A női-férfi viszályok megkörnyékezték a portát. Kákapintyeknél kezdődött, és a baromfiudvarban folytatódott.
Mióta a nagy röpde édenkertjében lebzselhetnek a madaraink, csak két kalitkát tartunk fent a korábbi korábbi négy-öt helyett. Az egyik a papagájoké, a másik pedig a családot alapítani vágyó pintyeké. Mivel a kákapintyeink még nem neveltek fiókát, ezt Mébi nekik szánta most a magánéletük kiteljesedése céljából, azonban a dolog annyira jól sikerült, hogy a házasság csak-csaknem felbomlani látszik. Mébi szerint egyébként ez abszolúte az asszony hibája, merthát az ura azért veri folyton, akarom mondani tépkedi ki a tollát annyira, hogy majd'kopasz egy-két nap együttélés után az a jóasszony, mert nem hajlandó a férj akaratának eleget téve bebújni végre a fészekbe. A kapcsolatukon a többszöri különélés sem segített, így az asszony az özvegy gould amandínát támogatja szomorúságában jobb híján a voilerben, merthát rajtuk kívül ott mindenki boldog házasságban él. A káka férj pedig most egyedül él. Azt hiszem menthetetlen a dolog. Így Mébi úgy döntött, hogy a sirálykák, ó, azok legboldogabb szerelmesek lassan beköltözhetnek édes kettesben romantikázni a helyükre.
Kint sem sokkal jobb a helyzet, délceg daliás kakasunk szintén kemény kézzel bánik asszonyaival. Reggel, amikor kiengedem őket tyúkjai menekülnek az erőszak elől, végül egy mindig kapóra akad neki. Azonban legalább ekkora hévvel védi, védelmezi őket, és az ínycsiklandozó kukoricadarához addig hozzá sem nyúl, amíg asszonyai be nem fejezték a csipegetést.
Ez a helyzet. Így aztán igazán szivetmelengető látvány a papagájaink gyönyörű násztánca, vagy a sirálykák közös fürdése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése