Az élet dolgaira. Muci ezek közül tegnap a bokrot és a fát érezte nagyon magáénak, és annyit, de annyit dolgozott azon, hogy ki tudja mondani, mint egy olimpiai bajnok az aranyért. Én mindig pontosítottam, és biztattam, ő meg csak ismételt, ismételt, majd bele gebedt, annyira koncentrált és próbált :) Tök cuki volt. Az egész utca csak ezt hallgatta. De sztem már hozzá szoktak az amúgy is furcsa látványnak, amiben a furcsa a Sára, merthát nemtom miért, de baba és kutya együtt valamiért az. Node, ez mellé jön még az is, hogy én, az anya, egész úton mondom, ahogyan azt az elején közöltem, az élet dolgait, de van, hogy mondókázok, vagy énekelek valamit, ami az éppen elébünk pattant életdologról eszembe jut. De nem is ez számít, hanem az, hogy Muci aranyat nyert ezen az olimpián! A bokor valami csudaédes a szájából :) A fa annyira nem nagy szám, de megy az is.
Aztán a szántáson egész nap dolgozott egy traktoros, és hát az is kijött a száján, amikor kimentünk neki integetni. Megeszem, annyira bírom. Egyszerűen süt a fejéből az értelem, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy aratás után mindenkinek elmesélte a kapuból, kinyújtott karjával végigmutatva a szántáson, kézfejét forgatva ide-oda, hogy: háta, ata háta, háta, disz - majd egy nagyon sóhajtott. Vagyis hogy hát biz' az a kukorica nincsen már ott, képzeljétek, egyszerűen elvitte a traktoros, és látjátok? Látjátok? Egészen addig látni, amíg csak a szem ellát. Egészen addig.
A kakukkos óránk is sláger. Ránéz, mutat, és a Kakukk olyan erős koncentráció közepette távozik ajkain, hogy az óra is megáll kattogni.
Persze a tv, az apa, anya, és a papa, annyira nem hozza lázba, de azok is megvannak. Node valljuk be, nyelvészeti szempontból a bokor, traktor vagy a kakukk hogyan is múlhatná ezeket felül? :)

3 dologtól függ, hogy egy gyermek mikor kezd el beszélni. Vele született képességtől, intelligencia szintjétől, és az utánzó képességétől. Nos. Mivel mindezt úgy 18 hónapos korában kéne produkálnia, én, mint anyja,  biztosra veszem, hogy a magas IQ miatt van :) És még szép is. A nagyapa szerint legalább egy Alain Delon. :)

Jó lenne

Jó lenne, ha a nap 8 órával tovább tartana. Akkor pont végeznék mindennel.

Lassan pszt, de két hete nem vasaltam... Ne mond el senkinek. Aztán ott van az is, hogy a ruhákat csak lekapni van időm a szárítóról, betenni a szekrénybe már nem... Nomeg, hogy akár hogyan is igyekszem a nappal, nem jutok odáig, hogy megvarrjak. Aztán ott van az is, hogy hiába minden igyekezetem, 9-10-nél előbb nem jutok ágyba. Arról ne is beszéljek, hogy a könyveket csak lopva nyitom, illetve csapom fel, pont ott, ahol az aktuális infóra szükségem van. Őrület. Adjatok már nekem plusz 8órát, és esküszöm, sínen lesz az anyuka!
Védelmemre legyen mondva, hogy minden nap főzök, van, hogy sütök is. Hogy a jószág mindig meg van etetve, még akkor is, ha én 4 órakor ebédelek. Hogy a kis kúszó-mászó felmosómasina előtt, aki Muci, még én is minden nap felmosok, és mosást is berakok. Sára minden nap velünk sétál, friss kenyér és tej mindig várja az uratam itthon. Kivéve most, mert nincs nyitva a bolt. Hogy gyermekem egészséges fejlődése érdekében minden étkezésnél én főzöm meg neki az ételt, és nem az üveget mikrózom.  És emellett ha a játékok felett szemet hunyunk, rend is van mindig. Ennyi. Szóval add nekem a 8 órát, mert ahogy hallom, Muci felébredt, és úgy néz ki, ma sem vasalok. Előre is köszi!

Mondókaház

Apaci mondta egyik nap, hogy a mamájára úgy emlékszik, hogy mondókában beszélt. Sajnálom, hogy nem ismerhettem, de picit hagyott magából itt anyósom személyében, aki szintén így tesz az esetek többségében, amikor Mucival nyomul. Gondolok itt ilyenkor arra, hogy "Én vagyok az nem más, csókoljuk meg egymást" nomeg hogy "Szia...Nyakában maffia... Szia" és még sok más. Mindet persze komoly nyomatékkal, grimasszal és mindenféle kísérő mozdulatokkal imitálja, hogy az előadás teljes és sikeres legyen. Mucinál jobban szerintem már csak ő élvezi. Jó ilyenkor kívülről figyelni őket.
A családi szokás rám is át kezd ragadni. Van egy naaagy mondókás albumunk, és úgy imádom, hogy még. Előre bezsongok, amikor már tudom, hogy az egyik kedvencem jön, no és hát erre persze Gabesz is így tesz. Táncolok, tapsolok, énekelek, mindent, ami a zenei élvezethez tartozik bemutatok neki. Rázza is a kis felhúzott térdeivel a popsiát a cukinyúl. Fuhdebírom! Erre én meg még jobban nyomom. Tök jó fejek vagyunk :) Mondtam is múltkor neki, amikor a cicákat hívtuk a teraszra, merthogy az minden gondra gyógyír, nomeg amúgy is, totál oda van értük, no, de szó mi szó, akkor épp nem jöttek, én meg magyaráztam Mucinak, hogy nem is értem, miért nem akarnak velünk nyomulni, pedig tök jó fejek vagyunk! Nem tudom, hogy a szomszédok mit gondolhatnak rólunk :D Azon túl, hogy a babakocsi mellett ott sétál Sára, vagy épp a hátamon zúz velem az úrfi a Dunára egyéniségünket totál kiismerhetetlenné vadítjuk néha azzal, hogy az apával khm, atombakancsosan nyomjuk a kertben, mert hát a házban nem lehet az indulatokat levezetni, hiszen Muci alszik. De mi így vagyunk jófejek:)
Visszatérve a mondókákhoz... Több kedvenc is van, node az milyen durva, hogy az egyik egy igazán vidéki? Még a baromfiudvar esti rendezése közben is büszkén énekeltem apának, aki huncutul bír mosolya mögül meg is kérdezte, hogy totál dilis vagyok é, vagy mizu?  A legeslegjobb az egészben, hogy az én fiam nem csak hallja, tudja, de látja is. A tyúkot.


Elment a tyúk vándorolni,
Jaj, jaj, jaj-jaj-jaj,
Nem jő haza többet tojni,
hibirik, hibirik, habrabra.
Majd hazajön sülve-főve,
Jaj, jaj, jaj-jaj-jaj,
Nem ül többet az ülőre,
hibirik, hibirik, habrabra

Sötétben ki, be

Khm, lassan így nyár vége felé hozzá szokok a veteményeshez, és élvezem igazán, hogy este 9-kor zseblámpával, pizsamában és kis papucsban csattogok a sötétben, mert a májkrémes kenyerem uborkáért kiált, és hát ha ezt teszi, nincs mit tenni. Menni kell. 32 lépés ki, 32 be. Éljenavidék!

