Vidékgyermek

Fóka, éjjeli bagoly, skorpiókirály, ördögfióka. Ez mind az én gyermekem 5 hónaposan.

Történt ugyanis, hogy Mucink egyik napról a másikra akkorát fejlődött, hogy csuda. Hol vannak már azok a békés altatások, amikor is pelenkacsere után ágyba dugom a kis buksiát, és végestelen végig énekelem azt a dallamot és símagatom, pont míg el nem alszik, ő pedig hol-hol felnéz, hogy igen, tényleg itt ülök még az ágya mellett, amit mosolyogva tudomásul véve lehajtja fejét, és az ujjszopás mámorából lassan álomra tér. 

Tudtam én, hogy nem lesz ez mindig ilyen egyszerű. Hát, eljött a nap, amikor Muci forog jobbra, forog balra, és ha épp nem jó pillanatban rakom le aludni, nem éri be fejemelgetéssel, hanem kikéremmagamnak zokogással hátára pattan, majd eme sikeres műveletet végre hajtva azokkal a tündérkék szemeivel kinevet, és a szája is mosolyra görbül, hogy nah, anyám, mondtam én, hogy kicselezem. Aztán amikor már megunta a játékot, két kezét teste mellé szorítva fejjel előre kúszik, pont mint egy fóka, egészen a rácsos ágy legtetejéig, ahol már a lécek nem engedik tovább. A fókaság igazából már akkor kibontakozni látszott, amikor a rágókáját tudatosan mindig az orra hegyére akasztva hagyta, és úgy rúgkapált tovább, csak akkor még nem sejtettem, hogy dolog ettől többet mutat majd magából, és nevetve kérdeztem tőle, hogy mi vagy te, fóka, fókucifóka? :)

Éjjeli bagolyként is pár napja szórakoztat minket, legutóbb hajnali 4-től 6-ig. Hol vannak már azok az átaludt éjszakák, hm, amiket 2 hónaposan produkált... :) Mostanában újra felkel enni, van, hogy egyből visszaalszik, és van, hogy bugizik. Igen, legutóbb bugizott :) Biztonságban betakarva letettem az ágyába, majd én is befeküdtem a sajátomba, Mébivel pedig azon kaptuk magunkat, hogy a bébiőrből szűrődő hangokon nevetünk, hogy brrrr, pfűűűű, nomeg az olyan vidám kiabálásokon mint héj, hühüühü és társai :) Mire a drága jó apukája átment megnézni mit hozott össze a kisfia, már csak félig volt rajta a rugija :)

Skorpiókirály énje csak ritkán bontakozik ki, de akkor aztán nagyon, és jajj micsoda dühvel van a világ felé. Egy kis simogatás, ének, és az anya karjai mentik meg ilyenkor azt a bánatos és haragos lelkét, és visznek bele újra békességet. A békesség pedig annyira nagy olykor, hogy jómagam is meglepődöm, és mondom is neki dagadó mellel, hogy drága kisfiam, milyen ügyes voltál, és anya mennyire büszke rád!

Az ördögfióka. Most, hogy már egyre jobban kibontakozik, nevetve vesszük tudomásul Mébivel, hogy igen, előttünk van, ahogy csíntalanul huncut mosollyal mezítlábosan szalad valami rosszasággal a szívében, és annyira élvezi, mint még senki, én meg fejvesztett aggódással rohanok utána :)

Nagy forma lesz, az már biztos. Imádom.