Az, hogy Mucirucinak ma már naptejet kellett vásárolnom,
sokat mutatott előre. A cserebogarak azzal a jól megszokott izgatott
hévvel kopogtattak az ablakán, ahogy korábban azt a miénken tették, és az esti
zsongást a mindenünnen érkező ilyen olyan amolyan virágillat tölti, és
csillantja meg a szememet. Becsukva. Mert annyira élvezem. Amikor a fülem
meghallja a sáskahadak zengését, a tücskök hegedűjét, az orrom pedig
beszippantja ezt az estés mézességet, a szívem bele dobban, a lelkem pedig
békét lel.
A kiskacsáknak pont olyan az illatuk, mint a pici testük.
Puhasárga. A kiscsirkék igazi dinoszauruszként már most urai a baromfiudvarnak,
egyik pillanatról a másikra felajzva látszólag csak úgy nekiiramodnak a
semminek, majd békességben csipegetnek tovább, a kiskakasok pedig próbálják
egymás erejét. Még a nagyasszony tyúkok is az ő bölcs kakasukkal tőlük
különvonultan töltik napjaikat, és csak egy-egy igazán nevelő célzatú
elhessegetés végett lépnek velük csípésre. Otília édes kismamaként hol-hol
megjelenik a kertben, majd egy könnyed szundításra a párnás széken kényelmesen
elhelyezkedik a teraszon. Sára az árnyékban heverészve várja a délutáni sétát,
ami a Dunára viszi, hogy végre a nap
hevét csillapítva fürdőzhessen kedvére. Napközben hol-hol összefut Otíliával,
aki igazán édesen végigdorombol a négy lába között, és a hízelgés végeztével
udvariasan kinyalja a kismama fülét. A gyümölcsfáink virágos pompái a végét
járják, de a méhek még szorgosan zsongnak rajtuk, és a metszőollók mézédes
csacsogását a fűnyírók meleg zaja váltja. Így készülődik nálunk a nyár, drága
kisfiam. Meglátod, tetszeni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése