Ibolyaország újra virágzik

Hello, szia, már vártalak! Ha a kora hajnali  szikrázó pirkadat, a rigók szerelmes éneke nem lenne elég, akkor is elhinném. A krókuszaim kikelve pompáznak sárgán és lilán, és az utat, ami a Dunára visz minket újra ibolyák szegélyezik. A vidéki trillázást a metszóollók fülemnek édes csattogása töri meg-meg, a szomszédban ásástól fáradt gazda törli a homlokát. Sára elnyúltan napozik a fűben, és az egész napos udvarléttől csak úgy, mint Manócinak, estére illatos a hajam és a ruhám. Hát szevasz, tavasz! Már vártalak.

Boldog idő

Amikor lefekvés előtt, miután Manócit megnéztem a szobájában, hogy minden rendben van-e, és látom, hogy édesen alszik Mébi mellé igyekszem az ágyba, de mielőtt még hozzábújnék, megkérdezem, hogy tegyek-e a tűzre. Amikor a szombat és a vasárnap reggelek úgy telnek, hogy mindhárman az ágyban fekszünk még jó ideig ébredés után, majd arra leszünk figyelmesek, hogy Otília az ablakban napozik. Amikor apa haza jön, és a kisfiammal a karomon, Sárával a lábomnál türelmetlenül várjuk, hogy kinyissa végre az előszoba ajtaját, és a nyakába ugorhassunk. Ezek azok. A boldog idők. Soha nem múlnak el!

Bűn, tudat

Bűn az, amikor a gyermekem sír, és nem veszem fel, mert a tudat, hogy mögöttem százan állnak sietve a sorban, valami eszméletlen nyomással arra késztet, hogy nemmegállnipakolnifizetnikiinnenminélelőbb. És ebből meg lesz a bűntudat.

Imádok Manócicivel ucucázni a városban, különösen nagy élmény, hiszen olyan büszkén szerintem senki sem tolt még babakocsit, mint én :). Manót mindenki titokban megbámulja, és összesúgnak a hátunk mögött, hogy milyen szép kisbaba, az ismerős srácok meg levegőt sem kapnak, hogy hát igen, elkeltem, kérem alássan lecsúszott mindenki, aki. Szóval nyomulunk havonta legalább egyszer a városban, és ügyesen a nagy bevásárlást is elintézzük, de legutóbb Borsó úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a sorok közt inkább mégis csak felébred, és pont a pénztárnál jutott arra a döntésre, hogy hangot ad ama panaszának, hogy nem tud visszaaludni, és ezt az egész tesco tudomására kell hoznia, mert hát ott az a rengeteg lámpa, és úgy egyébként is, annyi látnivalót nem kellett volna kitenni, így minden haragját összeszedve ordított. Rajtam meg a mögöttem sorakozó, rohanó városi emberek haragos tekintete, szemükben azzal a megállapított ténnyel, hogy rossz sorba álltak, és ezzel úgy nyomnak össze, akár csak egy szúnyogot. Mit tehettem volna mást, küzdöttem az életünkért, így hát pakoltamfizettem. Szerintem öt perc sem lehetett az egész, de egy örökkévalóságnak tűnt. Manó mire kiértünk, már aludt. Engem meg még egy hétig gyötört a bűntudat. 

Legközelebb vártok. Csókolom.

A legjobb páros

Azok mi vagyunk, ez nem kétség, node házon belül azért akad említésre méltó szerelem. A sirálykáké.

Mióta Mébi a nagy röpdébe beköltöztette a megözvegyült gould amandina mellé az ékfarkú amandina, és a sirályka házaspárt, az lett a nappali fénypontja. Sokszor nézem, micsoda élet folyik ott. Mindennek meg van a maga ideje, az evésnek, fürdésnek, egymás bogarászásának, és a pihenésnek is, de a sirálykák annyira szeretik egymást, és olyan elválaszthatatlan párost alkotnak, hogy ők még a medencében is együtt vannak. Csak ők, ketten. Mindenki más egyedül fürdik. Bírom őket.

A tyúk

Amikor megtojt, azt a világba kürtöli. 

Drága anyósom egyszer egy csendes napon a tyúkólból felharsanó hangra jómaga is felhorkant, hogy na, megtojt a tyúk! , majd megdorgált, hogy ne nevessek, igenis, ennek ilyen a hangja. Nos, mióta - ahogy mondaná -  nincsen befagyva a seggük, ismét napi négy darab tojással látnak el minket, amit ejjbenagy örömmel fogadunk, hiszen egyetlen rántotta, tojáskrém, vagy tészta sem olyan sárga, mint ami a mi tyúkjainktól van. Amikor a csendes koratavasz napsütéses délelőttjét ezzel a harsonával törik meg, no, hát az zene  füleimnek, és mézesség a pici szívemnek. Éljenavidék!

Csillagok alatt

Tegnap este, amikor kimentem Manócici lefektetése után az állatokat megetetni és a baromfikat bezárni, láttam, amit láttam.

A legjobban talán azt bírom abban, hogy vidéken vagyunk, hogy amikor este felnézek az égre, olyan pompázatosak a csillagok, mint sehol másutt, és a lámpák helyett a hold világítja meg az udvart. 2 éve lakunk itt, de sose bírom ki, hogy ne bámészkodjak.

Majd a Gyulai

Mivel a hó elolvadt, alkalmam támadt Sára végtermékei után kutatni a kertben. Nagy örömömre az egyikben a Gyulai májas zacskója is rámkacsintott a lapátról.

Történt ugyanis, hogy Sárát a nagy tél közepén elvittük ivartalanítani, mert a nőstény állat hiába csak ritkán volt a kertben, a kutyák szétszedték a kerítésünket. No és a műtét után gallérban nyomta itthon, amiben nem mert lefeküdni, én meg mondom megszerettetem vele, és kezemben egy Gyulai májassal gondoltam bekenem vele a szélét. Persze. Hű kutyánk önmagából teljesen kivetkőzve hajolt a kezemhez, és a májas zacskóstól huss, már a gyomrában is volt. Drága doktorunk azt mondta, hogy majd kijön, de figyeljük a jószágot, nem-e a puffad vagy öklendezik. Sára egyiket sem csinálta, de mivel a nájlont nem leltem sehol, azért aggasztott a dolog. Máig. Egészen máig. Kakinak így nem örültem még :)