A Kerekerdő déli végén

Úgy terveztem, blogomat majd az első gida születésével indítom. Két hetet csúsztam..




2012. február 19., vasárnap

Kerekerdő déli végén a tél


Kemény. Voltak már zord idők erre, Jani, a szomszéd minden télen elmeséli, amikor a boltból hazafelé jövet egyszer csak eltűnt mögötte az Ilonka, mert beszakadt alatta a hó. Nomeg aztán arról is éles emléket őriz, amikor még nem lakott itt, de kijött megnézni a helyzetet, és a kaput nem találta. Igen, persze.

Nem volt elég a nagy mínusz, ami akkora volt, hogy Manóci szobájában a termosztátot nem bírta követni a kazánunk, így a mellett, hogy azt is átállítottuk, folyton folyvást tüzeltünk. Annyira, hogy nagyon. Nesze neked környezetvédelem. Még én is vágtam fát, mert hiába hagyott itt nekem Mébi, ahhoz, hogy huszon pár fokot tudjak tartani a nappaliban és a hálóban is, rakni kellett rá rendesen. Itt jegyzem meg, remek mulatság volt! És  most nem arra gondolok, hogy a nagy tüzelésben a kályháskesztyűnk meggyulladt, és pánikolva öntöttem nyakon egy vödör vízzel, nem. Ez nem volt remek. A faaprítás viszont annál inkább! Annak ellenére, hogy minden egyes jól irányzott csapás hatalmas sikerélményt adott, azért éreztem én, hogy vicces látvány lehetek, és jómagam is hangosan kacagtam ezen az egészen, hogy bal kézzel, Mébi naaaagy kék kabátjában és a bojtos sapkámban baltát fogok. Majd a riheröhizés közben átfutott a fejem, remélem a szomszéd nincsen itthon. De. Itthon volt. Annyit mondott, hogy hello, és egy ércesen udvarias rövid kacaj után hozzá tette, hogy Te, nem áll az jól neked… :) Mindegy, én annyira büszke voltam magamra, hogy le is fényképeztem, hogy Mébinek megmutathassam, mekkora egy asszonyállat hősnője van, hogy ennyi fát vágott, de azért annyira nem vagyok nagy az arc, hogy ide is feltöltsem :)
No aztán végre a szűnni nem akaró havazás, és a kutyahideg csillapodott, és ennek örömére Manócival összekötve, Sárával az oldalunkon elballagtunk a napsütésben a boltba, és meglepődöttségemtől egyáltalán nem zavartan prezentálta a táj, hogy igen, valami ilyesmi lehetett akkor is, amikor az Ilonka elsüllyedt. Csak mi már a hókotró után jártunk. 



Sára is, meg mi is nagyon élveztük a dolgot, hű kutyánk így rohangált:



Aztán a nagy ugrálás és túrás után meg így nézett ki:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése