A Kerekerdő déli végén

Úgy terveztem, blogomat majd az első gida születésével indítom. Két hetet csúsztam..




2012. május 16., szerda

Hivatás így is meg úgy is

Nagyon szépet olvastam egy kórházról, igazán szívbemarkolót. Jó, hogy van ilyen, ha tényleg tudod, hogy ezt akarod, és szánsz rá, mert ezek szerint biztos, hogy ezt kapod. De azt kell mondjam, hogy nekem szerencsém volt, mert az én kórházamban az én drága doktorom és az én drága szülésznőm megadta nekem mindezt, mert nekik, ez a hivatásuk, egy állami kórházban. Pont úgy és olyan volt, mint amit ez mesél. Hát persze, hogy elsírtam magam rajta. 
Node aki nem bízik a szerencsében, annak itt a link, és hát akkor meséljen most ő.


"Ott áll a gólya, piros csőrében egy golyóstoll. Előveszi a szállítólevelet – újszülött kézbesítve –, asszonyom, itt aláírná? Kisbaba született. És hirtelen addig soha nem tapasztalt intimitás veszi körül a férfit és a nőt. Család született.
Van Magyarországon szülészorvos, aki azt mondja a hozzá forduló pároknak, hogy a gyermekszülés célja nem is maga a gyermek, hanem a kapcsolatuk kiteljesítése. A meglepett tekinteteken mosolyog, és elégedetten konstatálja, hogy sikerült egy új szempontot elültetni. Ez is volt a célja. Hogy tovább lássanak az új élet születésén és az anyaságon. Hisz lesz itt még csoda bőven. Ilyen például a férfi felkészülése az új feladatra, az apaságra. A nő rádöbbenése önnön erejére, személyisége mélyben rejlő forrásaira. És ilyen csoda a pár egymásra találásának elképzelhetetlen ereje is.
Mosolyog, amikor a trendi szülésmódozatokról kérdezik. Bólogat, hogy igen, lehet vízben szülni. Meg négykézláb, ha úgy tetszik. Igen, van gátvédelem, ez természetes. Homeopátia? Aromák, illatok? Magától értetődő. Aztán feltesz néhány kérdést, és a pár megérti, hogy a szülés nem a díszlettől lesz életük legmeghatározóbb előadása. A színpadon nem a „divatosan szülünk” előadás zajlik majd. Az előadás két főszereplős, bárki más csak koreográfus, ügyelő vagy súgó lehet, ők észrevétlenül szolgálnak, mindenre figyelnek, és mindig előre tudják, mikor minek kell történnie. Az előadás jutalma pedig nézők híján, taps helyett két ember gyereksírás fölött egymásba kapcsolódó olyan tekintete, aminek intimitásától a legtapintatosabb jelenlévő is szemérmetlen kukkolónak érzi magát.
Bardóczy Zsolt, a családközpontú szülészet egyik magyarországi képviselője mondja:
– Sokan félreértelmezik a természetes szülést. Magára hagyják az anyát, felkészületlenül a rá mért teherrel. Ez legalább akkora hiba, mint a régi szülésvezetési stílussal ledarálni. Az orvos által dirigált űzött, elkínzott vajúdó, vagy egy „vissza a természethez” elv szerinti magányos szenvedő sosem fogja megélni a szülés méltóságát. Csak az élheti meg, aki megőrzi képességét a kapcsolódásra, és felismerve a benne zajló vajúdás hullámzó ritmusát együttműködik az őt támogatókkal – gyermeke apjával, a szülészorvosával és a szülésznővel.
Minden nő úgy szül, amilyen a személyisége. Az erős, menedzser típusú nő, aki megtapasztalta, hogy ha odateszi magát, akkor győz, megpróbál ebben a helyzetben is küzdeni. Majd rájön, hogy a szülés folyamata, mint a tenger hullámzása, nem győzhető le erővel. Ekkor rendszerint elmélyül, ráérez erre a tudásra és energiáját ahhoz alakítja. Ebben a néhány órában sokat tanul magáról. A kemény nő szelídül, a gyenge nő összeszedi magát...
A férfiak? Vannak, aki ösztönösen tudják, hogy mi a dolguk. Mások – rendszerint megilletődve a kórház, a meleg, a „szülünk” élményétől – az első órákban csak ülnek a sarokban és szép fotókat készítenek. Vannak aztán macsó „gyerünk, anyukám, meg tudod csinálni” típusú férfiak is, akik segíteni igyekezvén megpróbálják megtartani a feleségüket egy-egy fájás alkalmával. Ekkor rendszerint megérzik a nőre nehezedő feladat súlyát és elnémulnak. A legnehezebb az „itt vagyok, veled érzek, veled halok” típussal, aki átveszi a fájdalmat, elgyengül, így nem tud jó támogató lenni. De jó, hogy sokáig tart a szülés, mert a férfinak van ideje felkészülni a feladatra. Egy idő után a szülészorvos és a szülésznő szelíd instrukcióit követve a legtöbb férfi képes lesz aktív támasza lenni a feleségének. Ráébred, hogy ő az, aki a legjobban szereti és ismeri ezt az asszonyt, ő tudja a legpontosabban, hogy hogyan lehet rá hatni.
Ez a családközpontú szülészet lényege. Aminek a középpontjában a pár áll.
A férfi, aki megtanulja a feleségéről, hogy az micsoda harcban marad talpon, és ha lehet, még jobban szereti és becsüli őt. És a nő, aki képes volt arra is, hogy tartsa magát, és arra is, hogy elfogadjon támogatást, de legfőképpen arra, hogy megküzdjön azzal a teherrel, amit a természet rárakott.

