Édes Drága Kisfiam, te

Már a pocakomban türelmetlen voltál a világgal. Azóta is annyira, hogy a születésed történetét még csak most hagyod írni.
Hihetetlen forma vagy. A legek formája. A kisfiú, aki a legjobban szeret. A kisfiú aki a legjobban akar. Akinek a legjobban fáj, ha nem értik. Már most hatalmas az öntudatod. Nehéz ajándék tud ez lenni egyszerre, de igyekszünk tanítani.
A világra is mielőbb akartál jönni. Visszaemlékezve az első visszatartott megindulásod óta érzésem szerint folyamatosan. Annyira erős voltál már akkor is, féltem, ha egyszer tényleg megindulsz darabokra szedsz. Aztán sokszor beszélgettem veled erről, és bíztam benned. A sok jönni akarásod miatt kértelek, hogy csak a 36.hét végét várd ki, hogy utána már tényleg együtt lehetünk.... És megtetted. Vicces, azóta szerintem 3óránál többet még soha nem voltál nélkülem. Értsd: a karjaim nélkül. Azt is kértem, hogy ha jössz, félreérthetetlenül jelezd, mert ismerve hevességed,semmi kedvem nem volt az autopályán találkozni veled... Erre még az orvosom és a szülésznőm is külön figyelmeztetett... És jött a36.heti utolsó vizsgálat. Hogy a doki azt mondta bármikor. Hogy az Icu is... Hogy a Freshnapfbol visszahívtam Icut, hogy mi lesz a strepto teszttel, mert te a hétfőt már nem várod meg... Hogy egész nap apucival veszekedtem. Hogy sokat sírtam. Hogy annyira nehéz volt a hasam. Hogy még együtt a diplomámat elhozhattuk. Hogy mikor hazaértünk, elmentem aludni, mert tudtam, éjjel megszületsz. Hogy mondtam apucinak pihenjen, mert tuti, mennünk kell. Hogy azt hittem elfogyik a magzatvíz,és leterítettem a vízhatlan lepedőt az új matracra este,mikor lepihentünk... Aztán jött a vihar. Talán Muci is átjött hozzánk. És éreztem, annyira határozottan, erősen, hogy te is jönni fogsz a viharral együtt. Vártam,kértelek, hogy még egyszer légyszi, hogy tudjam, nem viccelsz, és megint... majd20percenként újból. Icu éjjel kettő körül tudta miért hívom. Már délután azt hitte... Apucit felkeltettem, letusoltam, kivasaltam a hajamat, mamáék átjöttek. Szépen lassan elindulunk. Emlékszem, tombolt előttünk a vihar, brutális villámok cikáztak, olyanok,amelyek beragyogták az éjszakát. És mi, hárman, mentünk egyenesen a viharba. 15perces fájások,és drukkoltam,meg ne futamodj, vagy hogy le ne rohanj. Csak érjünk a kórházba. Valami vicceset mondott apuci, mikor a hídon átmentünk Pestre. Hogy látod Jucimuci, megmutatom milyen éjjel a város, vagy valami ilyesmi. Izgultam mikor kiszálltunk, remegtem. Csengetek,hogy szülni jöttem, milyen vicces ez,nem is látszik rajtam,ki hiszi ezt el... nem is akarták, a doki le is szúrta a nővért,pedig mért a fájásmérö is. Nagyon szigorú volt. "Kérdezem, miért?Akkor? Még mindig nem értem. Mi a volt a kérdés?" Én meg csak ültem a székben, az éjszaka hűs viharának a csendjében, és vártalak a neonban. Micsoda éjszaka volt... Még a pesti utca is csendben volt. A doktornő is halkan beszélt. Az gyakornoki papucsok puhán sziszegtek, a jegyzetek hangosan gyűrődtek. A doktornőnek meg fájt a feje.
Ugyan azt a szobát kaptam, mint Mucival. Annyira jó hangulatú volt. Bejött apuci is, és mondták, hogy még nagyon fent vagy, úgy kell utánad kaparászgatni. És megjött Icu, megdicsért minket, hogy nem is keltettük fel, mindig ilyenkor ébred... És jöttek szépen sorban a fájások, és apuci örült, meg fényképezett, és szépen lassan délelött lett. És jött a burokrepesztés amit nem akartam, de azt mondta apa adjam meg magam, nem most kell harcoljak... Hát megtettem. Vigyáztak rád nagyon. Aztán lettél egyre hevesebb, és bejött a dokim és mondta, amit és ahogyan akarok mindegy, majd elkapnak. Aztán nevettünk apával, mikor sírtak fel a babák, hogy milyen jó, hogy itt nem ordítanak az asszonyok... Aztán nevetett Icu is, és mondta, hogy igen, mert ők mind császárosok. Aztán remegtem, mert fáztam meg mert mindjárt szülök... Aztán mondta az Ica, hogy szülünk, apuci meg nem ment ki, én meg addig nem akartam, és vele veszekedtem, hogy de menj már ki!!  Elsőre nem ment.. Majd másodjára talán, majd egyre inkább igen és megjött a dokim is és nagyon örült nekem. És mondták, hogy fogadjak szót, meg hogy már ne nyomjak, és azt hittem nem nyomok de nem tudtam abbahagyni úgy akartalak és úgy akartál és az orvos a lágy hangján azt mondta "Csuti Csuti nyissa ki a szemét,nézzen rám" és akkor már szót fogadtuk. És utána még egy, és megvoltál, és annyira dicsértek Téged, hogy ügyes voltál, és jött be apa, és téged meg adtak a karomba, és én meg mondtam, hogy "tudtam, hogy ilyen leszel, tudtam hogy igy fogsz kinézni" és simogattam a hajadat és Te már nem is sírtál, és csak mondtam és jajj,micsoda boldogság volt.... És azóta is mindig simogatom a hajadat, és a karomban vagy.. Legalább három óránként.... Hát, ezért nem írtam még neked erről.. És már ezt is úgy fejezem be,hogy itt szuszogsz szopizva, te kis te,te!

Nem mondtam, hogy kalandra fel... <3

https://youtu.be/MusfiYP1rPA

Feleselget

A héten már nem engedett az ágyába. Öt éves. És nem fér el! Hát mi ez? Nem simogathatom elalvásnál, mert zavarja. Ha szerencsém van, a székből lábam hozzáérhet a lábához... És feleselget. Vitatkozik. Meg hogy ő azt máshogy gondolta, és jobban tudja... És hagyjuk már, és hagyjam már. És csibész. Csak azért is, hiába mondtam már el százszor... Túlszigurúvagyok. Sokszormondoknemet. Sokszornemengedek. Deistenigyermek. Nemlehetmegismételni. Megőrülsz.  Mindjárttini. Mindjártfelnő! De a szívem akkor is össze van mosva az övével.

https://www.youtube.com/watch?v=PcPmokVbz3A