Mondókaház

Apaci mondta egyik nap, hogy a mamájára úgy emlékszik, hogy mondókában beszélt. Sajnálom, hogy nem ismerhettem, de picit hagyott magából itt anyósom személyében, aki szintén így tesz az esetek többségében, amikor Mucival nyomul. Gondolok itt ilyenkor arra, hogy "Én vagyok az nem más, csókoljuk meg egymást" nomeg hogy "Szia...Nyakában maffia... Szia" és még sok más. Mindet persze komoly nyomatékkal, grimasszal és mindenféle kísérő mozdulatokkal imitálja, hogy az előadás teljes és sikeres legyen. Mucinál jobban szerintem már csak ő élvezi. Jó ilyenkor kívülről figyelni őket.
A családi szokás rám is át kezd ragadni. Van egy naaagy mondókás albumunk, és úgy imádom, hogy még. Előre bezsongok, amikor már tudom, hogy az egyik kedvencem jön, no és hát erre persze Gabesz is így tesz. Táncolok, tapsolok, énekelek, mindent, ami a zenei élvezethez tartozik bemutatok neki. Rázza is a kis felhúzott térdeivel a popsiát a cukinyúl. Fuhdebírom! Erre én meg még jobban nyomom. Tök jó fejek vagyunk :) Mondtam is múltkor neki, amikor a cicákat hívtuk a teraszra, merthogy az minden gondra gyógyír, nomeg amúgy is, totál oda van értük, no, de szó mi szó, akkor épp nem jöttek, én meg magyaráztam Mucinak, hogy nem is értem, miért nem akarnak velünk nyomulni, pedig tök jó fejek vagyunk! Nem tudom, hogy a szomszédok mit gondolhatnak rólunk :D Azon túl, hogy a babakocsi mellett ott sétál Sára, vagy épp a hátamon zúz velem az úrfi a Dunára egyéniségünket totál kiismerhetetlenné vadítjuk néha azzal, hogy az apával khm, atombakancsosan nyomjuk a kertben, mert hát a házban nem lehet az indulatokat levezetni, hiszen Muci alszik. De mi így vagyunk jófejek:)
Visszatérve a mondókákhoz... Több kedvenc is van, node az milyen durva, hogy az egyik egy igazán vidéki? Még a baromfiudvar esti rendezése közben is büszkén énekeltem apának, aki huncutul bír mosolya mögül meg is kérdezte, hogy totál dilis vagyok é, vagy mizu?  A legeslegjobb az egészben, hogy az én fiam nem csak hallja, tudja, de látja is. A tyúkot.


Elment a tyúk vándorolni,
Jaj, jaj, jaj-jaj-jaj,
Nem jő haza többet tojni,
hibirik, hibirik, habrabra.
Majd hazajön sülve-főve,
Jaj, jaj, jaj-jaj-jaj,
Nem ül többet az ülőre,
hibirik, hibirik, habrabra

Sötétben ki, be

Khm, lassan így nyár vége felé hozzá szokok a veteményeshez, és élvezem igazán, hogy este 9-kor zseblámpával, pizsamában és kis papucsban csattogok a sötétben, mert a májkrémes kenyerem uborkáért kiált, és hát ha ezt teszi, nincs mit tenni. Menni kell. 32 lépés ki, 32 be. Éljenavidék!

Lélekzsinór

Ami a családban van, az pont olyan, mint a köldökzsinór. Csak látni nem látszik.
Muci megszületésével tűnt fel nekem ez az egész, bár igazság szerint korábban is itt volt már. Mondtam neki már a pocakomban, hogy ugye, hogy ügyesen fog megszületni, az uh előtt meg hogy ébren legyen és sokat mocorogjon, hogy a doktorbácsi mindent ügyesen szemügyre tudjon venni. Az apukája meg minden este megpuszilgatta, és a lelkére kötötte, hogy nőjön nagyra, egészségesre, és jöjjön majd ki, úgy november vége fele. Így is tett, mindig szót fogadott mind a kettőnknek.
Mióta nincs köldökzsinór, van a lélekzsinór. Mindenkivel. Mucinál ez egész jól érezhető is, ugyanis amikor elkurjantom magam, hogy hm, de jót alszik ez a drága gyermek, no, 2 perc, még annyi se kell, és már fent is van :) De pl. ha valami komoly, időponthoz kötött programunk van, valahogy mindig úgy alakítja magát, hogy kialudva, teli pocakkal pont oda érjünk. Apacival meg úgy van, ahogyan lennie kell. Azt a hatalmas kupit az éjjeli szekrényemről pont akkor pakolja nekem rendre, el onnan a helyére, amikor már bennem is megfogalmazódik. Nomeg a mondatot befejezi helyettem, vagy éppen pont ugyan arra gondol. Sára meg, hm, a mi hű kutyánk, séta közben már amikor meghallja az autó hangját, ballag felénk hevesen, mert tudja, hogy pont hívni akarom. Jó kutya. Okos kutya.
A csirkékkel ez a kapcsolat nem mondható el. Fura is lenne, hiszen ki az, aki megeszi a lélekzsinórosát? Nem vagyunk velük egy hullámhosszon, azzal a pimasz kendermagossal meg különösen nem, aki mindannyiszor, ahányszor bemegyek az udvarukba, addig ügyeskedik, amíg ki nem szökik. Több hete készülök ellene merényletre, de jó anyósom csak legyint kérésemen, annál az egyszerű és racionális oknál fogva, hogy még nincsen rajta elég hús. De én mondom, egyszer lesz.