Hogy mire jó ez az egész családközpontú szülészet? Hát hogy a végére készen legyen egy család! Mire? Nem, nem a szülésre. A szülés csak a kezdet. A család szerepe itt csak elkezdődik...
És hogy végül is ki szülte meg azt a gyereket? A Róbert Károly Magánklinikán szülő nők tudják dr. Bardóczy Zsolttól, hogy a baba egészen addig, míg a köldökzsinóron van, orvosilag és jogilag még magzatnak számít. Ahhoz tehát, hogy a magzatból újszülött legyen, valójában nem megszülni kell, hanem elvágni a köldökzsinórt. Ezt pedig nálunk az apák teszik. Akkor tehát ki is szüli meg azt a gyereket...?"

2012. május 15., kedd

Lovarda utca

Imádatosan csillogó szemmel vágtam neki Sárával az oldalamon, Mucirucival gurulva annak, amire már akkor készültem, amikor még csak a pocakomban volt. A Lovarda utcának

Hetekkel ezelőtt történt, szinte már el is felejtettem az élményt. De az erősen él bennem, hogy a kocsit büszkén tolom a tavaszi frissességben, merthogy igen, ez is egy olyan pillanat, amiről egy éve még csak álmodtam, és ha lenne listám, biztosan rajta lenne, azaz lett volna, mert most pipiánpipálva teljesült. Sára félve kajtatott a legelésző kecskéktől azért tisztes távolságban, körülöttünk öreg fák, akkorák, hogy tetejük az ég alját súrolják. A lombok közt ragadozó madár portyáz, a levegőnek üde zöld illatától Muci lassan szenderedik a kocsiban. Mire a lovakhoz érünk már alszik. 


Rajtunk annyira meglepődnek, hogy vágtatva porolnak felénk megnézni maguknak. Az úton végig követnek a pej, almásderes és sárga csibészek, Sáráról le nem veszik szemüket. Korán van még, de a fecskék úgy vicsognak a fejünk felett, mintha nem is jártak volna idén délen. Ha én fecske lennék, én se biztos, hogy mentem volna. Szép délután volt.



Menni, maradni, lázadni, fáradni

Az, hogy nekünk nem lesz könnyebb, mint a szüleinknek volt, az már biztos. Asszem.

Nem gondolom, hogy úgy van, ahogy. Mindig ott könnyű, ahol van az a más, ami itt is van, csak itt ismered, ott meg nem. Vannak jó állások, csak azokban nem én, vagy te ülsz, hanem az a valaki, aki az 1000ből a legszerencsésebb volt, és még kapcsolatot is talált. Jó neki. Nem irigylem. Lesz majd ilyen nekem is, neked is, csak ki kell várni. Türelem, az, tudod, ami a rózsát termi. Nem sok mindenkinek akad ma belőle. Nekem, van. Szeretek itt élni. Szeretem ezt a vidéket. Van sok sehonnai bitang ember, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete, de megértem őket. Választhatsz te is, én is. Én a nehezebbet választottam, talán marad így életem végéig, de ha a türelem megszán, lesz nekem is, neked is rózsám. De nem is számít, mert ami nekem kell, mind itt van. Fekszik mellettem, szuszog a kiságyában, őrködik a kosarában. A szívem országában.

2012. május 2., szerda

Anya, tigris

Azt hiszem, nem, tudom, hogy az ösztöneim néhamindig felülkerekednek önmagam jóságos és tisztelettudó természetén. Anyatigrisként működöm, most már egészen biztos.
Történt ugyanis, hogy az én drága kisfiamat bevittem jóanyósomhoz, az óvodába riportra, és hát nem éppen akkor szundított az a kis manó? De. Anyósom meg annyira megörült nekünk, hogy kurjantva köszöntött, és az én kis borsómat egyből meg is dögönyözte. Nos. Erre én felhorkanva testemmel kettőjük közé állva, még biztos ami biztos a babakocsit is arrébb tolva bal kezemmel a drága mama vállát nyomatékosan megbökve teljes felháborodással suttogva jelentettem ki, hogy hát alszik. Majd gyermekemre nézve pontosítottam: aludt.
Nem tudom mi bújuk ilyenkor belém. Az persze adott, hogy totál szigorú szülő vagyok, mert ha álmos valaki akkor aludjon, ha éhes egyen, ha meg minden okés akkor játszunk meg ilyenek, és pont, nincs apelláta, az alvó gyermekemet meg különös vehemenciával védelmezem bárminemű direkt felébresztéstől, de nem gondoltam volna, hogy "bántalmazásig" fajulhat a dolog. Anya vagyok. Meg tigris.