Lélekzsinór

Ami a családban van, az pont olyan, mint a köldökzsinór. Csak látni nem látszik.
Muci megszületésével tűnt fel nekem ez az egész, bár igazság szerint korábban is itt volt már. Mondtam neki már a pocakomban, hogy ugye, hogy ügyesen fog megszületni, az uh előtt meg hogy ébren legyen és sokat mocorogjon, hogy a doktorbácsi mindent ügyesen szemügyre tudjon venni. Az apukája meg minden este megpuszilgatta, és a lelkére kötötte, hogy nőjön nagyra, egészségesre, és jöjjön majd ki, úgy november vége fele. Így is tett, mindig szót fogadott mind a kettőnknek.
Mióta nincs köldökzsinór, van a lélekzsinór. Mindenkivel. Mucinál ez egész jól érezhető is, ugyanis amikor elkurjantom magam, hogy hm, de jót alszik ez a drága gyermek, no, 2 perc, még annyi se kell, és már fent is van :) De pl. ha valami komoly, időponthoz kötött programunk van, valahogy mindig úgy alakítja magát, hogy kialudva, teli pocakkal pont oda érjünk. Apacival meg úgy van, ahogyan lennie kell. Azt a hatalmas kupit az éjjeli szekrényemről pont akkor pakolja nekem rendre, el onnan a helyére, amikor már bennem is megfogalmazódik. Nomeg a mondatot befejezi helyettem, vagy éppen pont ugyan arra gondol. Sára meg, hm, a mi hű kutyánk, séta közben már amikor meghallja az autó hangját, ballag felénk hevesen, mert tudja, hogy pont hívni akarom. Jó kutya. Okos kutya.
A csirkékkel ez a kapcsolat nem mondható el. Fura is lenne, hiszen ki az, aki megeszi a lélekzsinórosát? Nem vagyunk velük egy hullámhosszon, azzal a pimasz kendermagossal meg különösen nem, aki mindannyiszor, ahányszor bemegyek az udvarukba, addig ügyeskedik, amíg ki nem szökik. Több hete készülök ellene merényletre, de jó anyósom csak legyint kérésemen, annál az egyszerű és racionális oknál fogva, hogy még nincsen rajta elég hús. De én mondom, egyszer lesz.

Cici

Egy olyan gyermeknek, aki szinte mindig eszik, mi is lehetne az első szava? És egy igazi, csillagkék szemű férfinak?
A tényre, ami az életében a lényeg, a pelenkázón mutattam rá. Kisfiam ült velem szemben, és nagyon sziszeget, cicceget, beszélt nekem erről meg arról, hogy milyen is a világ szerinte. Én mondtam neki, appppa. Mélyen a szemembe nézett, majd figyelte a számat, és hogyan mozog benne a nyelvem. Bele nyúlt, szugerálta, megvizsgálta. Aztán mondtam neki, hogy annnya. Mélyen a szemembe nézett, majd figyelte a számat, és hogyan mozog benne a nyelvem. Bele nyúlt, szugerálta, megvizsgálta. Aztán mondtam, hogy cici. Hát fülig ért a szája, úgy imádta! Így mondtam megint, hát hangosan kacagott. Mondtam megint és tovább kacagott. Majd rám nézett, mélyen a szemembe, szégyenlősen matatott a kezével, és halkan az mondta: cici.

Hello Vidék, merre van az élet?

Az a nagy helyzet, hogy rohan az élet, mióta a drága kisfiunk megszületett. Nem tudom figyelni, ahogyan halad el mellettem. Benne állok bokáig, a csirkeszaros csizmámban.

Mr. általában reggel fél6-6 körül ébred, apa olyankor már a munkában téved. Mi az ágyban játszunk együtt pár órát, aztán ahogyan az úrfi elszundít, teszem én is azt gyorsan, amikor tehetem. Délelőtt jó étvágyat kívánok, köszönöm szépen a reggelit, egészségedre, majd Sárával megtesszük a kötelező sétát hol a Dunára, hol a boltba, amit az úrfi hol a hátamról, hol pedig a hintójából élvez. Már most imádja Sárát, séta előtt mindig kikukkantunk, mit vegyünk fel, és hát akkora örömkapálózásban törik ki, amint meglátja drága jószágát, hogy csuda. Fintorra húzza az orrát, felfelé emeli a fejét, mosolyából kilátszik az alsó két foga, és azt mondja ssssz ssssz, vagyis szia szia Sára, szia! Otíliának is nagyon örül, imádja nézni őket.
A séta után jön egy szundi, no ott anya rákapcsol hűdenagyon. Készítem az ebédet, pont úgy, ahogyan álmodtam. 32 lépés után hol letépem a cukkinit, hol felszedem a répát, céklát, fáról barackot válogatok. Amíg az ebéd készül, gyors madáretetés, itatás, takarítás, mosás, vasalás, ami csak bele fér. Általában egy valami... Ébredés után ebédelés, Jó étvágyat kívánok, köszönöm szépen az ebédet, nagyon finom volt, egészségedre kicsikém.. Boldog és mókás pillanatok, mosakodás, és uzsgyi a baromfiudvarba. A jószágok már tűkön ülnek, az úrfi örömmel konstatálja a hintójából, hogy jó anyja miután a cicákra is gondolt, betolja őméltóságát egy olyan árnyékos helyre, ahonnan mindent pontosan figyelemmel lehet kísérni. Öröm, kapálózás, sikítozás. Bennem meg dagad a büszkeség, hogy hm, az én fiam nem az állatkertből ismeri majd a kacsát. Friss víz, medencében vízcsere, etetők megtöltve. Közös játék, mondókahallgatás, ebédfőzés apának, bóbita táncol, tavaszi szél vizet áraszt, szopi, szundi. Teregetés, ebédelés, mosogatás, vasalás, és végre itthon van apa, játék, vacsi, fürcsi, bóbita, tavaszi, szopi szundi. Kutya, macskaetetés, baromfitakarítás, locsolás, szendvicskészítés, vacsi, fürdés, internet, és 11 már az óra.
Hogy hát merre van az élet? Itt ni, és mind ott vagyunk benne, kérlek.

32 lépés

Abban, hogy vidéken élünk, azt bírom a legjobban, azon túl, hogy a kakas már nem kukorékol, mert levágtuk, hogy 32 lépést kell csupán megtennem az ebédig.

Vidékgyermek elmúlt fél léves

Hm... Hihetetlen. Nemrég még a pocakomban volt, sétálgattam az utcán és mosolyogtam, hogy hm, milyen szépen néznek, rugdosott, mikor Mébivel esténként ágyba bújva tévéztünk a pici kis házikónkban, most meg már sehol a kisház, sehol a pocakom... Anya vagyok, nomeg asszonya urának, ameddig csak élek.

Az én édes kisfiam, ahogyan azt a kis könyvem is írja, Mintababa, mindent úgy és akkor csinál, ahogyan az meg vagyon írva. Tehát.

Evés:Jól eszik, szívesen kóstol új dolgokat. Teszem hozzá egy adag neki egy egész barack, tányér sárgarépapüré, és a perverz érdeklődése az éretlen meggy iránt teljesen elveszett, annyira, hogy már az érettre is merő undorral tekint. Itt jegyzem meg, a nagy evészet, ami 1hete tart totál székrekedésbe fulladt, és mint a messiást, várjuk a végterméket tonnányi barack, szilvalekvár és hashajtó kísértetében, immár 3. napja... Szopival úgy állunk, hogy sokszor és szinte mindig :) az én 2 órás kisfiam 7hónapos korára vissza tért az óránkét kérekhez, persze én minden reggel úgy állok neki a 6-7 órás ébredést követően, hogy no fiam, ma csak ébredéskor kapsz, csak egyik oldalról, aztán persze, hogy mikor 1-2 óra múlva könyörög, még szép, hogy minden alkalommal engedek neki... Szóval eszik alvás előtt, alvás után... És 4 óránként kéne neki... khm. Tudtad, kisfiam? :)

Tevékenység: Ált. aktív. Éljük a szep. szorongás időszakát, szerencsére kifelé jövünk belőle, de volt olyan hét, hogy minden nap, minden ébrenlétkor legalább fél órát a hátamon hordoztam, hogy a lelke békét nyerjen. Itt jut eszembe, babakocsit ritkán lát, legtöbbet magamra kötöm, és rójuk az utcát, lakást Sára legnagyobb örömére, mert délelőttönkét, még a nagy meleg előtt így hárman, együtt megyünk fürdeni a Dunára. Ill. csak a Sára fürdik, anya meg a lábát áztatja, Muci meg mindezt nézi. Meg a többi ember is, pont, mint mikor a pocakomban volt, hejj de szépen néznek minket :) Imádom. És ahogy ballagunk fel s le a partra, Mucinak a kezét fogom, pont, mint egy hátizsáknak a fülét, és közben mondókázok neki, hogy billegünk, ballagunk, ide oda ballagunk, vagy magyarázok neki erről, arról, meg a világról. Nagyon imádom.