Cici

Egy olyan gyermeknek, aki szinte mindig eszik, mi is lehetne az első szava? És egy igazi, csillagkék szemű férfinak?
A tényre, ami az életében a lényeg, a pelenkázón mutattam rá. Kisfiam ült velem szemben, és nagyon sziszeget, cicceget, beszélt nekem erről meg arról, hogy milyen is a világ szerinte. Én mondtam neki, appppa. Mélyen a szemembe nézett, majd figyelte a számat, és hogyan mozog benne a nyelvem. Bele nyúlt, szugerálta, megvizsgálta. Aztán mondtam neki, hogy annnya. Mélyen a szemembe nézett, majd figyelte a számat, és hogyan mozog benne a nyelvem. Bele nyúlt, szugerálta, megvizsgálta. Aztán mondtam, hogy cici. Hát fülig ért a szája, úgy imádta! Így mondtam megint, hát hangosan kacagott. Mondtam megint és tovább kacagott. Majd rám nézett, mélyen a szemembe, szégyenlősen matatott a kezével, és halkan az mondta: cici.

Hello Vidék, merre van az élet?

Az a nagy helyzet, hogy rohan az élet, mióta a drága kisfiunk megszületett. Nem tudom figyelni, ahogyan halad el mellettem. Benne állok bokáig, a csirkeszaros csizmámban.

Mr. általában reggel fél6-6 körül ébred, apa olyankor már a munkában téved. Mi az ágyban játszunk együtt pár órát, aztán ahogyan az úrfi elszundít, teszem én is azt gyorsan, amikor tehetem. Délelőtt jó étvágyat kívánok, köszönöm szépen a reggelit, egészségedre, majd Sárával megtesszük a kötelező sétát hol a Dunára, hol a boltba, amit az úrfi hol a hátamról, hol pedig a hintójából élvez. Már most imádja Sárát, séta előtt mindig kikukkantunk, mit vegyünk fel, és hát akkora örömkapálózásban törik ki, amint meglátja drága jószágát, hogy csuda. Fintorra húzza az orrát, felfelé emeli a fejét, mosolyából kilátszik az alsó két foga, és azt mondja ssssz ssssz, vagyis szia szia Sára, szia! Otíliának is nagyon örül, imádja nézni őket.
A séta után jön egy szundi, no ott anya rákapcsol hűdenagyon. Készítem az ebédet, pont úgy, ahogyan álmodtam. 32 lépés után hol letépem a cukkinit, hol felszedem a répát, céklát, fáról barackot válogatok. Amíg az ebéd készül, gyors madáretetés, itatás, takarítás, mosás, vasalás, ami csak bele fér. Általában egy valami... Ébredés után ebédelés, Jó étvágyat kívánok, köszönöm szépen az ebédet, nagyon finom volt, egészségedre kicsikém.. Boldog és mókás pillanatok, mosakodás, és uzsgyi a baromfiudvarba. A jószágok már tűkön ülnek, az úrfi örömmel konstatálja a hintójából, hogy jó anyja miután a cicákra is gondolt, betolja őméltóságát egy olyan árnyékos helyre, ahonnan mindent pontosan figyelemmel lehet kísérni. Öröm, kapálózás, sikítozás. Bennem meg dagad a büszkeség, hogy hm, az én fiam nem az állatkertből ismeri majd a kacsát. Friss víz, medencében vízcsere, etetők megtöltve. Közös játék, mondókahallgatás, ebédfőzés apának, bóbita táncol, tavaszi szél vizet áraszt, szopi, szundi. Teregetés, ebédelés, mosogatás, vasalás, és végre itthon van apa, játék, vacsi, fürcsi, bóbita, tavaszi, szopi szundi. Kutya, macskaetetés, baromfitakarítás, locsolás, szendvicskészítés, vacsi, fürdés, internet, és 11 már az óra.
Hogy hát merre van az élet? Itt ni, és mind ott vagyunk benne, kérlek.