Vidékgyermek elmúlt fél léves

Hm... Hihetetlen. Nemrég még a pocakomban volt, sétálgattam az utcán és mosolyogtam, hogy hm, milyen szépen néznek, rugdosott, mikor Mébivel esténként ágyba bújva tévéztünk a pici kis házikónkban, most meg már sehol a kisház, sehol a pocakom... Anya vagyok, nomeg asszonya urának, ameddig csak élek.

Az én édes kisfiam, ahogyan azt a kis könyvem is írja, Mintababa, mindent úgy és akkor csinál, ahogyan az meg vagyon írva. Tehát.

Evés:Jól eszik, szívesen kóstol új dolgokat. Teszem hozzá egy adag neki egy egész barack, tányér sárgarépapüré, és a perverz érdeklődése az éretlen meggy iránt teljesen elveszett, annyira, hogy már az érettre is merő undorral tekint. Itt jegyzem meg, a nagy evészet, ami 1hete tart totál székrekedésbe fulladt, és mint a messiást, várjuk a végterméket tonnányi barack, szilvalekvár és hashajtó kísértetében, immár 3. napja... Szopival úgy állunk, hogy sokszor és szinte mindig :) az én 2 órás kisfiam 7hónapos korára vissza tért az óránkét kérekhez, persze én minden reggel úgy állok neki a 6-7 órás ébredést követően, hogy no fiam, ma csak ébredéskor kapsz, csak egyik oldalról, aztán persze, hogy mikor 1-2 óra múlva könyörög, még szép, hogy minden alkalommal engedek neki... Szóval eszik alvás előtt, alvás után... És 4 óránként kéne neki... khm. Tudtad, kisfiam? :)

Tevékenység: Ált. aktív. Éljük a szep. szorongás időszakát, szerencsére kifelé jövünk belőle, de volt olyan hét, hogy minden nap, minden ébrenlétkor legalább fél órát a hátamon hordoztam, hogy a lelke békét nyerjen. Itt jut eszembe, babakocsit ritkán lát, legtöbbet magamra kötöm, és rójuk az utcát, lakást Sára legnagyobb örömére, mert délelőttönkét, még a nagy meleg előtt így hárman, együtt megyünk fürdeni a Dunára. Ill. csak a Sára fürdik, anya meg a lábát áztatja, Muci meg mindezt nézi. Meg a többi ember is, pont, mint mikor a pocakomban volt, hejj de szépen néznek minket :) Imádom. És ahogy ballagunk fel s le a partra, Mucinak a kezét fogom, pont, mint egy hátizsáknak a fülét, és közben mondókázok neki, hogy billegünk, ballagunk, ide oda ballagunk, vagy magyarázok neki erről, arról, meg a világról. Nagyon imádom.

Amikor a földön van, ált. jól eljátszik, kivéve amikor nem :D, és a nem most picit többségben van. De ha igen, akkor gögyüg, és csinálja, amit jó anyja tanít neki, vagyis: brümmög a szájával, csattog a nyelvével, puszit küld, és pörgeti az alsó ajkát. Mindezek mellé még vidámat kurjant, rúgkapál, mosolyog és sikítozik, no és ha ezekkel végzett, sóhajt egy nagyot, ami a nagyapa kedvence. Azok a nagy sóhajtások :)

Apát mindig az ajtóban várjuk haza, ha kimondom, hogy hi, itt az apa, lemerevedik, egészen addig tátott szájjal, szinte pislogás nélkül figyel, amíg be nem lép az ajtón, no és akkor aztán fülig ér a szája :) és jön a nagy hancúr, kacagással, sikongatással és apa vegyél fel és csináljuk újra karnyújtással.

Még nem mászik, de már próbálkozik. Még nem ül, de már próbálkozik.

Alvás: szüksége van a teljes 20 percre, hogy elaludjon, de ha felpörög, több idő kell, sőt, ringatás, szopi, vagy ringatásésszopi egyszerre... De ha minden klappol, egy kis rúgkapálgatás és játék után oldalra fordul, szopja a bal hüvelykujját, és nagy ásítások után elszenderedik.

Hangulat: kiegyensúlyozott, nem szeszélyes, nagyon szokatlan, ha nyűgös, és ahogy a könyv is írja, oda kell figyelni az éhség, fáradtság túlpörgés és egyéb jelekre, mert ha nem, akkor aztán égszakadás, földindulás, hatalmas háború a pici kis lelkében, amit nem könnyű lecsillapítani. Egyébként mindenki, aki először látja, az után, hogy megjegyzi, milyen szép, meg is állapítja, hogy mennyire nyugodt baba. Így is van. Sztem nincs még egy csecsemő, akinek a kórházi kontroll papírjára ez az első mondat került: Igen aranyos, jó állapotú, nyugodt, kiegyensúlyozott csecsemő. :) Ált. két dolog miatt sír, szopizni akar vagy álmos. Még a nyakig koszos pelenka sem izgatja, de a fáradtságtól annyira ki tud borulni, a kórházban többen is megkérdezték, mikor annyira sírt ez miatt, hogy nagyon, hogy nem-e fáj valamije. Nem, kérem, csak nagyon álmos, mondtam ezerrel ringatva, közben a bóbitát dúdolva. Merthogy ez az altató dal nálunk. Van, hogy fél órán keresztül mormolom, és nem unom, meg is jegyezték, hogy durván nyomom. Dehát anya vagyok, az a dolgom, durván nyomjam.