Amikor a földön van, ált. jól eljátszik, kivéve amikor nem :D, és a nem most picit többségben van. De ha igen, akkor gögyüg, és csinálja, amit jó anyja tanít neki, vagyis: brümmög a szájával, csattog a nyelvével, puszit küld, és pörgeti az alsó ajkát. Mindezek mellé még vidámat kurjant, rúgkapál, mosolyog és sikítozik, no és ha ezekkel végzett, sóhajt egy nagyot, ami a nagyapa kedvence. Azok a nagy sóhajtások :)

Apát mindig az ajtóban várjuk haza, ha kimondom, hogy hi, itt az apa, lemerevedik, egészen addig tátott szájjal, szinte pislogás nélkül figyel, amíg be nem lép az ajtón, no és akkor aztán fülig ér a szája :) és jön a nagy hancúr, kacagással, sikongatással és apa vegyél fel és csináljuk újra karnyújtással.

Még nem mászik, de már próbálkozik. Még nem ül, de már próbálkozik.

Alvás: szüksége van a teljes 20 percre, hogy elaludjon, de ha felpörög, több idő kell, sőt, ringatás, szopi, vagy ringatásésszopi egyszerre... De ha minden klappol, egy kis rúgkapálgatás és játék után oldalra fordul, szopja a bal hüvelykujját, és nagy ásítások után elszenderedik.

Hangulat: kiegyensúlyozott, nem szeszélyes, nagyon szokatlan, ha nyűgös, és ahogy a könyv is írja, oda kell figyelni az éhség, fáradtság túlpörgés és egyéb jelekre, mert ha nem, akkor aztán égszakadás, földindulás, hatalmas háború a pici kis lelkében, amit nem könnyű lecsillapítani. Egyébként mindenki, aki először látja, az után, hogy megjegyzi, milyen szép, meg is állapítja, hogy mennyire nyugodt baba. Így is van. Sztem nincs még egy csecsemő, akinek a kórházi kontroll papírjára ez az első mondat került: Igen aranyos, jó állapotú, nyugodt, kiegyensúlyozott csecsemő. :) Ált. két dolog miatt sír, szopizni akar vagy álmos. Még a nyakig koszos pelenka sem izgatja, de a fáradtságtól annyira ki tud borulni, a kórházban többen is megkérdezték, mikor annyira sírt ez miatt, hogy nagyon, hogy nem-e fáj valamije. Nem, kérem, csak nagyon álmos, mondtam ezerrel ringatva, közben a bóbitát dúdolva. Merthogy ez az altató dal nálunk. Van, hogy fél órán keresztül mormolom, és nem unom, meg is jegyezték, hogy durván nyomom. Dehát anya vagyok, az a dolgom, durván nyomjam.

Az így szokták jellemezni meg teljesen u. az: "Mindent a könyvekben leírt időben csinál. Kedves baba, csak akkor nyűgös, ha szüksége van valamire. Nem fárasztja ki az embert."

Mindezek mellé még jön az a belecsap a lecsóba tulajdonsága is, amit ugye már előre vetítettem azzal, hogy 1 hét töménytelen kaja után bedugul, de kezdődött azzal, hogy első betegségével rögtön a kórházban kötöttünk ki, majd 1 hétig, mert a hörghurutja majdbefulladt állapotig jutott 3 nap alatt... Aztán az első fog is úgy bújt ki, hogy rögtön kettő lett belőle :)

A világot jelentőségteljesen szemléli, egy-egy furcsa mozzanatán a szemöldökét húzogatja :) Amikor ébred, van, hogy nem szól, csak onnan tudom, hogy a zörej, ami abból fakad, hogy rugdossa a kiságyát a szobánkig hallatszódik a nem semmi brümmögések mellett. Apa ilyenkor mondja is félálomból: úgy hallom felébredt a kisfiunk :)

