Kinek mi

Annak a gyermeknek, akinek az első szava a cici, nos.... A punci hát még szép, hogy szerepel a repertoárjában.

N.G. kacér cukisággal feküdt a pelenkázón, és miközben én, mint az anyja tettem a dolgomat, és tisztába raktam, az éppen bekukkanó Csanira nézett vidáman, majd azt mondta: Punci. Csani, aki a megtestesült konzervativizmus ebben az undorító világban, és kincs, halványan piruló arccal visszakérdezett, mert nem értette kristály tisztán, mit is hallott, de sejtette. Az anny ekkor kitört, és őrült kacarászás közepette erősítette meg A fiút, hogy:

- Igen Gabika, a Csaninak is puncija van.

- Kuki.

- Igen, apának meg kukija van.

Csak H

Elvesztem a dolgok sűrűjében, aminek legfőbb oka, h imádatosananyavagyok jeeee. Annyira, hogy a hogyot sem írom ki, egyszerűen csak H.

H, mert az gyorsabb, és így több idő marad másra. Totál ráállt az agyam erre. Emehez, mármint a blogom vezetéséhez pediglen, lassúság kell. Így nincs.

Mébikém imádatos apucika, szinte nem is hívom másként, cs úgy, h apucikánk. Muciruci meg, hát... Megőrülsz, annyira imádod... Hatttalmas forma. Már beszél, pedig cs 16 hónapos. Itt jegyzem meg, h nevelési apalevem egyik komoly pillére az, miszerint beszélgetni kell a gyermekkel, legyen akár 1 napos, kérlek, tökéletesen gyümölcsözni látszik. Merthogy, amikor tökifej cs rúgkapált a pléden mellettem, amíg én mosogattam, és 3 perce nem szóltam egy mukkot sem, mert a koszos edények felett elgondolkodtam, hangosan jegyeztem meg, h: "Jajj kicsikém, már mióta hozzád sem szóltam, ne haragudj kérlek. Mi újság van?" és löktem a rizsát, nyomattam ezerrel egész nap. Tök jól elvoltunk:) A nyelvészprofesszorom remélem ezen soraimat cs erős, már a vérében oldódott nyugtatóval szemében olvassa, mert a löketem és nyomatom totális mélysége a magyar nyelvnek. És igen. No. Szóval az én kis szószátyárom a bizonyítéka az egész napos csevegéseknek.

Egyébiránt, aki olvassa blogom, jegyzem meg neki, hogy munkát keresek. A dolog mélyen érint. Köszi!

Inkább hálát adok

Másfél éve vagyok itthon, és másfél éve több-kevesebb kivétellel minden nap ugyan azon az úton járok, ugyan oda megyek, ugyan akkor. Átlagban 1 emberrel találkozom a családon kívül, a boltos Varga bácsival, akitől mindig 10 db zsemlét, meg néha tejet veszek. 
Éppen a kitörés szélén álltam, ami egyébként azért volt felettébb kínos a számomra, és ezért mégszélebbre sodort, mert Mucit a világért sem bíznám más karjaiban, csókjaira, a gondolat meg, hogy 2 évesen bölcsődébe kényszerülök adni, és csak a 8 órás munka után látom éppencsakpicit, mert vége a napnak, egyenesen kikészít már most, nos ekkor, pont ekkor, jutottam arra az elhatározásra, hogy az óraműhöz hasonló pontosságú napirendünket, ami Muci kiegyensúlyozottságának és nyugodtságának egyik alappillére, ideje picit felrúgni, hiszen ha én frusztrált vagyok tőle, akkor bizonyára ő is az lesz... Szóval úgy ítéletem meg a harmónia nevében, hogy elég nagy már ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül ide-oda mozoghassunk mindenféle segítség nélkül az ébren töltött óráiban, és biztos helyen parkoljunk a nyugodt ebéd, és délutáni szundihoz. Így ma kirúgtunk a hámból, és az atomfésű  - értsd brutálprecíznevelő - anya BUSSZAL óriástúrát szervezett a városba. A napirendet persze totál betartva, pontban, mint itthon ebéd, majd egy kellemes szundi után indultunk haza. A részleteiben is csak pár órás városi őrület után újra a buszon ültünk a tömegben, és minden előjel nélkül hirtelen elkapott az a nyomasztó érzés, hogy milyen lenne, ha holnap reggel és aztán és aztán is, 5 napon át minden reggel ezt kéne tennem. A gondolat annyira letargiába sodort, hogy még imádott kisfiammal is elfelejtettem beszélgetni, aki egyébként ezt egyáltalán nem nehezményezte, mivel éppen biokekszet majszolva nézte az ablakon a morajt, mégis, bennem ez a hanyagság komoly bűntudatot ébresztett. 
Ezek után úgy döntöttem, hogy inkább mégsem akarok megőrülni az itthonléttől, hanem mondjuk hálát adok érte, hogy vidéken élek, több-kevesebb kivétellel minden nap ugyan azon az úton járok, ugyan oda megyek, ugyan akkor, átlagban 1 emberrel találkozom a családon kívül, a boltos Varga bácsival, akitől mindig 10 db zsemlét, meg néha tejet veszek.

-          

-      

Anyamedve

Jelenleg téli álmot alszom. Virtuálisan... És ebben a belassult net is támogat. Muciruci lassan jár, egy nap már csak egyszer alszik, így egész nap veretünk a valódi térben. Novemberben kezdi a bölcsit, nagyon nagy forma. Reggelente, ha a rossz idő miatt nem tudunk Sárával átsétálni a boltba friss zsemléért,  kérdőn rám néz: Vau? - vagyis mi az, itt az idő, nem indulunk a Sárával? Imádom, ahogy magyaráz, az meg még jobb, amikor ki is találom mire gondol. Olyankor megelégülten, boldog mosollyal az arcán indul tovább a dolgára. Apaci szerint ő lesz a bölcsis nénik kedvence :) Remélem!