Az így szokták jellemezni meg teljesen u. az: "Mindent a könyvekben leírt időben csinál. Kedves baba, csak akkor nyűgös, ha szüksége van valamire. Nem fárasztja ki az embert."

Mindezek mellé még jön az a belecsap a lecsóba tulajdonsága is, amit ugye már előre vetítettem azzal, hogy 1 hét töménytelen kaja után bedugul, de kezdődött azzal, hogy első betegségével rögtön a kórházban kötöttünk ki, majd 1 hétig, mert a hörghurutja majdbefulladt állapotig jutott 3 nap alatt... Aztán az első fog is úgy bújt ki, hogy rögtön kettő lett belőle :)

A világot jelentőségteljesen szemléli, egy-egy furcsa mozzanatán a szemöldökét húzogatja :) Amikor ébred, van, hogy nem szól, csak onnan tudom, hogy a zörej, ami abból fakad, hogy rugdossa a kiságyát a szobánkig hallatszódik a nem semmi brümmögések mellett. Apa ilyenkor mondja is félálomból: úgy hallom felébredt a kisfiunk :)

Nagyon látszik rajta már most, hogy tudja mit akar. 1 hete, amikor én úgy gondoltam, hogy fáradt, elvittem pihenni, no hát nem is kellett ettől több a hatalmas síráshoz és toporzékoláshoz, minden porcikájával tiltakozott ellene, pedig hát ásított, dörzsölte a szemét ,tudtam én hogy álmos, de a fél órás próbálkozás azzal ért véget, hogy Muci megnyugodva, nevetve és buborékokat fújva nézett rám a kiságyból, vidáman csillogó szemében ezzel eme ábrázattal: látja anyám, mondtam én, magyaráztam én már fél órája magának, hogy nem vagyok álmos, dehát hiába, nem értett meg engem :) Így aztán már nem is viszem aludni akkor, amikor én azt úgy gondolom... :) Nincs is hatalmas hiszti már azóta. Azért picit aggódok az összezavarodott napirendünk miatt, de az, hogy látom rajta a nyugalmat és békességet, mindig engem is arra a belátásra bír, hogy nincsen semmi baj itt kérem, és nem vagyok az orromnál fogva vezetve. Kivéve persze akkor, amikor... :) Ennek ellenére így is szépen telnek a napok, 11 körül, és 2 körül alszik, utóbbi ált. 4-5ig tart, és attól függően, hogy mikor ébred, 6-7 között megyünk fürdeni. Fél 12 körül ebédel, és 5kor vacsizik, holnap már reggelizni is fog, csak jöjjön már ki az a kaki :)

Az úszáson is hozza a formáját, minden alkalommal mutatnak be rajta feladatot. :) Ügyes nagyon, és így, hogy most már kifejezi magát, látszik rajta, hogy szereti, mert igen heves höhöhöhö-k kíséretében tempózik lefelé a lábaival, vagy műveli ugyan ezt magától felfeküdve a vízre :) Annyira nevetek közben, hogy tőlünk hangos a kacsaúsztató :)

Kék szeme annyira kék, hogy én olyat még nem láttam. Ébredés után a legtisztább, csak úgy világít. Szempillái már most nagyobbak az enyémekénél. Pici orrát tőlem örökölte, ahogyan az ujjait is. Szája az apukájáé, és úgy néz ki a természetének nagy része is, de úgy érzem ha jól érzem magam minden mindegy tulajdonsága tőlem van. Szerintem bal lábas és kezes lesz, mert az az oldala sokkal dominánsabb. Úgy alszik el, hogy egyik lába, vagy épp mindkettő a kiságy rácsvédőjének tetejébe van akasztva, és hiába szabadítom ki álmában az égnek meredt praclikat, ő nyomban visszatornázza oda őket. A takaróját pedig általában átöleli, és van, hogy a sarkát rágicsálja. 

Hát, ez az én kisfiam 7 hónaposan. És már a mamáéknál is járt, nélkülem. Összecsomagoltam, egy barackkal a táskájában útnak eresztettem, és vidáman haza jött egy óra múlva, de természetesen én már a kapuban vártam. Késtek 10 percet, és én míg türelmetlenül vártam hangosan mondtam, hogy kisfiam, mondtam, hogy pontban fél hatkor gyere haza, hát hol késlekedsz már? miközben előttem volt, amikor majd játszásból várom pont így haza, és már jóval az idő előtt nézem az órámat, és tűkön ülök, hogy hol lehet, no és a feltett kérdésemre bájosan majd csak annyit felel, hogy dehát anya jöttem én, csakhát tudod, játszottunk. Mindjárt felnő. Megőrülsz.

Kétarc

A veteményünk két oldalát az uborkaháló választja ketté. Két arc, négy kéz.

Vagy 2 hónapja készültünk el vele, Muciruci lelkében épp háború dúlt, amikor az egyik fele készült, így, hogy magaménak érezhessem, a munka másik felét rám bízták nagy örömömre. Az uborkaháló túlvégén húztam a sorokat tavalyi emlékeimnek megfelelően, míg Muci az igazak álmát aludta odabent, és magam mögé nézve mosolyogva konstatáltam, pont, mint egy éve, most is az ökrök idehugyoztak. De a sárgarépa, petrezselyem, retek, gyöngyhagyma és saláta annyira drága volt velem, hogy sűrűn kikelt. Retket felettük, a salátából még egy-két fej van, a répát meg szedegetem Mucinak, de egyenlőre nem nagyon értékeli a házi kosztot. Pontosabban a mi kis skorpiókirály különlegessége az ízlésében is megmutatkozik, mondhatni csöppet perverz egy legény, mert hát akinek sem a barack, sem az alma, sem pedig az imént említett főtt répa sem nyeri el a tetszését, ellenben az alig érett meggy iránt komoly érdeklődést mutat, nos, arra mi más jelzőt lehetne használni egy még vizet sem ivott életében mézédes anyatejes gyermeknél :D 

Vissza térve a veteményhez, a paradicsommal és tökfélékkel is bővült ez az oldal, a másikon pedig a dughagyma mellett a már felszedett zöldborsó helyén épp csírázik a zöldbab, a túlvégen meg a cékla vár szintén Mucira. Eddig úgy néz ki, az idei termés bőséges lesz. Ha drága jó anyósomon múlik, biztosan. Úgy legyen!

Apa, ha szeret

Levágja a szakállát, még akkor is, ha ez neki nagyon rossz pont akkor és utána is még vagy egy hétig. Miért? Mert az ő pici fiának olyan érzékeny a bőre, hogy egy puszi után is órákon át ott marad a nyoma, a hatalmas mókázások végére meg aztán olyan kis rózsás bőrűvé változik, hogy csuda.
Hát ilyen egy apa. Aki szeret.

Mindjárt harminc

Ránctalanul állok saját magam tükre előtt. Úgy, mint aki anyja szoknyáját fogja még tegnap, és az idős férfiakra úgy néz, mintha apja lenne. Ártatlan, csillogó szememet néha megtöri az élet, és olykor a szívembe markol, hogy mindjárt harminc leszek, és megy el az élet.

Az, hogy múlik az idő, azon látszik, hogy az a két fa, ott a távolban, tegnap még fele akkora volt, mint ma. Minden este megnézem a naplementében. Ma nagyobbnak tűntek, mint valaha. 

Mire a kaput kinyitottam, a nap hűlő tányérja már letűnt. Sára is csak a szavamra várt, hogy nekiiramodhasson, én pedig közben dolgomat téve minthogy vasárnap van, a kukát fülénél fogva gurítom az utcára a hétköznapi munkára. Nekitámaszkodva lopok egy percet magamnak, és nézem azt a két fát ott, a távolban. 

Tényleg nem voltak még ekkorák. Az idős férfi bókjai miatt sem kellett aggódnom még soha, nem tűnt olyannak, hiszen ő öreg, én meg még csak húsz vagyok. Voltam. 

A fiammal úgy játszunk, mintha nem létezne más, csak mi, és ez a kis ház. Hárman reggel mókázunk az ágyban, mintha az lenne a világ, és egyikőnk sem tudja, melyik a nagyobb vagy kisebb gyermek inkább. De amikor dolgunk végeztével a tükörbe fordulunk megnézni magunkat, meglepődök minden alkalommal. Az orrom ráncos a sok világra vetett fintortól, és a mosolyom idejét a fogam sárgája árulja el. Minden alkalommal. Amit a lelkemben érzek, karonülő gyermekem tisztakéken csillogó szemében, és fogatlanul őszinte mosolyában látom. Telik az idő barátom.

Megfúja az a nyári szél az arcomat, a dunai szántás illatát az orromba tolja. Még mindig, mintha új lenne, a mellkasomban valami összerándul, és a szívem hevesebben ver. Rég találkoztunk. Kiráz a hideg, ez a szerelem. Mélyet lélegzek bele, csak egyet, csak még egyet, hogy érezzem. A szúnyog közben megzavar, dolgom is van még bent, és hallom, az én kisfiam engem hív. Telik az idő, barátom.