Nagyon látszik rajta már most, hogy tudja mit akar. 1 hete, amikor én úgy gondoltam, hogy fáradt, elvittem pihenni, no hát nem is kellett ettől több a hatalmas síráshoz és toporzékoláshoz, minden porcikájával tiltakozott ellene, pedig hát ásított, dörzsölte a szemét ,tudtam én hogy álmos, de a fél órás próbálkozás azzal ért véget, hogy Muci megnyugodva, nevetve és buborékokat fújva nézett rám a kiságyból, vidáman csillogó szemében ezzel eme ábrázattal: látja anyám, mondtam én, magyaráztam én már fél órája magának, hogy nem vagyok álmos, dehát hiába, nem értett meg engem :) Így aztán már nem is viszem aludni akkor, amikor én azt úgy gondolom... :) Nincs is hatalmas hiszti már azóta. Azért picit aggódok az összezavarodott napirendünk miatt, de az, hogy látom rajta a nyugalmat és békességet, mindig engem is arra a belátásra bír, hogy nincsen semmi baj itt kérem, és nem vagyok az orromnál fogva vezetve. Kivéve persze akkor, amikor... :) Ennek ellenére így is szépen telnek a napok, 11 körül, és 2 körül alszik, utóbbi ált. 4-5ig tart, és attól függően, hogy mikor ébred, 6-7 között megyünk fürdeni. Fél 12 körül ebédel, és 5kor vacsizik, holnap már reggelizni is fog, csak jöjjön már ki az a kaki :)

Az úszáson is hozza a formáját, minden alkalommal mutatnak be rajta feladatot. :) Ügyes nagyon, és így, hogy most már kifejezi magát, látszik rajta, hogy szereti, mert igen heves höhöhöhö-k kíséretében tempózik lefelé a lábaival, vagy műveli ugyan ezt magától felfeküdve a vízre :) Annyira nevetek közben, hogy tőlünk hangos a kacsaúsztató :)

Kék szeme annyira kék, hogy én olyat még nem láttam. Ébredés után a legtisztább, csak úgy világít. Szempillái már most nagyobbak az enyémekénél. Pici orrát tőlem örökölte, ahogyan az ujjait is. Szája az apukájáé, és úgy néz ki a természetének nagy része is, de úgy érzem ha jól érzem magam minden mindegy tulajdonsága tőlem van. Szerintem bal lábas és kezes lesz, mert az az oldala sokkal dominánsabb. Úgy alszik el, hogy egyik lába, vagy épp mindkettő a kiságy rácsvédőjének tetejébe van akasztva, és hiába szabadítom ki álmában az égnek meredt praclikat, ő nyomban visszatornázza oda őket. A takaróját pedig általában átöleli, és van, hogy a sarkát rágicsálja. 

Hát, ez az én kisfiam 7 hónaposan. És már a mamáéknál is járt, nélkülem. Összecsomagoltam, egy barackkal a táskájában útnak eresztettem, és vidáman haza jött egy óra múlva, de természetesen én már a kapuban vártam. Késtek 10 percet, és én míg türelmetlenül vártam hangosan mondtam, hogy kisfiam, mondtam, hogy pontban fél hatkor gyere haza, hát hol késlekedsz már? miközben előttem volt, amikor majd játszásból várom pont így haza, és már jóval az idő előtt nézem az órámat, és tűkön ülök, hogy hol lehet, no és a feltett kérdésemre bájosan majd csak annyit felel, hogy dehát anya jöttem én, csakhát tudod, játszottunk. Mindjárt felnő. Megőrülsz.

Kétarc

A veteményünk két oldalát az uborkaháló választja ketté. Két arc, négy kéz.

Vagy 2 hónapja készültünk el vele, Muciruci lelkében épp háború dúlt, amikor az egyik fele készült, így, hogy magaménak érezhessem, a munka másik felét rám bízták nagy örömömre. Az uborkaháló túlvégén húztam a sorokat tavalyi emlékeimnek megfelelően, míg Muci az igazak álmát aludta odabent, és magam mögé nézve mosolyogva konstatáltam, pont, mint egy éve, most is az ökrök idehugyoztak. De a sárgarépa, petrezselyem, retek, gyöngyhagyma és saláta annyira drága volt velem, hogy sűrűn kikelt. Retket felettük, a salátából még egy-két fej van, a répát meg szedegetem Mucinak, de egyenlőre nem nagyon értékeli a házi kosztot. Pontosabban a mi kis skorpiókirály különlegessége az ízlésében is megmutatkozik, mondhatni csöppet perverz egy legény, mert hát akinek sem a barack, sem az alma, sem pedig az imént említett főtt répa sem nyeri el a tetszését, ellenben az alig érett meggy iránt komoly érdeklődést mutat, nos, arra mi más jelzőt lehetne használni egy még vizet sem ivott életében mézédes anyatejes gyermeknél :D 

Vissza térve a veteményhez, a paradicsommal és tökfélékkel is bővült ez az oldal, a másikon pedig a dughagyma mellett a már felszedett zöldborsó helyén épp csírázik a zöldbab, a túlvégen meg a cékla vár szintén Mucira. Eddig úgy néz ki, az idei termés bőséges lesz. Ha drága jó anyósomon múlik, biztosan. Úgy legyen!

Apa, ha szeret

Levágja a szakállát, még akkor is, ha ez neki nagyon rossz pont akkor és utána is még vagy egy hétig. Miért? Mert az ő pici fiának olyan érzékeny a bőre, hogy egy puszi után is órákon át ott marad a nyoma, a hatalmas mókázások végére meg aztán olyan kis rózsás bőrűvé változik, hogy csuda.
Hát ilyen egy apa. Aki szeret.

Mindjárt harminc

Ránctalanul állok saját magam tükre előtt. Úgy, mint aki anyja szoknyáját fogja még tegnap, és az idős férfiakra úgy néz, mintha apja lenne. Ártatlan, csillogó szememet néha megtöri az élet, és olykor a szívembe markol, hogy mindjárt harminc leszek, és megy el az élet.

Az, hogy múlik az idő, azon látszik, hogy az a két fa, ott a távolban, tegnap még fele akkora volt, mint ma. Minden este megnézem a naplementében. Ma nagyobbnak tűntek, mint valaha. 

Mire a kaput kinyitottam, a nap hűlő tányérja már letűnt. Sára is csak a szavamra várt, hogy nekiiramodhasson, én pedig közben dolgomat téve minthogy vasárnap van, a kukát fülénél fogva gurítom az utcára a hétköznapi munkára. Nekitámaszkodva lopok egy percet magamnak, és nézem azt a két fát ott, a távolban. 

Tényleg nem voltak még ekkorák. Az idős férfi bókjai miatt sem kellett aggódnom még soha, nem tűnt olyannak, hiszen ő öreg, én meg még csak húsz vagyok. Voltam. 

A fiammal úgy játszunk, mintha nem létezne más, csak mi, és ez a kis ház. Hárman reggel mókázunk az ágyban, mintha az lenne a világ, és egyikőnk sem tudja, melyik a nagyobb vagy kisebb gyermek inkább. De amikor dolgunk végeztével a tükörbe fordulunk megnézni magunkat, meglepődök minden alkalommal. Az orrom ráncos a sok világra vetett fintortól, és a mosolyom idejét a fogam sárgája árulja el. Minden alkalommal. Amit a lelkemben érzek, karonülő gyermekem tisztakéken csillogó szemében, és fogatlanul őszinte mosolyában látom. Telik az idő barátom.

Megfúja az a nyári szél az arcomat, a dunai szántás illatát az orromba tolja. Még mindig, mintha új lenne, a mellkasomban valami összerándul, és a szívem hevesebben ver. Rég találkoztunk. Kiráz a hideg, ez a szerelem. Mélyet lélegzek bele, csak egyet, csak még egyet, hogy érezzem. A szúnyog közben megzavar, dolgom is van még bent, és hallom, az én kisfiam engem hív. Telik az idő, barátom.